Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A SZÍNHÁZI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Színházi Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet külföldi szakmai út, színházszakmai publikációk, kiadványok és színházi nevelési tevékenység támogatására. 

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A kollégium nem ír elő kötelező saját forrást.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás

1. Színházi szakemberek külföldi szakmai útjára

Pályázni a 2010. szeptember 1.–2011. január 31. között megvalósuló tanulmányutakra lehet.

a ) Magyarországi és határon túli magyar színházi szakemberek külföldi szakmai útjára

Altéma kódszáma: 1303

Pályázhatnak:

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!
A támogatott pályázónak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímre történő felhasználást - a pályázati program megvalósítását követően a pénzügyi elszámolásban – a pályázó, pénzügyi lebonyolító igénybevétele esetén a lebonyolító nevére szóló számlával igazolnia kell!

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

Igényelhető támogatás: maximum 500 ezer Ft/pályázat

b ) Külföldi színházi szakemberek magyarországi vagy határon túli magyar lakta területeken történő fogadására

Altéma kódszáma: 1304

Pályázhatnak:

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

Igényelhető támogatás: maximum 800 ezer Ft/pályázat

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal együtt érvényes!

Erre az altémára  tervezett keret mindösszesen: 8 millió forint

2. Színházszakmai publikációk, kiadványok hagyományos vagy elektronikus (CD, DVD) formában történő megjelentetésére

Altéma kódszáma: 1312

Pályázni a 2010. szeptember 1.–2011. augusztus 31. között megjelenő kiadványokra lehet.

Pályázhatnak: 

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás az alábbi kiadásokra  kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:

A pályázat elbírálásának szempontjai:

Igényelhető támogatás: maximum 1 millió Ft.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal együtt érvényes!

Erre az altémára  tervezett keret mindösszesen: 8 millió forint

3. Magyarországi színházak 2010-2011-es évadban megvalósuló, rendszeres színházi nevelési tevékenységének (rendhagyó órák, színházlátogatást előkészítő és előadás-feldolgozó órák, drámapedagógiai foglalkozások, iskolaszínházi [iskolák tan- és nagytermeiben tartandó] előadások és beavató [moderátor közreműködésével zajló] előadások) megvalósítására

Altéma kódszáma: 1308

Pályázni a 2010. szeptember 1.–2011. június 30. között megvalósuló programokra lehet.

Pályázhatnak:

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás az alábbi kiadásokra  kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

Igényelhető támogatás:maximum 3 millió Ft.
Erre az altémára  tervezett keret mindösszesen: 40 millió forint 

Az 1/b., 2. és a 3.  pont esetében a pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatási összeg 1%-át (amely 25%-os áfát tartalmaz) tartozik befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 számú pénzforgalmi jelzőszámára.
A nevezési díj összege félmillió forintnál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál (amely 25%-os áfát tartalmaz).

Az átutalás, illetve postai (rózsaszín) csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap azonosító” (A _ _ _ _ N _ _ _ _ ) számot.
Kérjük továbbá, hogy átutalás esetén a közlemény rovat végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 3 pozícióban a 312 kódot tüntesse fel.

A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a támogatásban nem részesülő pályázók részére sem kerül visszafizetésre.

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

– A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

– Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által    meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján – kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárás rendjét:

– 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

– 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programjuk költségvetésének tervezésekor ezt a jogszabályi előírást figyelembe venni.

– 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

– 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a
„ pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2010. május 13-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Színházi Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. április 13.

Frissítve: