Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A TÁNCMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2009. április 1. és 2010. április 1. között megvalósuló, magas művészeti szakmai színvonalú táncművészeti tervek megvalósításának támogatására.

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni.

1. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) új produkcióik megvalósítására.

Altéma kódszáma: 1517

Egy pályázó a témában 1 pályázatot adhat be.

Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a pályázók, akik:

Támogatás igényelhető:

Az igényelhető maximum támogatási összeg pályázatonként: 2,5 millió forint.

A pályázathoz csatolni kell:

Befogadó nyilatkozatot abban az esetben nem szükséges csatolni, amennyiben a bemutatót létrehozó intézmény, szervezet rendelkezik saját játszóhellyel és a tervezett produkciót saját játszóhelyén kívánja bemutatni. Az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell.

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 60 millió forint.

2. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) már bemutatott produkcióinak forgalmazására.

Altéma kódszáma: 1518

Az adott produkcióra vagy a befogadó hely, vagy az azt bemutató művészek, művészeti együttesek pályázhatnak.

A pályázat elbírálásához a pályázónak az alábbi szempontokra kell választ adnia:

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 12 millió forint.

3. Hazai hivatásos táncművész együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat), szólisták, szakemberek nemzetközi fórumokon – versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon való részvételére.

Altéma kódszáma: 1503

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3 millió forint.

4. Rendező szervezetek jelentős külföldi társulatok és szólisták hazai találkozókon, fesztiválokon való felléptetésére, külföldi szakemberek fogadására.

Altéma kódszáma: 1524           

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 5 millió forint.

5. Művészeti közép- és felsőfokú oktatási intézmények (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) elméleti programjaira és táncprogramjainak megvalósítására és forgalmazására.

Altéma kódszáma: 1504

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 6 millió forint.

6. Határon túli magyar hivatásos művészek, művészeti táncegyüttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) produkcióinak magyarországi bemutatására.

Altéma kódszáma: 1532

Pályázatot csak határon túli hivatásos művészek, művészeti együttesek, szervezetek nyújthatnak be.

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3 millió forint.

7. Táncművészeti rendezvények, képzések, továbbképzések megvalósítására.

Altéma kódszáma: 1508

Pályázatot a rendezőszerv nyújthatja be.
Erre a pályázati pontra magánszemélyek és oktatási intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 7 millió forint.

8. Kiemelkedő jelentőségű táncművészeti kiadványok hagyományos vagy CD-n történő megjelentetésére.

Altéma kódszáma: 1512

Pályázatot a mű kiadója nyújthatja be.

Támogatás igényelhető:
Hagyományos megjelentetés esetén

CD-n történő megjelentetés esetén

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 4 millió forint.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. február 13-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Táncművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. január 7.

Frissítve: