A KÖZMŰVELŐDÉS ÉS NÉPMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A KÖZMŰVELŐDÉS ÉS NÉPMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél: a közművelődés és népművészet 2014. évi szakmai tevékenységének támogatása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: pályázni csak közművelődési és népművészeti tematikájú pályázatokkal lehet az alább felsorolt három altémában.

1. Pályázati cél: Megyei, országos, és nemzetközi hatókörű közművelődési és népművészeti: nagyrendezvények (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű), kiállítások (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű), fesztiválok (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű), valamint szakmai konferenciák megrendezésére.

A kollégium csak olyan közművelődési és népművészeti rendezvényeket támogat, melyek az amatőr művészeti csoportok, a művelődési házakban működő közművelődési és népművészeti csoportok, alkotók, előadók bemutatkozási lehetőségeit biztosítja, profi előadók, zenekarok, szólisták, színművészek tiszteletdíjának kifizetéséhez nem ad támogatást.

A kollégium falunapok, népünnepélyek, búcsúk megszervezését nem támogatja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 60 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3607/97

Pályázók köre: Közművelődési és népművészeti tevékenységgel foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek. Magánszemély nem pályázhat!

Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb három program (összevont intézmények esetében tagintézményenként három rendezvényre) támogatására.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2014. szeptember 1.–2014. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 2 millió Ft, vagy az alatti támogatási igény esetén 5.000 Ft nevezési díjat, amely magában foglalja a 27%-os áfát, 2 millió Ft feletti támogatási igény esetén, az igényelt támogatás 1%-a nevezési díjat, amely magában foglalja a 27%-os áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmeztet, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Felhívjuk a pályázók figyelmét: hogy a programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

A Kollégium nem támogatja:

A kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 3607 altémában benyújtott pályázatok tartalmi és egyéb, a kollégium által meghatározott adatok kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani. A betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni.
    A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!
  2. Több program esetén, programonkénti részletes költségvetést és azok összesítését (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban). A programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel,
  3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolatát,
  4. számlavezető pénzintézet igazolását a számlavezetésről,
  5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

2. Pályázati cél: Országos szakmai továbbképzések lebonyolítására.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Altéma kódszáma: 3604/97

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10 millió Ft.

Pályázók köre: Országos Szakmai Szervezetek

Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, egy pályázaton belül (max. 3) program támogatására.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2014. szeptember 1.–2014. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 2 millió Ft, vagy az alatti támogatási igény esetén 5000 Ft nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, 2 millió Ft feletti támogatási igény esetén, az igényelt támogatás 1%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás kérhető (jogcímek):

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a kollégium tudomására jut, úgy a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

A kollégium nem támogatja:

A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 3604 altémában benyújtott pályázatok tartalmi és egyéb, a kollégium által meghatározott adatok kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani. A betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni.
    A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!
  2. Több program esetén, programonkénti részletes költségvetést és azok összesítését (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban). A programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel,
  3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolatát,
  4. számlavezető pénzintézet igazolását a számlavezetésről,
  5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

3. Pályázati cél: Rendszeresen működő, olyan táncházi programokra, amelyek a megvalósítási időszakon belül legkevesebb 4 alkalommal, illetve heti-havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre.

Előnyt élveznek azok a táncházak, amelyeknek működtetésében részt vesznek olyan szakemberek, akik rendelkeznek a Népművészet Mestere, Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús/Örökös Aranygyöngyös címmel, akik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén, vagy a Táncművészeti Főiskola néptáncos képzést magába foglaló szakirányán szereztek diplomát, illetve amelyekhez játszóház és/vagy kézműves foglalkozás kapcsolódik.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 13 millió Ft

Altéma kódszáma: 3608/97

Pályázók köre: Közművelődési és népművészeti tevékenységgel foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok és nonprofit gazdasági társaságok. Magánszemély nem pályázhat!

Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2014. szeptember 1.–2014. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmeztet, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a kollégium tudomására jut, úgy a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

A kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. A 3608 altémában benyújtott pályázatok tartalmi és egyéb, a kollégium által meghatározott adatok kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani. A betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni.
    A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!
  2. Több program esetén, programonkénti részletes költségvetést és azok összesítését (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban). A programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel.
  3. Amennyiben tervez kézműves foglalkozást, úgy a foglalkozást tartó személlyel, vagy szervezettel kötött megállapodást.
  4. A Népművészet Mestere, Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús/ Örökös Aranygyöngyös cím viselésére való jogosultságot igazoló oklevél, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén, vagy a Táncművészeti Főiskola néptáncos képzést magába foglaló szakirányán szerezett diploma másolata (határon túli pályázók kivételével),
  5. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolatát,
  6. számlavezető pénzintézet igazolását a számlavezetésről,
  7. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

* * *

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával - a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében - a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b./ Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt az adatlap 7. pontjában kell feltölteni. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a./ és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott - www.kozpenzpalyazat.gov.hu - központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az SA.34770 (2012/N-2). számú határozatában hagyott jóvá.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2014. április 23-án, éjfélig lehet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444-es számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 76. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Közművelődés és Népművészet Kollégiuma