A Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

A KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél: a Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázata levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére a kultúra terjesztésében vállalt feladataik támogatására.

A kollégium feladatának tekinti a könyvtári, levéltári és múzeumi szakterületek olvasó-, kutató- és látogatóbarát kulturális szolgáltatásainak fejlesztését, a három szakterületet egyaránt érintő közös projektek létrehozását.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

1. Legalább két hónapig nyitva tartó időszaki kiállításokra, valamint a hozzájuk kapcsolódó kiadványokra és pedagógiai programokra.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújtható be pályázat azon szakmai programokra, amelyeket a Közgyűjtemények Kollégiuma a 2014. évi pályázati felhívás keretében már támogatásban részesített.

Rendelkezésére álló tervezett keretösszeg: 55.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3506/189

Pályázók köre: hazai és határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmény. Nem jogi személy esetében annak fenntartója nyújthat be pályázatot.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. április 1.–2016. május 31.

A kollégium az alábbi pályázatokat támogatja különösen:

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Kiállítás megvalósítása esetén:

Kiállításhoz kapcsolódó kiadvány(ok) hagyományos megjelentetése esetén:

Kiállításhoz kapcsolódó kiadványok(ok) digitális megjelentetése esetén:

Pedagógiai program megvalósítása esetén:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

A szakmai programhoz kapcsolódó kiadvány kereskedelmi forgalomba nem kerülhet.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. kiállítás tématerve, mely kitér az elérendő célcsoportok meghatározására, illetve tartalmazza a várható látogatók számát,
  2. bemutatandó tárgyak, dokumentumok leltári számmal, illetve jelzettel ellátott jegyzéke,
  3. kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírás, rajz, és látványterv,
  4. kiállítási installáció készítésére vonatkozó tájékoztató árajánlat,
  5. részletes pedagógiai programterv, amely kitér a pedagógiai program kiállításhoz történő kapcsolódási pontjaira,
  6. közönséghasznosítási programterv (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a pedagógiai program megvalósítására),
  7. katalógus, kiállítás rövid vezetője, egyéb kiadvány esetén a kiadvány szinopszisa és tartalomjegyzéke, pedagógiai kiadvány esetén a kiadvány terve,
  8. hagyományos kiadvány esetén nyomdai, tájékoztató árajánlat, elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási, tájékoztató árajánlat (hagyományos kiadvány esetén az értékesítésből származó tervezett, várható bevételt a költségvetés 4.2.2. pontjában fel kell tüntetni)
  9. kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint pedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségterv,
  10. nyilatkozat a pályázati programról (3506 altéma),
  11. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  12. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

2. Külföldi konferenciákon való részvételre, országos, regionális vagy megyei szintű konferenciák, szakmai rendezvények, továbbképzések rendezésére.

2. a) Külföldi konferenciákon, szakmai rendezvényeken való részvételre.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 2.400.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 600.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3503/189

Pályázók köre: könyvtári, levéltári és országos hatókörű, legalább 10 éve működő múzeumi szakmai szervezetek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. június 1.–2016. január 31.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:
A kollégium a külföldi konferenciákon való részvétel esetében csak az előadást tartó költségeihez járul hozzá, kivétel ez alól a jelentős nemzetközi szervezetek tagságával járó részvételi kötelezettség (pl. vezető testületi tagság), szakmai szervezetek nemzetközi együttműködésen alapuló kölcsönös kötelezettségei.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. rendezvény meghívója,
  2. előadás témája, rövid vázlata,
  3. konferencia, tanácskozás célja, helye, időpontja,
  4. megvalósítani kívánt szakmai, külkapcsolati programterv,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

2. b) Konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések rendezésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújtható be pályázat azon szakmai programokra, amelyeket a Közgyűjtemények Kollégiuma a 2014. évi pályázati felhívás keretében már támogatásban részesített.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 80.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: A kollégium nem határozza meg a maximum igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3508/189

Pályázók köre:

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. június 30.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. rendezvény programterve (cél, hely, idő, előadók megjelölésével),
  2. résztvevők várható száma, összetétele,
  3. nyilatkozat a pályázati programról (3508 altéma),
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

2. c) Szakmai továbbképzések szervezésére, lebonyolítására.

Rendelkezésére álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: A kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3504/189

Pályázók köre:

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. május 31.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 5.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. továbbképzésre irányuló előzetes felmérés,
  2. továbbképzés tematikája (cél, hely, idő, előadók megjelölésével),
  3. résztvevők száma, összetétele,
  4. kiemelkedő, nemzeti jelentőségű szakági gyűjteményrésszel rendelkező, megyei hatókörű városi múzeumok esetében: a szakág szerint illetékes országos múzeum támogató szakmai véleménye,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

  1. Szakmai innovációs projektek megvalósítására.

Pályázni lehet a Minősített Könyvtár Cím, illetve a Könyvtári Minőségi Díj megszerzéséhez szükséges szakmai felkészülésre, tréningek, regionális műhelynapok megszervezésére.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 500.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3531/189

Pályázók köre: könyvtárak, vagy azok fenntartói.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. január 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 5000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a könyvtár vezetőjének nyilatkozata, amelyben kötelezettséget vállal arra, hogy két éven belül az általa vezetett intézmény pályázatot nyújt be a Minősített Könyvtári Cím vagy a Könyvtári Minőségi Díj megszerzése érdekében,
  2. pályázat szakmai indoklása,
  3. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

  1. Állományvédelem/restaurálás, állományvédelmi eszközbeszerzés.

4. a) Egyedi dokumentumok restaurálására, állományvédelmi munkáinak támogatására.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 16.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: maximum 800.000 Ft/pályázat (a Magyar Nemzeti Levéltár esetében tagintézményenként)

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3511/189

Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények. Nem jogi személy esetében annak fenntartója nyújthat be pályázatot.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. január 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Egyedi dokumentumok restaurálási költségei:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. fontossági sorrendben a kiválasztott dokumentumok részletes leírását tartalmazó (méret, darabszám, hordozóanyag, stb.), állapotfelmérésen alapuló restaurálási terv, fotódokumentációval,
  2. restauráláshoz felhasználni kívánt anyagok és módszerek ismertetése, munkaidő ráfordítás (restaurátori tervet csak okleveles restaurátor művész vagy OSZK OKJ tanfolyamot végzett papír- és könyvrestaurátor adhat be),
  3. részletes költségvetés,
  4. kiválasztott restaurátor által a közgyűjtemény számára korábban végzett, referenciául szolgáló három munka felsorolása, valamint az intézmények neve, címe és a restaurálásról információt adó személy neve,
  5. intézmény rövid bemutatása, ezen belül a dokumentum szerepe, helyismereti, helytörténeti, intézménytörténeti jelentősége,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

4. b) Gyűjtemények védelmét szolgáló eszközök beszerzésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújtható be pályázat azon szakmai programokra, amelyeket a Közgyűjtemények Kollégiuma a 2014. évi pályázati felhívás keretében már támogatásban részesített.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 16.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 800.000 Ft/pályázat (a Magyar Nemzeti Levéltár esetében tagintézményenként)

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3505/189

Pályázók köre:

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. január 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázni kívánt eszközök pontos felhasználásának helye és költsége,
  2. tételes árajánlat benyújtása eszközönként,
  3. nyilatkozat a pályázati programról (3505 altéma),
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

4. c) Állományvédelmi műhelyek tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzésére.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 17.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft/pályázat.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3533/189

Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azon közgyűjtemények, amelyek rendelkeznek állományvédelmi (restaurátori, kötészeti, reprográfiai, preparátori) műhellyel, ahol legalább egy fő szakirányú végzettségű alkalmazottat foglalkoztatnak.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. január 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. részletes leírás, amely tartalmazza, hogy a megpályázott anyagból milyen méretű és mennyiségű állományvédelmi munka készül el,
  2. beszerzésre kerülő állományvédelmi eszközök listája,
  3. restaurátor/kötészeti/reprográfiai/preparátori műhely éves állományvédelmi terve, az előző év beszámolója (maximum két oldal terjedelemben),
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

  1. Szakmai, módszertani kiadványok előkészítésére, megjelentetésére.

Könyvtári, szakmai kiadványok, szakpolitikai programok módszertani segédleteit tartalmazó, közgyűjtemények anyagára épülő, a szolgáltatások tartalmi bővítését eredményező, különböző közgyűjtemények használatát elősegítő, vagy szakmatörténeti, nyomtatott vagy elektronikus formában megjelentetni kívánt kiadványok kéziratának elkészíttetésére, megjelentetésére.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: A kollégium nem határozza meg a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3512/189

Pályázók köre: nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő könyvtárak, felsőfokú könyvtáros képző intézmények vagy azok fenntartói, országos szakmai szervezetek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. március 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. kiadvány koncepciója, amely tartalmazza a megvalósítani tervezett kiadvány szakmai indokoltságát, előmunkálatait, tervezett tartalomjegyzékét,
  2. kiadvány készítőinek (szerző, szerkesztő) szakmai életrajza,
  3. nyilatkozat arról, hogy a szakmai beszámoló benyújtását követően két évig az eredeti kiadványt térítésmentesen a pályázó intézményi honlapján (webcím feltüntetésével) korlátozás nélkül nyilvánosságra hozza,
  4. két független szakmai ajánló véleménye,
  5. nyomdai tájékoztató árajánlat,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

  1. Múzeumi évkönyvek közzétételére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy évkönyvek esetében az öt évnél régebben és folyamatosan megjelenő kiadványok kiadására lehet pályázni.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 12.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft/pályázat.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3588/189

Pályázók köre: hazai, működési engedéllyel rendelkező múzeumok.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 15.–2016. március 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 10.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

A szakmai programhoz kapcsolódó kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. megjelentetni tervezett kézirat tartalomjegyzéke, tanulmányok rövid ismertetése,
  2. nyilatkozat arról, hogy a pályázó legalább 60 példány erejéig gondoskodik a kiadvány eljuttatásáról a szakmai társintézményekbe, illetve a hasznosulás helye (város, megye) szerinti könyvtárakba,
  3. nyilatkozat arról, hogy a szakmai beszámoló benyújtását követően két évig az eredeti kiadványt térítésmentesen a pályázó intézményi honlapján (webcím feltüntetésével) korlátozás nélkül nyilvánosságra hozza,
  4. pályázó intézménytől független lektortól származó lektori vélemény,
  5. egy nyomdai árajánlat,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

  1. Múzeumok Éjszakája és a hozzá kapcsolódó együttműködések, illetve kommunikációs kampányok megvalósítására.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium nem támogat mozgóképszakmai tevékenységet, illetve saját mozgóképszakmai alkotásokat.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 12.000.000 Ft

Igényelhető támogatás:

  1. maximum 800.000 Ft/pályázat komplex rendezvényszervezési, programfinanszírozási célok esetében, illetve
  2. maximum 150.000 Ft/pályázat helyi, települési vagy kistérségi kommunikációs kampány támogatására.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3507/189

Pályázók köre:

  1. a komplex rendezvényszervezési, programfinanszírozási célok esetében hazai működési engedéllyel rendelkező vidéki, múzeumi besorolású intézmények. Nem jogi személy esetében annak fenntartója nyújthat be pályázatot.
  2. helyi, települési vagy kistérségi kommunikációs kampány támogatása esetén: hazai működési engedéllyel rendelkező vidéki, legalább közérdekű muzeális gyűjtemény besorolású intézmények. Nem jogi személy esetében annak fenntartója nyújthat be pályázatot.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. június 20.–2015. június 30.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium az alábbi pályázatokat támogatja különösen:

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 5.000 Ft-ot – mely magában foglalja a 27%-os áfát is – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

A szakmai programhoz kapcsolódó kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. részletes programterv, illetve médiakampány támogatása esetén kommunikációs terv
  2. kapcsolódó nyomtatott vagy on-line kiadvány szinopszisa,
  3. nyomdai vagy gyártási tájékoztató árajánlat,
  4. reklám-, propaganda- és marketingterv,
  5. pályázati program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, a megvalósítandó tevékenységek felsorolásával,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott - www.kozpenzpalyazat.gov.hu - központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

***

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét:
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA-portálján keresztül 2015. március 30-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk Pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4445-ös, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Közgyűjtemények Kollégiuma