A TÁNCMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2005. április 1. – 2006.április 1. között  megvalósuló magas művészeti–szakmai színvonalú táncművészeti tervek támogatására.

Pályázhatnak:

1. Hivatásos művészek, hivatásos művészeti együttesek, új produkcióik megvalósítására.
Egy pályázó a témában 2 pályázatot adhat be.

Altéma kódszáma: 1517

Támogatás igényelhető: honoráriumra, tiszteletdíjra és annak járulékaira, jelmezre, díszletre, kellékre, fény- és hangtechnika tervezésére, promócióra.

A pályázati adatlaphoz az altéma kódszámával jelölt betétlapot mellékelni kell.

A pályázat elbírálásához a pályázónak az alábbi szempontokra választ kell adnia:

A pályázathoz kérjük mellékelni:

2. Hivatásos művészek, hivatásos művészeti együttesek új és korábbi produkcióinak külföldi forgalmazására.

Altéma kódszáma: 1518

Támogatás igényelhető: az alkotók és közreműködök, előadók tiszteletdíjára, szállásköltségre, útiköltségére, szállításra.

Hivatalos felkérést, vagy visszaigazolt jelentkezést mellékelni kell .

3. Hazai hivatásos táncművész együttesek, szólisták, szakemberek nemzetközi fórumokon - versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon való részvételére.

Altéma kódszáma: 1503

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell a rendezvény meghívóját, programját .

4. Rendező szervezetek a fontos külföldi társulatok és szólisták hazai találkozókon, fesztiválokon való felléptetésére, külföldi szakemberek fogadására.

Altéma kódszáma: 1535

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell a meghívott külföldi személy, együttes elfogadó nyilatkozatát, a program helyét, idejét, a meghívás célját.

5. Művészeti közép- és felsőfokú oktatási intézmények táncprogramjainak megvalósítására és forgalmazására.

Altéma kódszáma: 1504

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell a megvalósítás célját, idejét, helyét.

6. Hivatásos művészek, hivatásos művészeti együttesek nagysikerű nemzeti és nemzetközi értékű táncműveinek felújítására.

Altéma kódszáma: 1536

Támogatás igényelhető:

7. Határon túli hivatásos magyar művészek, hivatásos művészeti táncegyüttesek produkcióik magyarországi bemutatására.

Altéma kódszáma: 1532

Támogatás igényelhető:

8. Kiadók kiemelkedő jelentőségű táncművészeti kiadványok hagyományos vagy CD-n történő megjelentetésére.

Altéma kódszáma: 1512

A pályázathoz a kiadvány szinopszisát vagy kéziratát, továbbá 2 db nyomdai árajánlatot, illetve a CD-n megjelenő anyag szerzői jogállásának igazolását mellékelni kell.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

Hagyományos megjelentetés esetén:

CD-n történő megjelentetés esetén:

9. Országos vagy regionális hatáskörű szervezetek, (szövetségek, egyesületek, alapítványok) táncművészeti rendezvényeinek, képzéseinek, továbbképzéseinek megvalósítására.

Altéma kódszáma: 1507

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell a képzés tematikáját, az előadók /oktatók nevét, a rendezvény célját.

10. Befogadó intézmények táncprodukciók folyamatos (legalább 5 előadás/év) megtartására.

Altéma kódszáma: 1531

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell a bemutatandó előadás címét, időpontját, valamint a meghívandó együttesek nyilatkozatát a meghívás elfogadásáról.


A pályázatok
2005. február 25-ig beérkezően
nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(H.- 1388 Budapest, Pf. 82.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2005. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt melléklettel – vállalkozások esetén a vállalkozások nagyságrendi minősítéséhez, szükséges betétlappal –  felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek (amennyiben nem rendelkezik saját adószámmal és számlaszámmal), valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2005-ben valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.  Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek vagy amelyeknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2005.évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá  személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.)  Az adatlap  postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

 Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító,  a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a  támogatás terhére.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap . A döntés felülbírálatát kérni nem lehet.  A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán  átvehetők  a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék).
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől-csütörtökig 9-től 15 óráig; pénteken 9-től 12óráig.

Táncművészeti Szakmai Kollégium