AZ IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati tudnivalók |

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával - a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében - a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon. 

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel - a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM-rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek.

AZ IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Az Iparművészeti Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet, amelyre az alábbi szakmai szervezeteket hívja meg:

  • Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
  • Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége
  • Illusztrátorok Társasága

Altéma kódszáma: 1704

A meghívás célja a 2009-ben a  MAOE és az MKISZ által szervezett iparművészeti triennálék, biennálék, nemzetközi és országos szakmai kiállítások díjaihoz való hozzájárulás, valamint az Illusztrátorok Társaságának 2009. évi bolognai könyvkiállításon történő megjelenésének támogatása.

Támogatás igényelhető:

MAOE , MKISZ
  • díjakra  ( a díjak összegének 70%-ra)
Illusztrátorok Társasága
  • szállítási költségre
  • installációra
  • bérleti díjra
  • utazási költségre
  • szállásköltségre

A pályázathoz mellékelni kell:

  • pontos időpont, helyszín
  • résztvevők köre
  • az esemény előző évi tapasztalatai (max. 2 oldal terjedelemben)
  • a rendezvény lebonyolításának középtávú terve (3 év)

A tervezett felosztható keret: 9 millió Ft.

Elszámoláshoz a díjazott művészek alkotásainak fotódokumentációját, illetve a Bologna-i könyvkiállítás sajtóanyagát, fotódokumentációját mellékelni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. november 27-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Iparművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. november 7.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS