A SZÉPIRODALMI KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A SZÉPIRODALMI KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A Szépirodalmi Szakmai Kollégium az alábbi témákban hirdet nyílt pályázatot:

1. Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének vissza nem térítendő támogatására

Altéma kódszáma: 2621

Pályázatot könyvkiadók, illetve olyan szervezetek nyújthatnak be, amelyek alapító okiratában a kiadói tevékenység fel van tüntetve (a könyvkiadói tevékenységről szóló bejegyzést az alapító okiratban jól láthatóan ki kell emelni). Előnyben részesülnek azok a könyvkiadók, melyeknek a szépirodalom a fő profiljuk.

Pályázni magyar szépirodalmi művek, azokkal foglalkozó tanulmány- és esszékötetetek, valamint ifjúsági és gyermekirodalmi munkák 2010. december 31-ig történő magyar nyelvű megjelentetésére lehet.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a kézirat részletes szinopszisát;
  • a kézirat kb. két ív terjedelmű jellegadó részletét (szinopszist és kézirat részletet CD-n vagy floppy-n nem fogadunk el);
  • a szerzővel, gyűjteményes kötet esetében a szerzőkkel, a szerkesztővel kötött, a jogdíjra is vonatkozó kiadói szerződést (határon túli pályázó esetében magyar fordításban, a honorárium Ft-ban történő megadásával);
  • a kiadandó kötet adatait: költségvetés, példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), illusztráltság foka, illusztrátor személye, tervezett bolti ár.

Egy pályázó 4 pályázatot nyújthat be, pályázatonként egy könyv megjelentetésére.

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás, szöveggondozás) vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra.

A kollégium fontosnak tartja, hogy a támogatás bizonyos része szerzői honoráriumként kerüljön felhasználásra, ezért élő szerző művének kiadása esetében az NKA-tól igényelt támogatás 20%-át szerzői honoráriumként kell a költségvetésbe beállítani. Támogatott pályázat esetén a támogatási összeg 20%-át kell szerzői honoráriumként felhasználni, a kifizetés tényét az elszámolásban számlával vagy bizonylattal igazolni kell.

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium döntésekor figyelembe veszi a kiadónak a magyar irodalomban betöltött szerepét, könyvszakmai munkáját, pályázatának színvonalát (a beadott szinopszis és könyvrészlet minőségét), a szerző eddigi munkásságát, a mű várható jelentőségét.

E pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 45 millió forint.

2. Klasszikus irodalmi örökségünk kritikai kiadásainak vissza nem térítendő támogatására

Altéma kódszáma: 2632

A kollégium azon kiadványokat tekinti kritikai kiadásnak, amelyek megfelelnek az MTA Textológiai Bizottsága által 2004-ben összeállított kritikai kiadások szabályzatában foglaltaknak. Az MTA Textológiai Bizottsága által ajánlott kritikai kiadások az elbírálásnál előnyt élveznek.
Pályázatot könyvkiadók nyújthatnak be 2011. június 30-ig megjelentetendő kiadványokra. Előnyben részesülnek azon könyvkiadók, amelyek nem először vállalkoznak kritikai kiadás megjelentetésére.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a kézirat szinopszisát;
  • a nyomdakész, lektorált kézirat kb. két ív terjedelmű jellegadó részletét (kézirat-részletet CD-n vagy floppy-n nem fogadunk el);
  • a szerkesztővel, sajtó alá rendezővel stb. kötött, a jogdíjról is rendelkező kiadói szerződést,
  • a kiadandó kötet adatait: költségvetés, példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), tervezett bolti ár.

Egy pályázó 2 pályázatot nyújthat be, pályázatonként egy könyv megjelentetésére.
Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás,
  • szöveggondozás) vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
    • szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium a magyar kultúra története kiemelkedő alkotóinak, alkotásainak a kritikai kiadását, továbbá a kritikai kiadások munkájában megfelelő jártasságot szerzett tudományos műhelyek és szakemberek munkáját kívánja pályázatával elősegíteni.
E pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 5 millió forint.

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

***

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.
Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
– a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

A pályázatok 1 példányban
2010. április 6-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának címére.

(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a (36 1) 327-4445 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően.
Kérjük, programjuk költségvetésének tervezésekor a fenti jogszabályi előírást figyelembe venni.

A 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglaltak betartása érdekében változik a finanszírozási eljárás a támogatott pályázatok esetében. Előfinanszírozás keretében a támogatás összegének legfeljebb 60%-át utaljuk, figyelembe véve a támogatás terhére elszámolható kiadási jogcímeket is. A fennmaradó összeget egészben, vagy részben a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után, továbbá az előző bekezdésben foglalt tervezett és tényleges összköltség figyelembevételével utaljuk.

Szépirodalmi Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. március 4.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS