Nemzeti Kulturális Alapprogram

A SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Előzetesen tájékoztatjuk a Tisztelt Pályázókat, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottsága javaslatára a Miniszter döntése alapján, az Irodalom és Könyv Szakmai Kollégium elnevezése 2002. január 1-től  Szépirodalmi Kollégium megnevezést kap, tevékenysége módosul.  Pályáztatási köre a felhívás szövegében megfogalmazottak szerint változik.

A Szépirodalmi Kollégium pályázatot hirdet 2002. évre irodalmi alkotások létrejöttének és nyilvánosságra segítésének, az irodalmi élet eseményeinek és rendezvényeinek, a könyvszakma programjainak, valamint szépirodalmi folyóiratok megjelentetésének támogatására. A Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottsága, illetve a Kollégium prioritásai és ajánlásai szellemében előnyben részesülnek:

  • a gyermekek és az ifjúság művelődését elősegítő, az olvasás évéhez kapcsolódó rendezvények;
  • a határon túli pályázók valamennyi kiírt témában.
  • Előnyben részesülnek továbbá:
  • a családi, kisközösségi programokkal pályázók;
  • az olaszországi magyar év eseményei, valamint
  • Kossuth Lajos születésének 200 éves és Illyés Gyula születésének 100 éves évfordulójához kapcsolódó rendezvények.

A pályázat az alábbi témákban nyújtható be:

1. Alkotómunka támogatása

A kollégium 25 alkotói támogatást szándékozik kiadni maximum 12 hónapos időtartamra írók, műfordítók, irodalomtörténészek részére. A támogatás összege havi 60.000 forint.

A pályázóknak csatolniuk kell munkatervüket, illetve megvalósítandó művük szinopszisát. Műfordítóknak a munkaterv mellett fordítói tevékenységük néhány olyan szemelvényét, amely megítélhetővé teszi készségeiket. Pályázni csak új művek létrehozására lehet.

A támogatást elnyert alkotók a jelzett időszak lejártával kötelesek az elkészült kézirat egy példányát a kollégiumnak átadni.

A támogatás utalása az Írószövetség tagjai számára az Arany János Alapítványon keresztül történik, amennyiben a pályázó nem szövetségi tag, úgy jogi státussal rendelkező pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie.

Altéma kódszám: 1102

2. Irodalmi és könyvszakmai rendezvények támogatása 2002. II. félévére

A kollégium csak professzionális irodalmi programok támogatását tudja vállalni, így elsősorban az irodalmi társaságok, egyesületek, alapítványok, valamint az irodalmi ismeretterjesztésben szerepet vállaló megyei könyvtárak pályázatait várja. Könyvszakmai programokra a könyvkiadás és a könyvterjesztés szakmai szervezetei nyújthatnak be pályázatot.

Támogatás tiszteletdíjra és annak járulékára, útiköltségre, bérleti díjra, propagandára és szállítási költségre kérhető.

Altéma kódszám:1108

3. Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének támogatása

Pályázni magyar szépirodalmi művek, azokkal foglalkozó tanulmány- és esszékötetetek, valamint gyermek- és ifjúsági munkák megjelentetésére lehet.

Kivételes esetben magyar művek idegen nyelvű megjelentetését támogatja a kollégium. A pályázathoz kézirat vagy kéziratrészlet és a hozzájuk tartozó részletes szinopszis benyújtása szükséges. Fordítás esetén a fordító megnevezését és szakértői ajánlást kér a kollégium. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Pályázatot nyújthatnak be:

·        kiadók, a szerzővel kötött, illetve a jogdíjra vonatkozó megállapodást mellékelve;

  • szerzők, magánkiadás esetén.

A támogatás a könyv és a nyomdaszámla benyújtását követően kerül átutalásra. Egy pályázó összesen 5 darab pályázatot nyújthat be. A pályázatban a kiadandó kötetek példányszámát fel kell tüntetni. Nem nyújthat be pályázatot az a kiadó, amely ellen csőd-, illetve felszámolási eljárás folyik.

A kollégium fenntartja magának a jogot, hogy a támogatást elnyert könyvekből vásároljon a közművelődési könyvtárak részére.

Altéma kódszám:1134

4. Szépirodalmi folyóiratok támogatása

A pályázaton a hazai bejegyzésű, valamint a határon túli magyar folyóiratok vehetnek részt. Támogatás a többségében szépirodalmat közlő lap megjelentetésére vagy új szépirodalomi folyóirat indítására kérhető. A pályázóknak csatolniuk kell a jelen helyzetnek megfelelő adatokat tartalmazó lapbejegyzés másolatát, határon túli folyóiratok esetében lapbejegyzésük magyar fordítását. A pályázatot a lap tulajdonosa vagy kiadója nyújthatja be a főszerkesztő (felelős szerkesztő) ellenjegyzésével az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-től érvényes új adatlapján, és az adatlaphoz tartozó betétlapon. Az adatlap csak a hozzátartozó betétlappal együtt érvényes.

A pályázathoz nyilatkozatot kell mellékelni, amely tartalmazza a lap 2002. január – 2002. december közötti megjelentetésének időbeli ütemezését, a tervezett példányszámot, és a terjesztés módját részletező kiadói elgondolást. Összevont lapszám egy megjelentetésnek számít!

A kollégium elsődlegesen a papír és nyomdaköltségekre, valamint a szerzői honoráriumokra kíván támogatást nyújtani. A pályázók a szerkesztőségeknél felmerülő munkabérekre, azok járulékaira, továbbá rezsire támogatást nem igényelhetnek.

A gyermekújságok a 2002. január 1-től létrejövő Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumához pályázhatnak.

Altéma kódszám:1101

A kiadványra pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány- benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben minden kiadványuk vonatkozásában az Országos Széchényi Könyvtár felé teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, budavári palota F. épület 302. szoba) kell kérni és a pályázattal együtt benyújtani.

A határon túli pályázóknak magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkérniük, amely kizárólag jogi személy lehet.

Nem adhat be pályázatot az, aki a 2001-ben elnyert támogatás(ok) rendeltetésszerű felhasználásáról szóló szakmai beszámolóját  és pénzügyi elszámolását a szerződésben megjelölt határidőig nem küldte meg az Igazgatóságnak, vagy egyéb,  lejárt határidejű elszámolási kötelezettségének nem tett eleget. Folyóirat támogatás esetén – a szerződés szerinti példányban – csatolni kell az év során megjelent számokat.

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek! Nem nyújthat be pályázatot az, aki korábbi, az Alapprogram bármely kollégiumától kapott támogatással kapcsolatos elszámolási kötelezettségének nem tett eleget.

Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak és lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját (a határon túli pályázók esetében magyar fordításban is)  az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.

A pályázatok 2002. január 31-ig beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szükséges adatlap ugyanezen a címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról: www.nka.hu

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. A támogatás terhére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a lebonyolító – a pályázóval történő megállapodás alapján – a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalánydíjként,  amennyiben a támogatási szerződés másként nem rendelkezik.

A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap.  A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék) az ügyfélszolgálattól kérhető.

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

Szépirodalmi Szakmai Kollégium

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS