A NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Népművészeti Kollégium nyílt pályázatot hirdet nemzetközi, országos és regionális szakmai rendezvények, konferenciák,
fesztiválok és kiállítások megrendezésére.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A kollégium nevezési díjat nem ír elő.
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A megvalósítás időszaka: 2012. május 1. – 2012. augusztus 31.

Altéma kódszáma: 1907

Egy pályázó az altémára egy pályázatot nyújthat be, amely maximum 3 rendezvényre vonatkozhat.

Pályázhatnak: A népművészettel foglalkozó magyarországi és határon túli civil szervezetek, intézmények, nonprofit gazdasági társaságok.

Magánszemély nem pályázhat.

Az altéma támogatásának keretösszege: 35 millió Ft.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

A pályázathoz mellékelni kell a szakmai rendezvény, konferencia, fesztivál, kiállítás részletes szakmai programját, ezen belül: A Kollégium bírálati szempontjai:

A pályázóknak a megvalósításhoz szükséges teljes összegből 10%-os saját forrással (önrésszel) kell rendelkezniük!

Amennyiben a benyújtott pályázat a kiírásban részletezett feltételek bármelyikének nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelen!

Elszámolni a saját forrással (önrésszel) együtt kell, a megítélt támogatás arányában.

Támogatott pályázatok esetében a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell az eseményről készült fotódokumentációt (maximum 5 db), valamint a médiában megjelent közlemények másolatát.

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, különleges kötést, lefűzést, spirálozást, ragasztást!

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy pályázatuk benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) a  pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
– A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése kötelező.
– Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek - összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján – kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet több helyen érinti a pályáztatás eljárás rendjét:

– 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

– 121. § (4) bekezdése alapján: Ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetésből nyújtott támogatás összege az egymillió-ötszázezer forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.

– 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

– 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között - a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Felhívjuk figyelmüket, hogy utólagos ellenőrzés esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját - programra történt elkülönített - könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot elkészíteni a portál ("Pályáztatás" cím alatt) "Aktuális pályázati felhívások" menüpontban található felhívások végén lévő "Adatlap kitöltése" link megnyitásával lehet. "Minta" pályázati adatlap ugyanezen az elérési útvonalon "Kitöltési segédletek" link alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portálon az „Ismertető / Jogszabályok” menüpont alatt.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2011. augusztus 29-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek!

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik.

A döntésről a pályázó a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kap.

A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázat megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Népművészeti Szakmai Kollégium

Megjelentetés dátuma: 2011. július 26.

Frissítve: