A TÁNCMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A TÁNCMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2009. november 1. és 2010. június 30. között megvalósuló, magas művészeti szakmai színvonalú táncművészeti tervek megvalósításának támogatására.

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni.

1. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója) új produkcióik megvalósítására.                                        

Altéma kódszáma: 1517

Egy pályázó a témában 1 pályázatot adhat be.
   
A 2009. április 8-i döntésen nyertes pályázók nem nyújthatnak be pályázatot.

Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a pályázók, akik:

  • produkciójukkal kísérleti jellegű, új értékeket kíván felmutatni,
  • produkciói alkotói és előadói sikerrel szerepelt hazai és külföldi fesztiválon, versenyen vagy egyéb megmérettetéseken már részt vettek.

Támogatás igényelhető:

  • tiszteletdíjra,
  • jelmezre, díszletre, kellékre,
  • fény-, hang-, látványtervezésre,
  • bérleti díjra,
  • promócióra,
  • jogdíjra.

Az igényelhető maximum támogatási összeg pályázatonként: 1,2 millió forint.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a pályázó, valamint a megpályázott program résztvevőinek szakmai életrajzát,
  • referenciákat,
  • szinopszist, maximum 1-3 oldal terjedelemben
  • befogadó nyilatkozatot.

Befogadó nyilatkozatot abban az esetben nem szükséges csatolni, amennyiben a bemutatót létrehozó intézmény, szervezet rendelkezik saját játszóhellyel és a tervezett produkciót saját játszóhelyén kívánja bemutatni. Az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell.

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 14 millió forint.

2. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója) már bemutatott produkcióinak forgalmazására.

Altéma kódszáma: 1518

Az adott produkcióra vagy a befogadó hely, vagy az azt bemutató művészek, művészeti együttesek pályázhatnak.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a produkció a bemutató óta hány budapesti, vidéki, és külföldi előadást élt meg,
  • referenciákkal igazolt szakmai tartalom (sajtótükör, szakdíjak, elismerések)
  • a produkció további tervezett előadásai és azok helyszínei.

Támogatás igényelhető:

  • alkotók, közreműködök, előadók tiszteletdíjára,
  • szállásköltségre,
  • útiköltségére,
  • szállításra,
  • bérleti díjra,
  • jogdíjra.

A pályázathoz csatolni kell:

  • Hivatalos felkérést, vagy visszaigazolást.

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 8 millió forint.

3. Hazai hivatásos táncművész együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója), szólisták, szakemberek nemzetközi fórumokon – versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon való részvételére.

Altéma kódszáma: 1503

Támogatás igényelhető:

  • szállásra,
  • útiköltségre,
  • szállításra,
  • biztosításra,
  • részvételi díjra, regisztrációra, nevezési díjra,
  • belépőjegyre,
  • standbérleti díjra.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendezvény meghívóját, programját.
  • verseny esetén rövid ismertetőt kérünk annak tematikájáról

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 4 millió forint

4. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója) táncműveinek felújítására, amelyek bemutatása legalább 3 évvel megelőzte a felújítás tervezett időpontját.

Altéma kódszáma: 1536

Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázók, akik:

  • produkciói nagysikerű nemzeti és nemzetközi értékűek;
  • produkciói alkotói és előadói sikerrel szerepeltek hazai és/vagy külföldi fesztiválon;
  • versenyen vagy egyéb megmérettetéseken már részt vettek.

Támogatás igényelhető:

  • tiszteletdíjra,
  • jelmezre, díszletre, kellékre,
  • vendégművész szállás-, és útiköltségére,
  • terembérleti díjra,
  • kölcsönzési díjra,
  • jogdíjra.

A támogatást kizárólag a felújított mű bemutatójáig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni.

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 6 millió forint

5. Alkotói támogatás tánctudományi kutatások (történeti, elméleti munkák) megvalósítására

Altéma kódszáma: 1502

A pályázónak csatolnia kell a megírandó munkájának részletes szinopszisát és kutatási tervét (max. 5 oldal).
A kollégium az elfogadott szinopszis benyújtóinak a vállalt munka megírásához legfeljebb 6 hónapos időtartamra havi 70 000 Ft alkotói támogatást biztosít.
A pályázónak a munka végeztével szakmai beszámolóként kutatási anyagának egy példányát be kell nyújtania.

Alkotói támogatásra csak magánszemély pályázhat.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3 millió forint

6. Táncművészeti rövidfilmek (5-10 perc) elkészítésére
                                                                                                         
Altéma kódszáma: 1537

Pályázatot koreográfusok és rendezők, mint magánszemélyek nyújthatnak be.

Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázók, akik:

  • hivatásos filmes szakemberrel közösen valósítják meg a pályázatban szereplő film elkészítését

A pályázathoz csatolni kell:

  • szinopszist,
  • a mű címét,
  • vázlatos story board-ot, amiből következtetni lehet a film képi világára,
  • a művész szakmai önéletrajzát,
  • a tervezett közreműködők névsorát.

A kollégiumtól igényelt támogatás legfeljebb 800 000 Ft lehet.

Támogatás igényelhető:

  • tiszteletdíjra,
  • utazási költségre,
  • szállítási költségre,
  • nyersanyagköltségre,
  • laborköltségre
  • technikai eszközök bérleti díjára
  • forgatási költségekre

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
A szakmai beszámolóhoz mellékelni kell a kész film egy kópiáját DVD-n.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3,2 millió forint

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálon lehet. A pályázatok ilyen módon történő elkészítése a www.nka.hu (portál) „Pályáztatás” cím alatt található „Adatlapok kitöltése” címszónál lehet.
A kitöltés segítése érdekében a „Pályáztatás” cím alatt, az „Aktuális pályázati felhívások” címszónál „Minta pályázati adatlap” található, amely lehetővé teszi a pályázati adatlap teljes egészében való megtekintését. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.

A pályázat 2009. szeptember 11-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Táncművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. július 22.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS