A SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Szépirodalmi Szakmai Kollégium az alábbi témákban hirdet pályázatot a 2003. évre. Az NKA Bizottsága, illetve a Kollégium prioritásai és ajánlásai szellemében előnyben részesülnek

Pályázni lehet:

  1. A 2003. évben megjelenő szépirodalmi folyóiratok támogatására

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli – évente legalább négyszer megjelenő –magyar nyelvű folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

A pályázónak csatolnia kell a jelen helyzetnek megfelelő adatokat tartalmazó lapbejegyzés másolatát, határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását.

A kollégium a folyóirat papír- és nyomdaköltségére, valamint a szerzői honoráriumokra kíván támogatást nyújtani. A folyóirat szerkesztőségénél felmerülő munkabérekre és járulékaira, valamint rezsire támogatás nem igényelhető.

A pályázathoz nyilatkozatot kell mellékelni, amely tartalmazza a megjelentetni kívánt példányszámot, és a terjesztés módját részletező kiadói elgondolást. Összevont lapszám egy megjelentetésnek számít!

Altéma kódszám: 2601

2. Alkotómunka támogatására

A kollégium 25 alkotói támogatást szándékozik kiadni legfeljebb 12 hónapos időtartamra írók, műfordítók, irodalomtörténészek részére. A támogatás összege havi 60.000 forint.

A pályázóknak csatolniuk kell munkatervüket, illetve megvalósítandó művük szinopszisát. Műfordítóknak a munkaterv mellett fordítói tevékenységük néhány olyan szemelvényét, amely megítélhetővé teszi készségeiket. Pályázni csak új művek létrehozására lehet.

A támogatást elnyert alkotók a jelzett időszak lejártával kötelesek az elkészült kézirat egy példányát a kollégiumnak átadni.

A támogatás utalása az Írószövetség tagjai számára az Arany János Alapítványon keresztül történik. Amennyiben a pályázó nem szövetségi tag, úgy jogi státussal rendelkező pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie.

Altéma kódszáma: 2602

3. Irodalmi és könyvszakmai rendezvények támogatására 2003. II. félévére

A kollégium csak professzionális irodalmi programok támogatását tudja vállalni, így elsősorban az irodalmi társaságok, egyesületek, alapítványok, valamint az irodalmi ismeretterjesztésben szerepet vállaló szervezetek pályázatait várja.

Könyvszakmai programokra a könyvkiadás és a könyvterjesztés szakmai szervezetei nyújthatnak be pályázatot.

Programsorozat esetén rendezvénynaptárt - a rendezvények időpontjával és részletes rendezvényenkénti költségvetéssel - kell benyújtani.

Támogatás tiszteletdíjra és annak járulékára, útiköltségre, bérleti díjra, propagandára és szállítási költségre kérhető.

Altéma kódszáma: 2608

4. Kiadói programok támogatására

Pályázni lehet meghatározott kiadói koncepciót tükröző tervekkel. A támogatás 4-6 könyvcím megjelentetésére kérhető. Egy kiadó csak egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb 5 millió forint erejéig.

Pályázatot nyújthatnak be az 1999. január 1-je előtt alapított, magyarországi és határon túli magyar nyelven publikáló, évente legalább tíz kötetet megjelentető kiadók. A kiadóknak vállalniuk kell, hogy a támogatott műveket 2004. december 31-ig megjelentetik.

Pályázni az alábbi témakörökben lehet:

A pályázathoz nyilatkozatban kell mellékelni az 1999-től évente megjelentetett kötetek, sorozatok címét, valamint a tervben megjelölt kiadványok:

Támogatás írói honoráriumra, jogdíjra, nyomdai előkészítésre, nyomdaköltségre, vagy nyomdai anyagköltségre kérhető. A támogatás folyósítása a kötetek benyújtása után, utólag történik, a szerződésben meghatározott feltételek szerint.

Altéma kódszáma: 2631

5. Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének támogatására

Pályázatot azok a kiadók nyújthatnak be, amelyek a kiadói programban nem kértek támogatást.

Pályázni magyar szépirodalmi művek, azokkal foglalkozó tanulmány- és esszékötetetek, valamint gyermek- és ifjúsági munkák megjelentetésére lehet.

Egy pályázó 2 pályázatot nyújthat be. Könyvenként legfeljebb 500 ezer forint támogatás nyerhető el. A támogatás 2004. június 30-ig megjelenő könyvek írói honoráriumára, jogdíjra, továbbá nyomdai előkészítésre, illetve a nyomdaszámla kiegyenlítésére igényelhető . A támogatás a könyv és a megítélt összegről szóló számlák benyújtását követően kerül utalásra.

Altéma kódszáma 2621


A pályázatok
2003. február 6-ig beérkezően
nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2003. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A folyóirat-támogatás adatlapjához külön betétlap is tartozik! A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek, valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2003-ban valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint. Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2003. évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) Az adatlap postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító, a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a támogatás terhére. Az utóbbi rendelkezés a folyóirat-támogatásra nem vonatkozik.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán átvehetők a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék).
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

Szépirodalmi Szakmai Kollégium