2014.


1/2014. (I.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy döntött, hogy az NKA kollégiumainak felügyeleti rendszerét 2014. január 1-jei hatállyal az alábbiak szerint határozza meg:

Diószegi László Közművelődés és Népművészet Kollégiuma
Színház- és Táncművészet Kollégiuma
Ekler Dezső Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma
Kalász Márton Könyvkiadás Kollégiuma
Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma
Kligl Sándor Vizuális Művészetek Kollégiuma
Kovács István Folyóirat-kiadás Kollégiuma
Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma
Kovács László Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma
Zenei Kollégium
Kriza Zsigmond Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma
Színház- és Táncművészet Kollégiuma
Ramháb Mária Könyvkiadás Kollégiuma
Közgyűjtemények Kollégiuma
Sunyovszky Szilvia Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma
Tyekvicska Árpád Folyóirat-kiadás Kollégiuma
Közgyűjtemények Kollégiuma

2/2014. (I.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az ötöslottó szerencsejáték játékadó ténylegesen befolyt összege miatti 87.360 ezer forintos bevételi lemaradást nem a miniszteri és kollégiumi kereteknél érvényesíti, hanem a lemaradás összegét a tartalék keret terhére csökkenti.


3/2014. (I.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a 2013. évi pályázati felhívásokra december hónap végén beérkezett pályázatok 2014. évi döntéshez szükséges keret biztosítása érdekében, javasolja a kollégiumi keretek előirányzat-maradványból történő megemelését. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Téma megnevezése

Címzett meghívásos keret

Nyílt keret

Összesen

Közgyűjtemények 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek emléket állító kiállítás, valamint kapcsolódó pedagógiai program megvalósítása

26.000

0

26.000

Szépirodalom és Ismeretterjesztés

10.500

10.500

Kulturális Turisztikai Fesztiválok Id. Kultúra Vására rendezvény megvalósítása

150.000

0

150.000

Összesen:

176.000

10.500

186.500

Balog Zoltán miniszter úr 2014. január 24-én jóváhagyta a 2013. évi felhívások áthúzódó döntéseinek forrásrendezését a határozatban részletezettek szerint.


4/2014. (I.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a 2013. évi maradvány terhére az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma 2014. évi címzett meghívásos keretét 43.500 ezer Ft-tal, a Közgyűjtemények Kollégiuma 2014. évi címzett meghívásos keretét 40.000 ezer Ft-tal, valamint a Folyóirat-kiadás Kollégiuma 2014. évi nyílt pályázati keretét 50.000 ezer Ft-tal javasolja megemelni. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Téma megnevezése

Címzett meghívásos keret

Nyílt keret

Összesen

Építőművészet és Örökségvédelem Református templomok orgonáinak felújítása

43.500

0

43.500

Közgyűjtemények Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ programjaira

40.000

0

40.000

Folyóirat-kiadás

0

50.000

50.000

Összesen:

83.500

50.000

133.500

Balog Zoltán miniszter úr 2014. január 24-én jóváhagyta a 2013. évről áthúzódó maradványok felhasználásának rendezését a határozatban részletezettek szerint.


5/2014. (I.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal kötött megállapodások alapján a Folyóirat-kiadás Kollégiuma keretét 10.999.157 Ft-tal, a Könyvkiadás Kollégiuma keretét 51.162.993 Ft-tal javasolja – a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványból – megemelni. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Megnevezés

Nyílt keret

Összesen

Folyóirat-kiadás Kollégiuma

10.999.157 Ft

10.999.157 Ft

Könyvkiadás Kollégiuma

51.162.993 Ft

51.162.993 Ft

Összesen:

62.162.150 Ft

62.162.150 Ft

Balog Zoltán miniszter úr 2014. január 24-én jóváhagyta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Alap között létrejött megállapodás szerinti keretrendezést a határozatban részletezettek szerint.


6/2014. (I.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap terhére a szakmai kollégiumok a részben, vagy egészben visszatérítendő támogatásokra, továbbá a meghívásos és egyedi pályázatokra – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a részükre megállapított éves pénzkeretük 10-10%-áig hozhatnak döntést. Az összeg megállapításánál a kollégium éves pénzkeretét kell figyelembe venni a Bizottság által az adott kollégium számára kötelezettségként megállapított konkrét cél, vagy címzett feladatok többlet-pénzkerete nélkül. Nem terheli továbbá a kollégium egyedi döntésre felhasználható pénzkeretét a meghiúsult pályázatok más célra történő felhasználásáról szóló egyedi kollégiumi döntéséről szóló támogatás összege. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma esetében a meghívásos és egyedi pályázatokra az NKA által biztosított éves keret maximum 10–10 %-ának felhasználását, amely azonban a 30,0 millió Ft-ot nem haladhatja meg. A fenti mértékektől való eltérést a kollégium – írásos indokolással – kezdeményezheti az Alap alelnökénél, aki köteles az előterjesztést – döntés céljából – a Bizottság, illetve a Miniszter elé vinni. A határozat 2014. évben érvényes. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. január 24-én jóváhagyta a kollégiumok 2014. évi egyedi és meghívásos keretének százalékos mértékének meghatározását a határozatban részletezettek szerint.


7/2014. (I.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Ybl Emlékév programjainak megvalósítására jóváhagyott 100 millió Ft címzett meghívásos keret rendezését a mellékelt táblázat szerint javasolja meghatározni. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 7/2014. (I.16.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. január 24-én jóváhagyta az Ybl Emlékév programjainak megvalósítására jóváhagyott 100 millió Ft címzett meghívásos keret rendezését a mellékelt táblázat szerint.


8/2014. (II.20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégium 2013. évi szakmai beszámolóját.


9/2014. (II.20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a Színház- és Táncművészet Kollégiuma számára jóváhagyott 50.000,0 ezer Ft-os címzett meghívásos keretet átcsoportosítja a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 2014. évi címzett meghívásos keretébe a Pécsi Országos Színháztalálkozó megrendezésére. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Téma megnevezése

Címzett meghívásos keret

Összesen

Színház- és Táncművészet Kollégiuma

Pécsi Országos Színháztalálkozó

-50 000

-50 000

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

Pécsi Országos Színháztalálkozó

+50 000

+50 000

Összesen:

0

0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. február 26-án jóváhagyta a Pécsi Országos Színháztalálkozó címzett meghívásos keretének átcsoportosítását a határozatban részletezettek szerint.


10/2014. (II.20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a 2014. évi felhívás-megjelentetéssel és döntéssel a következő évekre vállalható kötelezettségvállalás összegének, kollégiumok közötti felosztását a határozathoz mellékelt táblázat szerint. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 10/2014. (II.20.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. február 26-án jóváhagyta a 2014. évi felhívás- megjelentetéssel és döntéssel a következő évekre vállalható kötelezettségvállalás összegének, kollégiumok közötti felosztását a határozat mellékletében részletezettek szerint.


11/2014. (II.20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a 2014. évi pályázati támogatási visszafizetések, lemondások, félbeszakításokból keletkezett bevételeket az Igazgatóság központosítottan kezelje, ezen a jogcímen keletkezett bevételről folyamatosan tájékoztassa a Bizottságot, és az Alap elnöke vagy alelnöke készítsen a 2014. szeptemberi bizottsági ülésre egy előterjesztési javaslatot a felhalmozódott bevétel felhasználására vonatkozóan. A határozat 2014. évben érvényes.


12/2014. (II.20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a 2014. évi NKA-alelnöki keretet a 2013. évivel azonos összegben, azaz 12.000 ezer Ft-ban határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. február 26-án jóváhagyta a 2014. évi NKA-alelnöki keret 12.000 ezer Ft-ban történő meghatározását.


13/2014. (II.20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a 2013. évi maradvány terhére a miniszteri keretet 5000 ezer Ft-tal képzőművészeti ösztöndíj támogatására a Római Magyar Akadémia közreműködésével, illetve a kollégiumok nyílt keretét 33.311 ezer Ft-tal megemeli az alábbi táblázat szerint. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Megnevezés

Nyílt keret

Összesen

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma

2.145

2.145

Könyvkiadás Kollégiuma

8.867

8.867

Közgyűjtemények Kollégiuma

3.996

3.996

Közművelődés és Népművészet Kollégiuma

5.438

5.438

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

4.902

4.902

Színház- és Táncművészet Kollégiuma

2.396

2.396

Zenei Kollégium

3.256

3.256

Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma

2.311

2.311

Összesen:

33.311

33.311


Balog Zoltán miniszter úr 2014. február 26-án jóváhagyta a szakmai kollégiumok és a miniszteri keret maradványának forrásrendezését a 2013. évről áthúzódó maradványok terhére a határozatban részletezettek szerint.


14/2014. (II.20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a közös jogkezelő szervezetek által 2013. évben befizetett, de a Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégium megszűnése miatt keletkezett 2013. évi maradvány terhére összesen 439.166 ezer Ft jóváhagyását és az alábbiakban részletezett táblázat szerinti megosztásban az érintett kollégiumok nyílt keretének megemelését javasolja jóváhagyni Miniszter úr számára.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Nyílt keret

Összesen

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

60.927

60.927

Színház- és Táncművészet Kollégiuma

63.638

63.638

Vizuális Művészetek Kollégiuma

47.988

47.988

Zenei Kollégium

264.067

264.067

Kollégiumok összesen:

436.620

436.620


Balog Zoltán miniszter úr 2014. február 26-án jóváhagyta a Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégiumhoz a közös jogkezelő szervezetek által 2013. évben befizetett összegek maradványának rendezését a határozatban részletezettek szerint.


15/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


16/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Könyvkiadás Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


17/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 7 igen szavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta a Közgyűjtemények Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


18/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


19/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


20/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Vizuális Művészetek Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


21/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2013. évi beszámolóját.


22/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Ybl Emlékév 2014. II. félévi programjainak megvalósítására fennmaradt mindösszesen 33.800 ezer Ft címzett meghívásos keret rendezését a határozathoz mellékelt táblázat szerinti kollégiumi bontásban fogadja el. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 22/2014. (III.19.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. március 26-án jóváhagyta az Ybl Emlékév 2014. II. félévi programjainak megvalósítására fennmaradt mindösszesen 33.800 ezer Ft címzett meghívásos keret rendezését a határozathoz mellékelt táblázat szerinti kollégiumi bontásban.


23/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Balassi Intézet 2014. évi programjainak megvalósítására jóváhagyott címzett meghívásos keret rendezését mindösszesen 67.370 ezer Ft értékben a határozathoz mellékelt táblázat szerint fogadja el. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 23/2014. (III.19.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. március 26-án jóváhagyta a Balassi Intézet 2014. évi programjainak megvalósítására jóváhagyott címzett meghívásos keret rendezését mindösszesen 67.370 ezer Ft értékben a határozathoz mellékelt táblázat szerinti kollégiumi bontásban


24/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Nemzeti Kulturális Alap középtávú költségvetésének összeállításához (2015-2017. évek) az ötöslottó szerencsejáték játékadó 90%-ának bevételi előirányzatát 10 000,0 millió Ft-ban, míg a kiadási előirányzatot 2 000,0 millió Ft-tal magasabb összegben határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. március 26-án jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap középtávú költségvetésének összeállításához az ötöslottó szerencsejáték játékadó 90%-ának bevételi és kiadási előirányzatát a határozatban részletezettek szerint.


25/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Zenei Kollégium új, könnyűzenei Cseh Tamás programjának indításához szükséges keretet az NKA Tv. 4.§. (1) g) pontja szerinti – szerzői jogról szóló törvény alapján a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetések –, várható bevétel terhére biztosítja, valamint a Zenei Kollégium keretét az alábbi táblázatban szereplő megosztásban összesen 400.000,0 ezer Ft-tal megemeli. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

(adatok ezer Ft-ban)
3 éves hosszú távú programrész indításának fedezetére: 100.000
2014. évi programok fedezetére: 300.000
Összesen: 400.000


Balog Zoltán miniszter úr 2014. május 12-én jóváhagyta a Zenei Kollégium új, könnyűzenei Cseh Tamás programjának indításához szükséges keret biztosítását a határozatban részletezettek szerint.


26/2014. (III.19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 7 igen szavazat és egy tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a Vizuális Művészetek Kollégiuma köztéri szoborállítási programjában (3974 altéma) a 2014. évtől kezdődően – kivéve az idei évben már megjelentett pályázati felhívást – a pályázati kiírásban nem szerepelhet kötelező mellékletként, ezáltal nem lehet feltétele a támogatott pályázókkal való szerződéskötésnek a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított szakvélemény. Így a 2014. január 1-je után benyújtott és támogatott pályázók esetében nem feltétele a támogatott pályázókkal való szerződéskötésnek a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított szakvélemény.


27/2014. (IV.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Előadó-művészet Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


28/2014. (IV.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Folyóirat-kiadás Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


29/2014. (IV.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Közművelődés és Népművészet Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


30/2014. (IV.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 2013. évi szakmai beszámolóját.


31/2014. (IV.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az NKA miniszteri keretének felhasználásáról szóló 2013. évi beszámolót.


32/2014. (IV.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az NKA Igazgatóságának 2013. évi beszámolóját.


33/2014. (IV.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma részére a 3707/11538, 3707/11542, 3707/11543 pályázati azonosító számú szerződések megszüntetése során felszabaduló összegeket az alábbiak szerint engedélyezi a kollégium részére felhasználni:

  • a 2014. évi támogatás lemondásából származó 20 millió Ft összeget a zárolt/központosított keretből átcsoportosítja a kollégium 2014. évi nyílt keretébe
  • a 2015., 2016. évben a kollégium által vállalható szabad keretet mindkét évben 103 millió Ft-ra módosítja.
L. Simon László s.k.,
az NKA alelnöke

34/2014. (V.29.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma részére – Balassi Intézet programjainak megvalósítására – jóváhagyott 27.120,0 ezer Ft-os címzett meghívásos keretből 14.000,0 ezer Ft átcsoportosítását javasolja Miniszter úr számára a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma 2014. évi címzett meghívásos keretébe, a Dél-Németországi Napok megrendezésére. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Téma megnevezése

Címzett meghívásos keret

Összesen

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

Balassi Intézet - Dél-Németországi programok

-14 000

-14 000

Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma

Balassi Intézet - Dél-Németországi programok

+14 000

+14 000

Összesen:

0

0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. május 30-án jóváhagyta a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, valamint a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma közötti keret-átcsoportosítást a határozatban részletezettek szerint.


35/2014. (V.29.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Közgyűjtemények Kollégiuma által az Ithaka-program címzett keretéből fel nem használt 11.245,0 ezer Ft keretmaradványt javasolja Miniszter úr számára átcsoportosításra a kollégium 2014. évi nyílt keretébe. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Címzett keret

Nyílt keret

Összesen

Közgyűjtemények Kollégiuma

-11.245,0

+11.245,0

0

Összesen:

-11.245,0

+11.245,0

0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. május 30-án jóváhagyta a Közgyűjtemények Kollégiuma keret-átcsoportosítási kérelmét a határozatban részletezettek szerint.


36/2014. (V.29.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma által a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megrendezésének támogatására jóváhagyott címzett meghívásos keretéből fel nem használt 10.000,0 ezer Ft keretmaradványt javasolja Miniszter úr számára átcsoportosításra a kollégium 2014. évi nyílt keretébe. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Címzett meghívásos keret

Nyílt keret

Összesen

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

-10.000,0

+10.000,0

0

Összesen:

-10.000,0

+10.000,0

0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. május 30-án jóváhagyta a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma keret-átcsoportosítási kérelmét a határozatban részletezettek szerint.


37/2014. (V.29.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a 2014. évben ténylegesen befolyt kulturális adó terhére javasolja az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma címzett meghívásos keretét, a Folyóirat-kiadás Kollégiuma egyedi keretét, a Könyvkiadás Kollégiuma címzett meghívásos keretét, valamint a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma nyílt keretét Miniszter úr számára megemelni mindösszesen 51.383,0 ezer Ft keretösszegben. A részletes keret-átcsoportosítási javaslatot az alábbi táblázat tartalmazza. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Nyílt keret

Egyedi keret

Címzett meghívásos keret

Összesen

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma

0

0

+10.000,0

+10.000,0

Folyóirat-kiadás Kollégiuma

0

+ 12.383,0

+ 12.383,0

Könyvkiadás Kollégiuma

0

+ 3.000,0

+ 3.000,0

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

26.000,0

0

+26.000,0

Összesen:

+26.000,0

+12.383,0

+13.000,0

+51.383,0

Balog Zoltán miniszter úr 2014. május 30-án jóváhagyta a 2014. évben ténylegesen befolyt kulturális adó terhére vonatkozó keret-átcsoportosítási javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


38/2014. (V.29.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a 11/2014. (II.20.) számú határozatban foglaltak alapján a 2014. május 26-áig a központi keretben összegyűlt 33.293,0 ezer Ft felhasználásra javasolja Miniszter úr számára a miniszteri és a Közgyűjtemények Kollégiuma – a könyvtári szakma eszközfejlesztés, korszerűsítés támogatására beérkezett és halasztott státuszú pályázatainak támogatása céljára – kereteinek emelését az alábbiak szerint. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

A miniszteri keret emelése: 8.323,0 ezer Ft
A Közgyűjtemények Kollégiuma keretemelése: 24.970,0 ezer Ft
Összesen: 33.293,0 ezer Ft

Balog Zoltán miniszter úr 2014. május 30-án jóváhagyta a Bizottság 11/2014. (II.20.) számú határozata alapján 2014. május 26-ig képződött központosított keret felhasználását a határozatban részletezettek szerint.


39/2014. (V.29.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Zenei Kollégium új, könnyűzenei programjának, a Cseh Tamás program rendelkezésre álló keretét 100.000,0 ezer Ft keretösszeggel javasolja Miniszter úr számára megemelni. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. május 30-án jóváhagyta a Zenei Kollégium új, könnyűzenei programjának, a Cseh Tamás program keretemelését a határozatban részletezettek szerint.


40/2014. (VI.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma működését négy évvel, várhatóan 2019. augusztus 31-éig meghosszabbítja, hosszú távú programok támogatására irányuló pályázati felhívások kiírása céljából. A határozat elfogadásával egyidejűleg a Bizottság felkéri az Igazgatóságot, hogy az ideiglenes kollégium alapító okiratának módosítását készítse elő. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. július 9-én jóváhagyta a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma működésének meghosszabbítására vonatkozó javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


41/2014. (VI.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 89. § (8) és (10) bekezdése szerint a közös jogkezelők befizetéseiből származó többletbevétel felhasználása céljából a felsorolt kollégiumok 2014. évi nyílt pályázati keretét az alábbiak szerint javasolja Miniszter úr számára megemelni.

adatok Ft-ban

Kollégium megnevezése

Közös jogkezelők befizetései alapján keret növelése

Összesen

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

85.725.581

85.725.581

Zenei Kollégium

444.451.251

444.451.251

Színház- és Táncművészet Kollégiuma

2.405.409

2.405.409

Összesen:

532.582.241

532.582.241


Balog Zoltán miniszter úr 2014. július 9-én jóváhagyta a közös jogkezelők befizetéseiből származó többletbevétel felhasználását a határozatban részletezettek szerint.

42/2014. (VI.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 89. § (11a) bekezdése szerinti üres hang- és képhordozók jogdíjából származó bevételt az alábbiakban meghatározott kollégiumok 2014. évi nyílt pályázati keretének megemelésére használja fel. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok Ft-ban

Kollégium megnevezése

Üres hang- és képhordozók jogdíjának 25%-a

Összesen

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

46.859.571

46.859.571

Zenei Kollégium

460.436.078

460.436.078

Színház- és Táncművészet Kollégiuma

118.594.975

118.594.975

Vizuális Művészetek Kollégiuma

103.359.462

103.359.462

Összesen:

729.250.086

729.250.086


Balog Zoltán miniszter úr 2014. július 9-én jóváhagyta az üres hang- és képhordozók jogdíjából származó bevétel felhasználását a határozatban részletezettek szerint.

43/2014. (VI.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az NKA 2015. évi költségvetésében az ötöslottó szerencsejáték játékadó bevételének 90%-át 10.000,0 millió Ft-ban, a kulturális adó összegét 50,0 millió Ft-ban, a szerzői jogdíj bevétel összegét 400,0 millió Ft-ban, az NKA bankköltségét 8,8 millió, az NKA tranzakciós díját 38,0 millió Ft-ban és az NKA Igazgatósága működési támogatását 908,2 millió Ft-ban határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. július 9-én jóváhagyta az NKA 2015. évi költségvetési tervszámaira vonatkozó javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


44/2014. (VI.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy Harta Nagyközség Önkormányzata részére Harta település könyvtárának eszközfejlesztése, korszerűsítése pályázati célra megítélt, majd a pályázó által lemondott 2.499.654 Ft összegű támogatást a Közgyűjtemények Kollégiuma méltányolható indokaira való tekintettel a központosított keretből a Kollégium 2014. évi nyílt keretébe csoportosítja át.

Balog Zoltán s.k.,
az NKA elnöke


45/2014. (IX.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Balassi Intézet 2014. évi II. féléves programjainak megvalósítására jóváhagyott címzett meghívásos keret rendezését mindösszesen 24.240 ezer Ft értékben az alábbi táblázat szerint fogadja el. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban
A Balassi Intézet tervezett címzett meghívásos pályázatai (2014. II. félév)
Kollégium Téma Intézet/szakdiplomata Kért támogatás (e Ft)
Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Hasznos örökség - magyar építészeti emlékek a Felvidéken Pozsony 1 000
Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma összesen: 1 000
Könyvkiadás Kollégiuma Domján József 3 nyelvű mesekönyvének kiadása Peking 1 400
Andrés Révész: Híd a megosztott Európa fölött című kétnyelvű kötet kiadása Madrid 1 400
Könyvkiadás Kollégiuma összesen: 2 800
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Roma programsorozat Rómában Róma 2 000
Holokauszt-megemlékezések Brüsszelben Brüsszel 1 570
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma összesen: 3 570
Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma Közép-Európa demográfiai változásai 10 évvel a uniós csatlakozás után című konferencia megrendezése Prága 750
Részvétel a 2014. évi Frankfurti Könyvvásáron Stuttgart 800
Bulgária és Magyarország kapcsolatai a századfordulón című tudományos konferencia megrendezése Szófia 1 200
Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma összesen: 2 750
Vizuális Művészetek Kollégiuma Fekete kolostor című kiállítás és vetítés megvalósítása, valamint a hozzá kapcsolódó kiadvány megjelentetése Párizs 2 400
I. világháborús fotókiállítás a párizsi Magyar Intézetben Párizs 1 000
Közép-európai filmszemle a MOME részvételével Prága 1 200
A magyarországi bolgár képzőművészek Párbeszéd című kiállításának megrendezése Szófia 500
Vizuális Művészetek Kollégiuma összesen: 5 100
Zenei Kollégium Tel-avivi Magyar Napok megrendezése Tel-Aviv 1 500
A Kristóf Bacsó Quartet fellépése Oroszországban Moszkva 500
Adventi koncert Londonban London 1 200
Komolyzenei koncert az I. világháborúra emlékezve Finnországban Helsinki 750
Komolyzenei koncert a Holokauszt 70. évforulójára emlékezve Helsinki 450
A Sebő-együttes koncertjei Zágrábban Zágráb 700
Musica Profana - barokk karácsonyi koncertek Belgrád 1 020
A Muzsikás együttes koncertje Isztambulban Isztambul 1 500
Katonadalok, népdalok a Nagy Háborúból című előadássorozat lebonyolítása Sepsiszentgyörgy 600
„1000 Hang – Oratórium a Békéért” elnevezésű eseményen való részvétel a debreceni Lautitia Ifjúsági kórussal Brüsszel 800
Zenei Kollégium összesen: 9 020
2014. II. félévre tervezett pályázatok mindösszesen: 24 240

Balog Zoltán miniszter úr 2014. szeptember 30-án jóváhagyta a Balassi Intézet címzett meghívásos keretének rendezését mindösszesen 24.240 ezer Ft értékben a határozathoz mellékelt táblázat szerint.


46/2014. (IX.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolja Miniszter úr számára, hogy az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma részére 298.000,0 ezer Ft, valamint a Könyvkiadás Kollégiuma részére 170.000,0 ezer Ft keretösszeggel engedélyezze a 2014. év II. félévében pályázati felhívás megjelentetését a 2015. évi várható éves kerete terhére, 2015. évi döntéssel. A Bizottság egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy abban az esetben, amennyiben a 2015. évi költségvetési törvényben az ötöslottó játékadó mértéke változik, a most elfogadott keretrendezési javaslatot módosítva terjessze be Miniszter úrhoz aláírásra. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Téma megnevezése

Tervezett keret

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma

Régészeti ásatások, feltárások, illetve régészeti bemutatóhelyek kialakítása, állagmegóvása

298.000,0

Könyvkiadás Kollégiuma

Hosszú távú kiadó program megvalósítása

170.000,0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. szeptember 30-án jóváhagyta az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma, valamint a Könyvkiadás Kollégiuma 2015. évi pályázati felhívásainak megjelentetését, keret biztosítását a határozatban részletezettek szerint.

47/2014. (IX.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Zenei Kollégium részére a 2014. évi Cseh Tamás Program 2014. évi címzett keretbe 380.000,0 ezer Ft, a Cseh Tamás Program 2014. évi címzett meghívásos keretbe 120.000,0 ezer Ft, a 2015. és 2016. évek Cseh Tamás Program címzett meghívásos keretébe 100.000,0 ezer Ft átcsoportosítását javasolja. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Zenei Kollégium

Cseh Tamás Program nyílt keret

Cseh Tamás Program címzett keret

Cseh Tamás Progam
címzett meghívásos keret

Összesen

2014. évi keret
(Cseh Tamás Program)

-500.000,0

+380.000,0

+120.000,0

0

2015. évi keret
(Cseh Tamás Program)

-100.000,0

0

+100.000,0

0

2016. évi keret
(Cseh Tamás Program)

-100.000,0

0

+100.000,0

0

Összesen:

-700.000,0

+380.000,0

+ 320.000,0

0,0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. szeptember 30-án jóváhagyta a Zenei Kollégium Cseh Tamás Programjához kapcsolódó keret rendezését a határozatban részletezettek szerint.

48/2014. (IX.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Hungart Vizuális Művészetek Közös Jogkezelő Társasága Egyesülete által befizetett összeggel a Vizuális Művészetek Kollégiuma 2014. évi nyílt pályázati keretét 9.273,0 ezer Ft-tal javasolja megemelni. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. szeptember 30-án jóváhagyta a Vizuális Művészetek Kollégiuma keretemelését a határozatban részletezettek szerint.


49/2014. (IX.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Zenei Kollégium tagjainak a pályázattal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatot elbírálta és az alábbi egyhangú döntést hozta. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

3007/00003

Magyar Dal Napja Nonprofit Kft.

Magyar Dal Napja országos rendezvénysorozatának lebonyolítása

4.000.000

4.000.000


Balog Zoltán miniszter úr 2014. szeptember 23-án jóváhagyta a Magyar Dal Napja Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 4.000.000 Ft támogatását a határozatban részletezettek szerint.

50/2014. (IX.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolja Miniszter úr számára, hogy a Folyóirat-kiadás Kollégiuma részére engedélyezze a 2014. évben benyújtásra kerülő pályázatok 2015. évi döntését a 2015. évi várható éves kerete terhére. A Bizottság egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy abban az esetben, amennyiben a 2015. évi költségvetési törvényben az ötöslottó játékadó mértéke változik, a most elfogadott keretrendezési javaslatot módosítva terjessze be Miniszter úrhoz aláírásra. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Téma megnevezése

Tervezett keret

Folyóirat-kiadás Kollégiuma

Nagy hagyománnyal rendelkező, vagy újabb innovatív, jelentős tudományos ismeretterjesztő, kulturális, társadalmi és művészeti értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű lapok támogatása.

292.400,0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. szeptember 30-án jóváhagyta a Folyóirat-kiadás Kollégiuma kérelmét a határozatban részletezettek szerint.

51/2014. (IX.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolja Miniszter úr számára, hogy a Könyvkiadás Kollégiuma számára 40.000,0 ezer forint címzett meghívásos keretet biztosítson a 2015. évi Göteborgi Nemzetközi Könyvvásáron való részvételre a Balassi Intézet Publishing Hungary programjának keretén belül. A Bizottság egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy abban az esetben, amennyiben a 2015. évi költségvetési törvényben az ötöslottó játékadó mértéke változik, a most elfogadott keretrendezési javaslatot módosítva terjessze be Miniszter úrhoz aláírásra. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Téma megnevezése

Címzett meghívásos keret

Könyvkiadás
Kollégiuma

A 2015. évi Göteborgi Nemzetközi Könyvvásáron való részvételre a Balassi Intézet Publishing Hungary programjának keretén belül

40.000,0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. szeptember 30-án jóváhagyta a 2015. évi Göteborgi Nemzetközi Könyvvásáron való részvétel érdekében címzett meghívásos keret biztosítását a határozatban részletezettek szerint.

52/2014. (XI.05.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az NKA 2015. évi költségvetésében az ötöslottó szerencsejáték játékadó bevételének 90%-át 9.000,0 millió Ft-ban, kulturális adó összegét 100,0 millió Ft-ban, a szerzői jogi bevételeket 400,0 millió Ft-ban, az összes kiadás összegét 8.900,0 millió Ft-ban, az NKA Igazgatósága működési támogatását 908,2 millió Ft-ban, az NKA bankköltségét 8,8 millió Ft-ban, az NKA tranzakciós díját 38,0 millió Ft-ban határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. november 10-én jóváhagyta az NKA 2015. évi költségvetési tervszámainak módosítását a határozatban részletezettek szerint.


53/2014. (XI.05.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap működési előirányzatát 6000 ezer forinttal javasolja megemelni. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. november 13-án jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap működési előirányzatának megemelését a határozatban részletezettek szerint.


54/2014. (XI.05.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 5 igen és 2 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a Színház- és Táncművészet Kollégiuma méltányolható indokaira való tekintettel javasolja a Kollégium 2014. évi nyílt keretéből 2.000,0 ezer Ft átcsoportosítását a Könyvkiadás Kollégiuma 2014. évi meghívásos keretébe. A keret átcsoportosítással egyidejűleg a Könyvkiadás Kollégiuma 2014. évi meghívásos kerete 10%-ról 10,53%-ra, azaz 38.000,0 ezer Ft-ról 40.000,0 ezer Ft-ra emelkedik. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Kollégium megnevezése

Nyílt keret

Meghívásos keret

Összesen

Színház- és Táncművészet Kollégiuma

-2.000,0

0

-2.000,0

Könyvkiadás Kollégiuma

0,0

+2.000,0

+2.000,0

Összesen

-2.000,0

+2.000,0

0


Balog Zoltán miniszter úr 2014. november 10-én jóváhagyta a Színház- és Táncművészet, valamint a Könyvkiadás Kollégiumok közötti keret-átcsoportosítást a határozatban részletezettek szerint.

55/2014. (XI.05.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Közgyűjtemények Kollégiuma számára 85.000,0 ezer forint címzett meghívásos keretet biztosít a 2015. évi folyóiratok lapszámainak beszerzésére és eljuttatására a Kollégium által meghatározott könyvtárak részére. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. november 10-én jóváhagyta a Közgyűjtemények Kollégiuma számára címzett meghívásos keret biztosítását a határozatban részletezettek szerint.


56/2014. (XI.05.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a 2015. évi pályázati naptár tervezetét a határozatban mellékeltek szerint. 56/2014. (XI. 05.) számú határozat melléklete


57/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2015. évi munkatervét, és jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 57/2014. (XII.11.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2015. évi munkatervét a mellékelt dokumentum szerint.


58/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 2015. évi címzett támogatásait jelen határozathoz mellékelt táblázat szerint határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 58/2014. (XII.11.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap 2015. évi címzett támogatásait a mellékelt táblázat szerint.


59/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 2015. évi céltámogatásait jelen határozathoz mellékelt táblázat szerint határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 59/2014. (XII.11.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap 2015. évi céltámogatásait a mellékelt táblázat szerint.


60/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a 2015. évi pályáztatásra fordítható keretjavaslatot azzal a megkötéssel, hogy amíg Magyarország 2015. évi költségvetését az Országgyűlés nem fogadja el, az adatok tájékoztató jellegűek. A Bizottság egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy abban az esetben, ha a 2015. évi költségvetési törvényben az ötöslottó játékadó mértéke nem változik, a most elfogadott keretfelosztási javaslatot terjessze be Miniszter úrhoz aláírásra. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 60/2014. (XII.11.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap 2015. évi kereteinek meghatározására vonatkozó javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


61/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma tagjainak a pályázatokkal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatokat elbírálta és az alábbi döntést hozta. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Pályázati azonosító

Pályázó neve

Pályázati cél

Igényelt támogatás
Ft

Kollégium által javasolt
támogatás Ft

Bizottsági döntés
Ft

3808/
02426

Magyar Napló Kiadó Kft.

2015-ös költészet napi 12 órás Versmaraton megvalósítására

3.900.000

3.000.000

3.000.000

3808/
02451

Magyar Napló Kiadó Kft.

Magyar Napló – Könyvkarácsony programjára

1.040.000

1.000.000

1.000.000

3808/
02419

Magyar Írószövetség

Magyar Írószövetség rendezvényei megvalósítására
2015. 04. 08.–2015. 09. 22.

3.500.000

3.500.000

3.500.000

3808/
02422

Magyar Írószövetség

Írók – Írókról a magyar irodalom klasszikusai rendezvényei megvalósítására

2.651.500

2.651.500

2.651.500

3808/
02424

Magyar Írószövetség

Magyar Írószövetség kapolcsi programjaira 2015-ben

5.998.680

5.998.680

5.998.680

3808/
02425

Magyar Írószövetség

Írók éjszakája – 2015. rendezvénye lebonyolítására

2.655.000

2.500.000

2.500.000

3808/
02274

Tokaji Írótábor Egyesület

A 2015. évi (43.) TOKAJI ÍRÓTÁBOR megrendezésére

5.200.000

5.200.000

5.200.000

3808/02353

TIT Kossuth Klub Egyesület

Irodalmi programok a Kossuth Klubban – Cseres 100 Emlékkonferencia és versszínház rendezvényére

1.990.000

1.500.000

1.500.000

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta az összeférhetetlenség miatt határozatképtelen Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma pályázatainak támogatására vonatkozó javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


62/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Balassi Intézet 2014. évi programjainak lebonyolítására jóváhagyott címzett meghívásos keret maradványának a rendezését mindösszesen 8.390 ezer Ft értékben az intézet II. féléves programjainak a megvalósítására a mellékelt táblázat szerinti kollégiumi bontásban határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 62/2014. (XII.11.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta a Balassi Intézet 2014. évi programjainak lebonyolítására jóváhagyott címzett meghívásos keret maradványának a rendezését mindösszesen 8.390 ezer Ft értékben az intézet II. féléves programjainak a megvalósítására a határozathoz mellékelt táblázat szerinti kollégiumi bontásban.


63/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az Előadóművészi Jogvédő Irodával kötött együttműködési megállapodás alapján a Zenei Kollégium keretét 59.415.000 forinttal, a Színház- és Táncművészet Kollégiuma keretét 61.840.419 forinttal, az NKA Igazgatósága működési kiadásait 2.383.070 forinttal megemeli. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

adatok ezer Ft-ban

Megnevezés

Nyílt keret

Összesen

Zenei Kollégium

59.415.000 Ft

59.415.000 Ft

Színház- és Táncművészet Kollégiuma

61.840.419 Ft

61.840.419 Ft

Összesen:

121.255.419 Ft

121.255.419 Ft

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta az Előadóművészi Jogvédő Iroda befizetésének terhére történő keretemelést a határozatban részletezettek szerint.


64/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Nemzeti Kulturális Alap tranzakciós illetékének és bankköltségének előirányzatát 6.250 ezer forinttal megemeli. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 17-én jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap tranzakciós illetékének és bankköltségének megemelését a határozatban részletezettek szerint.


65/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az NKA szakmai kollégiumai 2014. évi beszámolójának szempontrendszerét. 65/2014. (XII.11.) számú határozat melléklete


66/2014. (XII.11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 8 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy az alábbi személyek kollégiumi vezetői kinevezését javasolja Miniszter úr számára 2015. január 1-jei hatállyal egy év időtartamra a vonatkozó jogszabályok alapján.

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma
Dr. Zsidi Paula régész, muzeológus, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese

Folyóirat-kiadás Kollégiuma
Kollár Árpád író, műfordító, szerkesztő, Fiatal Írók Szövetsége, elnök

Könyvkiadás Kollégiuma
Dr. Hermann Róbert DSc., történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, az MTA doktora

Közgyűjtemények Kollégiuma
Tőzsérné Géczi Andrea, az egri Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár igazgatója

Közművelődés és Népművészet Kollégiuma (Ezen Kollégium esetében a Bizottság két tagot is megnevezett, természetesen egy vezetője lehet a Kollégiumnak.)
Csasztvan András, a Szarvasi Általános Művelődési Központ igazgatója, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke
Csatlósné Komáromi Katalin művelődési és felnőttképzési menedzser, a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára intézményvezetője, a Magyar Népművelők Egyesületének tagja

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
Bodrogai László, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont főigazgatója

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma
Dr. Boka László irodalomtörténész, könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár

Balog Zoltán miniszter úr 2014. december 23-án jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumainak vezetői kinevezését 2015. január 1-jei hatállyal egy év időtartamra az alábbiak szerint.

Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma
Dr. Zsidi Paula

Folyóirat-kiadás Kollégiuma
Kollár Árpád

Könyvkiadás Kollégiuma
Dr. Hermann Róbert DSc.

Közgyűjtemények Kollégiuma
Tőzsérné Géczi Andrea

Közművelődés és Népművészet Kollégiuma
Csasztvan András

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
Bodrogai László

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma
Dr. Boka László


Doncsev András s.k.,
az NKA alelnöke
Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS