NKA Könnyűzene Kollégiuma tájékoztató

Az idei első pályázati kiírásokra 789 db pályázat érkezett be, összesen 417 milliós igénnyel. Ez a kiírásban szereplő 46 milliós összkerethez képest kilencszeres túljelentkezést jelentett. A legnagyobb igény továbbra is a hangfelvételekre, magyarországi koncertek támogatására, valamint a képfelvételek elkészítésére érkezett.
Az NKA Könnyűzene Kollégiuma a pályázati kiírásban szereplő elbírálási szempontok alapján hozta meg a döntéseit és összesen 188 db pályázatot ítélt támogathatónak.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályájuk elején lévő zenekarok részére a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium jelentet meg pályázatot minden évben, népzenei pályázatok támogatásával a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium foglalkozik, fesztiválok támogatásával pedig a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma. Kérjük a tisztelt pályázókat, hogy a megfelelő kollégiumhoz adják be a pályázatukat!
Az év második felében egy lényegesen nagyobb keret áll majd rendelkezésre a pályázati felhívások kiírására. A megnövekedett keretösszeg az Artisjus által átadott forrásoknak köszönhető, amely tartalmazza az Artisjus, a Mahasz és az EJI üres adathordozó díjakat is. Több új altéma és megemelt igényelhető támogatás szerepel majd az új kiírásokban.
Kérjük, kísérjék figyelemmel a NKA kollégiumainak pályázati kiírásait!
Gratulálunk a nyertes pályázóknak és jó munkát kívánunk!

NKA Könnyűzene Kollégiuma
2017. július

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS