A Zenei Kollégium nyílt pályázati felhívása

A ZENEI KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Zenei Kollégium nyílt pályázatot hirdet, magas művészeti szakmai színvonalú zenei tervek megvalósításának támogatására.

1. Pályázati cél: Magyarországi hagyományos komolyzenei hangversenyélet támogatása (egyedi hangversenyek vagy hangversenysorozatok megrendezése, koncertszerű rendezvények megvalósítása).

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 45.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 3.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3033/232

Pályázók köre: a hangversenyt/hangversenyeket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója), és egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. augusztus 1. – 2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. rendezvényhelyszín(ek) kezelői által adott befogadó nyilatkozat(ok),
  2. bevételeket is tartalmazó részletes költségvetés,
  3. kitöltött „élőzenei produkciók pályázati betétlapja”,
  4. nyilatkozat a pályázati programról,
  5. hangversenyszervezők esetében az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kiállított igazolás, amely tanúsítja, hogy a pályázó szerzői jogdíjfizetési kötelezettségének folyamatosan eleget tesz, valamint, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel szemben lejárt jogdíjtartozása nincsen,
  6. előadó-művészeti szervezetek esetében a nyilvántartásba vételt igazoló dokumentum másolata,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

2. Pályázati cél: Ismeretterjesztő tematikus (komoly- és könnyűzenei) koncertsorozatok, zenei vetélkedők, zenei táborok és kurzusok, továbbá interaktív foglalkozások kidolgozásának és megvalósításának támogatása a magyarországi alap- és középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok zenei nevelésének elősegítése, a zene iránti nyitottság és a jövő koncertlátogató közönség számának növelése céljából.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: támogatott pályázatok esetén – a szakmai ellenőrzés érdekében - az egyes programok előtt két héttel értesítést/meghívót kell küldeniük a zeneikollegium@nka.hu e-mail címre.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 3.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3004/232

Pályázók köre: a zenei ismeretterjesztés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, alap- és középfokú oktatási intézmények (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója), továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, és egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. július 1. – 2016. augusztus 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. kitöltött „ismeretterjesztő hangversenyek, zenei vetélkedők, kurzusok és táborok pályázati betétlapja”,
  3. tervezett előadáso(ko)n elhangzó (műsorvezetői/moderátori) szövegek vázlata,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

3. Pályázati cél: Külföldi vendégszerepléseken, nemzetközi fórumokon, versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon, szakmai utakon, továbbá jelentős nemzetközi szervezetek munkájában való részvétel.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: jelen altémába amatőr kórusok és fúvószenekarok nem nyújthatnak be pályázatot. (Hivatásos kórus, vagy fúvószenekar az az együttes, amelyet az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény szerint nyilvántartásba vett az erre kijelölt szerv, és a nyilvántartásba vételt igazolja, továbbá az a jogi személy, amelynek alaptevékenysége kulturális, művészeti rendezvények szervezése, rendezése és ezt a tevékenységet legalább kettő év óta folytatja, valamint a felsőfokú oktatási intézmény.)

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 11.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3003/232

Pályázók köre: magyarországi zeneművészeti és előadó-művészeti szervezetek, szakemberek, kutatók, kamaraegyüttesek, zeneművészeti oktatási intézményekben tanuló, vagy már végzett fiatal magyar zeneművészek, a magyar zenetudomány és zenepedagógia képviselői (a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, egyéni vállalkozók, valamint jogi személyek). (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója)

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. december 1. – 2016. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. bevételeket is tartalmazó részletes költségvetés,
  3. kitöltött „külföldi hangversenyek, zenei versenyek, konferenciák, tanulmányi utak pályázati betétlapja”,
  4. verseny esetén a rendező szerv írásos visszaigazolása,
  5. rendezvény meghívója, illetve munkaprogramja,
  6. tanulmány- és szakmai utak esetében munkaterv,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

4. Pályázati cél: Külföldi művészek és együttesek felléptetése, szakemberek fogadása magyarországi helyszíneken.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 24.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 3.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3024/232

Pályázók köre: magyarországi hangversenyt rendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója), és egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. december 1. – 2016. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. meghívott külföldi művész, szakember, szólista, együttes, társulat elfogadó nyilatkozata,
  2. program helye, ideje, meghívás célja,
  3. program részletes leírása,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  1. Pályázati cél: Magyarországi könnyűzenei, jazz, világ- és népzenei produkciók megvalósítása, valamint a magyarországi kortárs improvizatív zene, művészileg és szakmailag színvonalas hazai értékeinek rendszeres bemutatása élő előadásokon.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:  125.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3039/232

Pályázók köre: az előadást/előadásokat megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek (nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója), és egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. szeptember 1. – 2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. rendezvényhelyszín(ek) kezelői által adott befogadó nyilatkozat(ok),
  2. bevételeket is tartalmazó részletes költségvetés,
  3. kitöltött „élőzenei produkciók pályázati betétlapja”,
  4. nyilatkozat a pályázati programról,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  1. Pályázati cél: Komolyzenei hang- és képanyagok készítésének, terjesztésének elősegítése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3031/232

Pályázók köre: a hang- és képfelvételeket készítő, a kiadványokat megjelentető, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. szeptember 1. – 2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett felvétel(ek) főszereplőinek szándéknyilatkozata,
  2. muzeális, archív felvétel(ek) esetében a jogtulajdonos(ok) nyilatkozata,
  3. hang és képanyagok pályázati betétlapja,
  4. több felvétellel pályázó kiadók esetében minden hanghordozó részletes költségvetése és azok rangsorolása,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Az elbírálás során előnyt élveznek a kortársalkotások, illetve zenei ritkaságok, különlegességek megjelentetői, továbbá a pályakezdő, kiemelt tehetségű (nemzetközi versenydíjnyertes) fiatal művészek támogatói.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

7. Pályázati cél: Könnyűzenei hang- és képanyagok készítésének, terjesztésének elősegítése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 75.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3041/232

Pályázók köre: a hang- és képfelvételeket készítő, a kiadványokat megjelentető, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek és jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. szeptember 1. – 2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett felvétel(ek) főszereplőinek szándéknyilatkozata,
  2. muzeális, archív felvétel(ek) esetében a jogtulajdonos(ok) nyilatkozata,
  3. felvétel(ek) szakmai indoklása, a hazai és nemzetközi piacon várható zenei és forgalmazási értéke,
  4. hang és képanyagok pályázati betétlapja,
  5. több felvétellel pályázó kiadók esetében minden hanghordozó részletes költségvetése és azok rangsorolása,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Az elbírálás során előnyt élveznek a kortárs alkotások, illetve zenei ritkaságok, különlegességek megjelentetői, továbbá a pályakezdő, kiemelt tehetségű (nemzetközi versenydíjnyertes) fiatal művészek támogatói.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

8. Pályázati cél: A magyarországi amatőr fúvószenekari tevékenység támogatása, közösségi tevékenységeinek fejlesztése, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítése. A területi alapon rendszeresen szervezett magyarországi megyei, regionális, országos találkozók, versenyek megvalósítása, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvétel.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:  10.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3008/232

Pályázók köre: amatőr fúvószenekarok képviselői, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók, valamint közművelődési tevékenységet alapító okiratban rögzítetten végző intézmények, országos hatókörű szakmai szervezetek (nem önálló jogi személy esetén, annak fenntartója).

Erre az altémára hivatásos fúvószenekarok nem nyújthatnak be pályázatot.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. szeptember 1. – 2016. augusztus 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. bevételeket is tartalmazó részletes költségvetés,
  3. a kitöltött „élőzenei produkciók pályázati betétlapja”,
  4. pályázó magánszemély zenekart képviselői jogosultságáról szóló nyilatkozat, legalább két zenekari tag aláírásával ellátva,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Az elbírálás során előnyt élveznek a hazai fúvószenekari mozgalom kiszélesítését, színvonalának emelését, közösségi tevékenységeinek fejlesztését, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítését szolgáló programok.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

9. Pályázati cél: Komoly- és könnyűzenei kottakiadványok, zenetudományi, zenekritikai és zenepedagógiai művek megjelentetése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 12.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3012/232

Pályázók köre: magyarországi könyv- és kottakiadók, mint önálló jogi személyek (a kiadói tevékenységnek a jogi dokumentációban szerepelnie kell).

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. szeptember 1. – 2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. alkotó(k) szándéknyilatkozata,
  2. esetleges jogtulajdonos(ok) szándéknyilatkozata,
  3. kotta, illetve kottás kiadvány kiadásának szakmai indoklása,
  4. hazai és nemzetközi piacon várható forgalmazási érték,
  5. terjesztési terv,
  6. tervezett kiadás részletes költségvetése,
  7. kézirat jellemző részlete,
  8. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  9. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

10. Pályázati cél: Hazai előadó-művészeti civil szervezetek által alapított művészeti díjakhoz való hozzájárulás a kiemelkedő előadóművészi életutat felmutató művészek számára.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3.500.000 Ft

Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3050/232

Pályázók köre: civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek legalább évente, és az elmúlt két évben legalább egy alkalommal, vagy a szervezet belső szabályai szerint legalább két éve rendszeres anyagi elismerésben részesítettek kiemelkedő életutat felmutató előadóművészeket.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. szeptember 1. - 2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szervezetnek az elismerésre vonatkozó legalább két éve hatályos szabályzata,
  2. odaítélendő díj bemutatása,
  3. kiemelkedő előadó-művészi életutat felmutató, díjazni kívánt művész bemutatása,
  4. korábbi díjazottak névsora,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

11. Pályázati cél: Nemzetközi előadó-művészeti szervezetekben való jelenlét támogatása, a 2016. évre fizetendő tagdíjhoz való hozzájárulás.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a pályázatban megjelölt megvalósítási időszak el kell különüljön a korábbi támogatott pályázatban/támogatási szerződésben szereplő megvalósítási időszaktól, melyről a pályázónak hitelt érdemlően nyilatkoznia szükséges.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: A Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3014/232

Pályázók köre: az előadóművészek szakmai, egzisztenciális, jogi érdekeit képviselő, hazai viszonylatban országosan reprezentatívnak minősülő egyesületek, amelyek legalább két éve teljes jogú tagjai előadóművészek szakmai, egzisztenciális, jogi érdekeit képviselő nemzetközi, európai vagy világszervezetnek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. január 1. - 2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szervezetnek a nemzetközi szervezetben betöltött tagságát igazoló dokumentum,
  2. 2015. évi tagdíjbefizetés igazolása,
  3. 3014 altéma nyilatkozat,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

12. Pályázati cél: Népi koncertzenekarok belföldi bemutatkozásának, bel– és külföldi vendégszereplésének támogatása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 4.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: maximum 1.000.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3018/232

Pályázók köre: jogi személyiséggel rendelkező népi koncertzenekarok (népi eredetű – cigányzene, népies műdal – műveket előadó zenekar vonós és/vagy fúvós összeállításban, cimbalommal vagy más népi hangszerrel, illetve énekekkel kiegészítve).

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. június 1. – 2016. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. rendezvény(ek) közreműködőinek szándéknyilatkozata,
  2. a kitöltött „élőzenei produkciók pályázati betétlapja”,
  3. befogadó nyilatkozat a rendezvény(ek) helyszínének tulajdonosától, bérlőjétől vagy kezelőjétől,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat: 

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott - www.kozpenzpalyazat.gov.hu - központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

* * *

„Jelen pályázati felhívás 1., 3., 4., 5., 8., 9. és 12. pontja esetén a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül.

Jelen pályázati felhívás 6. és 7. pontja esetén a nyújtott támogatás a 67/2013. (X.17.) EMMI rendelet szerinti  támogatásnak minősül, amelynek európai uniós versenyjogi alapját az SA.36579 számú bizottsági határozattal meghosszabbított N 202/2008. számú, és az azt módosító SA.38425 számú európai bizottsági határozatok képzik.”

       * * *

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 54/A-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. szeptember 21-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk Pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4346 és a (36 1) 327-4444 számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Zenei Kollégium