A KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMOK SZAKMAI KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMOK SZAKMAI KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet a „Jövőnk öröksége XX–XXI.” elnevezésű, kiemelkedő jelentőségű projekt megvalósításának támogatására.

A pályázatra meghívást kap a Hagyományok Háza.

Altéma kódszáma: 2886

A pályázat célja az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programra benyújtott, nyertes pályázat szükséges önrészéhez történő hozzájárulás.

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg  17 millió Ft.

A pályázati program megvalósítási határideje  2011. április 30.

A pályázathoz csatolni kell a részletes programleírást, valamint a részletes költségvetést.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • tiszteletdíj, honorárium, megbízási díj
  • szakmai anyagköltség
  • nagy értékű eszközök beszerzése (számítógép, szoftver, tárolószekrény)

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

A kollégium a fenntartási és üzemeltetési kiadásokat (rezsiköltség) nem támogatja.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. november 6-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. október 27.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS