A HALMOS BÉLA PROGRAM IDEIGLENES KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Halmos Béla Program célja a népzenei utánpótlás támogatása, színvonalas népzenei és világzenei produkciók fellépési lehetőségeinek, bel- és külföldi népszerűsítésének, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatásának elősegítése. A Program lehetőséget kíván adni, hogy a tartalmas, értékes népzenei és a népzenei hagyomány mély ismeretén alapuló világzenei szólisták és együttesek produkciói eljussanak a szélesebb közönséghez. Azon alkotókat és előadóművészeket kívánja támogatni, akik a legjelentősebb eséllyel bírnak színes zenei kultúránk nemzetközi jelenlétének megerősítésében, a magyar modell terjesztésében.

1. Pályázati cél: Hazai vagy szomszédos országbeli magyarlakta területeken  megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei és világzenei nagykoncert (egy alkalom), vagy legalább 6 alkalomból álló koncertsorozat megvalósítása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

A Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium valamennyi nyertes pályázatának a Támogatottja, a támogatási célja megvalósítása során, továbbá a támogatási céllal kapcsolatos média megjelenéseknél, közleményeken, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, reklám és PR anyagokon köteles feltüntetni a támogatás tényét, valamint az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium emblémáját kifogástalan nyomdatechnikai minőségben, jól látható helyen elhelyezve. Online tartalmaknál, internetes felületeken az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium logóját a www.nka.hu és a www.halmosbelaprogram.hu webcímre mutató linkkel is ki kell egészíteni.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 12 500 000 Ft

Maximálisan igényelhető összeg: 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 786131/14

Pályázók köre:

Hazai vagy a szomszédos államok magyarlakta területein élő előadók képviseletével megbízott jogi személy vagy egyéni cég, egyéni vállalkozó.

Felhívjuk Pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára:

  • Magánszemélyek nem pályázhatnak!
  • Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2018.szeptember1.–2019.augusztus 31.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • szállítási költség,
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • terembérleti díj,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • reklám- és propagandaköltségek,
  • fotós tiszteletdíja.

A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • Rezsiköltség nem igényelhető és számolható el.
  • A program során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) a pályázati adatlap költségvetésében a 4.2.2 sorban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a 786131 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni : A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!)
  2. részletes költségvetés,
  3. a befogadóhely aláírt nyilatkozata a program befogadásáról (a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a megpályázott program megnevezését, helyszínét, időpontját is),
  4. az előadók aláírt nyilatkozata arról, hogy a pályázót megbízták a képviseletükkel (a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a képviselt előadók ill. előadói csoportok esetén az előadók neveit, lakcímeiket, valamint a csoport vezetője e-mail és telefonszám elérhetőségét is),
  5. a nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázó esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a monitorra optimalizált képfelbontás (kis állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • betétlap,
  • részletes költségvetés,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai színvonala,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása,
  • a pályázó eddigi szakmai munkája,
  • a program várható eredménye.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • A 786131 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai beszámolója részeként az e célra szerkesztett betétlapot.

(A betétlap tartalmazza a megvalósult szakmai program leírását, a helyszínek felsorolását, a fellépők megnevezését és a közönséglétszámot, valamint az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát - amennyiben volt - így azt külön nem kell csatolni: A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!)

  • a megvalósított szakmai program fotódokumentációját (helyszínenként 1-1 db),
  • a PR kötelezettség teljesítésének igazolását, annak pontos megnevezésével, hol és milyen módon tüntette fel az emblémákat és linkeket.

Az emblémák letölthetők a www.nka.hu portálon az Impresszum menüpontból.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,
  • a százezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: www.nka.hu / Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz),
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

2. Pályázati cél: Népzenei szólisták és együttesek népszerűsítésének elősegítése, portfóliójuk kialakítása, fejlesztése.

A pályázatnak az alábbi elemek valamelyikét kell tartalmaznia:

  • A népzenei előadó (k) hang- és/vagy videófelvételeit tartalmazó kiadvány (cd és/vagy dvd) készítése (a kiadványokra vonatkozó kötelező tartalmi, szerzői jogi és formai elemek betartásával). A kollégium előnyben részesíti a stílushűen előadott autentikus népzenei kiadványokat.
  • Fénykép-kollekció az előadó(k)ról, amely kollekció felhasználási jogával a szólista/együttes, vagy annak menedzsmentje rendelkezik.
  • Legalább kétnyelvű (angol, magyar), a szólista/együttes nevére szóló domain-nel rendelkező, jól strukturált, mobilbarát honlap elkészítése, vagy meglévő honlap ilyen irányú fejlesztése.
  • Zenekari rider elkészítése és a honlapon való szerepeltetése.
  • Közösségi médiafelülete(ke)n való jelenlét megvalósítása.
  • Videóklip készítés, amely lehetőleg tartalmazzon koncertfelvételt is.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

A Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium valamennyi nyertes pályázatának a Támogatottja, a támogatási célja megvalósítása során, továbbá a támogatási céllal kapcsolatos média megjelenéseknél, közleményeken, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, reklám és PR anyagokon köteles feltüntetni a támogatás tényét, valamint az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium emblémáját kifogástalan nyomdatechnikai minőségben, jól látható helyen elhelyezve. Online tartalmaknál, internetes felületeken az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium logóját a www.nka.hu és a www.halmosbelaprogram.hu webcímre mutató linkkel is ki kell egészíteni.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 12.000.000 Ft

Maximálisan igényelhető összeg: 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 786133/14

Pályázók köre: Hazai vagy határon túli előadók képviseletével megbízott magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek.

Felhívjuk Pályázóink figyelmét, hogy egy pályázó erre az altémára legfeljebb két pályázatot nyújthat be!

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat - önmagának - a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019.február 1.–2020.január 31.

Finanszírozás módja: A költségvetési támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • stúdió-hangfelvétel költségei,
  • stúdióköltség és utómunka,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • grafikus tiszteletdíja,
  • videós tiszteletdíja,
  • videó utómunka tiszteletdíja,
  • hanghordozók, DVD-k csomagolási költsége,
  • hanghordozók, DVD-k anyagköltsége,
  • hanghordozók, DVD-k gyártási költsége,
  • honlap létrehozása,
  • honlapfejlesztés,
  • tárhely bérlése (webtárhely),
  • szerzői jogdíj(ak),
  • fotós tiszteletdíja.

A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • Üzemeltetési és fenntartási kiadásokra (rezsiköltség) támogatás nem igényelhető és nem számolható el.
  • Munkáltatót terhelő adóra és járulékra támogatás nem igényelhető és nem számolható el.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. A 786133 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani: A betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni. A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!
  2. részletes költségvetés,
  3. a megpályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása,
  4. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázó esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a monitorra optimalizált képfelbontás (kis állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • betétlap,
  • részletes költségvetés,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai színvonala,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása,
  • a pályázó/előadó(k) eddigi szakmai munkája,
  • a program várható eredménye.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a monitorra optimalizált képfelbontás (kis állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az elkészült kiadványt 1 példányban beküldve az NKA Igazgatósága postacímére (1388 Budapest, Pf. 82.),
  • elkészült, fejlesztett honlap elérhetőségét,
  • a közösségi felület (ek) elérhetőségét,
  • a megvalósult program eredményességének összefoglalását,
  • a PR kötelezettség teljesítésének igazolását, annak pontos megnevezésével, hol és milyen módon tüntette fel az emblémákat és linkeket.

Az emblémák letölthetők a www.nka.hu portálon az Impresszum menüpontból.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,
  • a százezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: www.nka.hu / Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz),
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

3. Pályázati cél: A népzenei szólisták és együttesek nemzetközi jelenlétének erősítése érdekében, nem szomszédos országbeli koncertmeghívások, turnék megvalósulásának támogatása, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség nemzetközi (magyar nyelvterületen kívüli) bemutatásának elősegítése

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

A Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium valamennyi nyertes pályázatának a Támogatottja, a támogatási célja megvalósítása során, továbbá a támogatási céllal kapcsolatos média megjelenéseknél, közleményeken, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, reklám és PR anyagokon köteles feltüntetni a támogatás tényét, valamint az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium emblémáját kifogástalan nyomdatechnikai minőségben, jól látható helyen elhelyezve. Online tartalmaknál, internetes felületeken az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium logóját a www.nka.hu és a www.halmosbelaprogram.hu webcímre mutató linkkel is ki kell egészíteni.

A kollégium elvárja, hogy a nyertes pályázatok Támogatottjai működjenek együtt a Halmos Béla Programirodával.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5 000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 786123/14

Pályázók köre:

a.) Hazai vagy határon túli előadó(k) képviseletével megbízott magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek.

b.) Külföldi koncerthelyszín(eke)t működtető magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019.február 1.– 2019 július 31.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat - önmagának - a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására

  • 3.000.000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként.
  • a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, de minimum 5000 Ft-ot  köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • hangszerszállítás,
  • utazási költség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • Üzemeltetési és fenntartási kiadásokra (rezsiköltség) támogatás nem igényelhető, nem számolható el.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 786123 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni: A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!)
  2. a megpályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása,
  3. Nyilatkozatok:
    • Amennyiben a pályázó az előadó (k) képviseletében pályázik, csatolnia kell a meghívólevele(ke)t és/vagy befogadónyilatkozato(ka)t, idegen nyelvű iratok esetén azok nem hivatalos fordításával együtt, valamint az előadó(k egyikének) szándéknyilatkozatát.
    • Amennyiben a koncerthelyszín(ek)t működtető nyújtja be a pályázatot, szándéknyilatkozato(ka)t kell benyújtania az előadó(k)tól, illetve az előadó(k) képviselőjétől.
  4. Két program esetén, programonként részletes költségvetés és azok összesítése (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban; a programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel),
  5. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázó esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a monitorra optimalizált képfelbontás (kis állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótláslára nincs lehetőség:

  • betétlap,
  • részletes költségvetés,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai színvonala,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása,
  • a pályázó eddigi szakmai munkája,
  • a program várható eredménye.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a monitorra optimalizált képfelbontás (kis állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósult szakmai program leírását,
  • a helyszínek felsorolását,
  • a fellépők megnevezését,
  • közönséglétszámot,
  • fotó és/vagy videó dokumentációt,
  • az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát (amennyiben volt),
  • a PR kötelezettség teljesítésének igazolását, annak pontos megnevezésével, hol és milyen módon tüntette fel az emblémákat és linkeket.

Az emblémák letölthetők a www.nka.hu portálon az Impresszum menüpontból, valamint a Halmos Béla Programiroda honlapjáról.

(https://halmosbelaprogram.hu/letoltheto-anyagok/)

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti, érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,
  • a százezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenységről szóló szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenységről szóló szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: www.nka.hu / Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz),
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel, illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

4. Pályázati cél: Népzenei táborok megrendezése.

A Kollégium ezzel az altémával a kifejezetten népzenei tematikájú nyári táborokat kívánja támogatni.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

A Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium valamennyi nyertes pályázatának a Támogatottja, a támogatási célja megvalósítása során, továbbá a támogatási céllal kapcsolatos média megjelenéseknél, közleményeken, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, reklám és PR anyagokon köteles feltüntetni a támogatás tényét, valamint az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium emblémáját kifogástalan nyomdatechnikai minőségben, jól látható helyen elhelyezve. Online tartalmaknál, internetes felületeken az NKA és a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium logóját a www.nka.hu és a www.halmosbelaprogram.hu webcímre mutató linkkel is ki kell egészíteni.

A kollégium elvárja, hogy a nyertes pályázatok Támogatottjai működjenek együtt a Halmos Béla Programirodával.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Pályázatonként maximálisan igényelhető támogatás: táboronként 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 786116/14

Pályázók köre: Népművészeti tevékenységgel foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára:

- magánszemély nem pályázhat!

- Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, egy pályázaton belül legfeljebb két tábor támogatására.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019.június 1.–2019.szeptember 30.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • oktatók tiszteletdíja (népzenei oktatók),
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja (népzenei közreműködők),
  • szállásköltség (népzenei oktatók és közreműködők) /idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el/,
  • szállítási/utazási költség (népzenei oktatók, népzenei közreműködők és hangszerek).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy

- a táborban résztvevők szállás/étkezés/szállítási/utazási költségére támogatás nem igényelhető és nem számolható el;

- kizárólag a népzenei oktatók és közreműködők tiszteletdíja számolható el a támogatás terhére;

- a táborban táncoktatást, kézműves foglalkozást tartó előadók tiszteletdíja, illetve a táborszervezés / tábor vezetés / tábor felügyelet díja nem számolható el a támogatás terhére.

A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium az országos, regionális és megyei hatókörű, bentlakásos, minimum 4 éjszakás, tematikus és legalább napi 6 órás szakmai tartalommal rendelkező táborokat támogatja.
  • Napközis jellegű táborokat és saját, egy alkotó közösségre korlátozódó táborokat a Kollégium nem támogat!
  • Üzemeltetési és fenntartási kiadásokra (rezsiköltség) támogatás nem igényelhető és nem számolható el.
  • Adóra és járulékra nem igényelhető támogatás.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. A 786116 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani, (A betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni: A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!)
  2. két tábor esetén, táboronként részletes költségvetés és azok összesítése (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban - a táboronkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel),
  3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
  4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázó esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a monitorra optimalizált képfelbontás (kis állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótláslára nincs lehetőség:

  • betétlap,
  • részletes költségvetés,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban

Az elbírálás szempontjai:

  • a tábor programjának szakmai színvonala,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása,
  • a pályázó eddigi szakmai munkája,
  • a program várható eredménye.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a monitorra optimalizált képfelbontás (kis állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósult tábor programjának leírását,
  • a helyszínét,
  • résztvevők létszámát,
  • fotó és/vagy videó dokumentációt,
  • az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát (amennyiben volt),
  • A PR kötelezettség teljesítésének igazolását, annak pontos megnevezésével, hol és milyen módon tüntette fel az emblémákat és linkeket.

Az emblémák letölthetők a www.nka.hu portálon az Impresszum menüpontból.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti, érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,
  • a százezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenységről szóló szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenységről szóló szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: www.nka.hu / Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz),
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel, illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség–haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra - ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik - legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a 95. § (1) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2018. november 05-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

• amelyek 2016. előtt regisztráltak (2015-ben, vagy azt megelőző években), és

• jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4415-ös, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az EMET honlapján és az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.  

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium

Impresszum | Honlaptérkép | Munkatársak | Adatvédelmi tájékoztató | Technikai ajánlás | GYIK | English | RSS