Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM FELHÍVÁSA

1. Nemzetközi, országos és regionális szakmai rendezvények, konferenciák, fesztiválok és kiállítások megrendezésére.

A pályázat megvalósításának határideje: 2009. szeptember 1.–2010. április 15.

Altéma kódszáma: 1907

Egy pályázó az altémára egy pályázatot nyújthat be, amely maximum 3 rendezvényre vonatkozhat.

Pályázhatnak:

Az 1., ill. 2. pontba nem sorolható, valamint a határainkon túli pályázóknak pályázatukhoz mellékelniük kell az 1. pontban felsorolt országos hatókörű szakmai, társadalmi szervezetek egyikének a véleményét a megvalósítani kívánt program tervezetéről. Ennek hiányában a pályázat érvénytelen!

Az altéma támogatásának keretösszege: 40 millió Ft.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

A pályázathoz mellékelni kell a szakmai rendezvény, konferencia, fesztivál, kiállítás részletes szakmai programját, ezen belül: 

A kollégium bírálati szempontjai:

A pályázóknak a megvalósításhoz szükséges teljes összegből 20%-os önrésszel (saját erő) kell rendelkezniük!
Elszámolni az önrésszel együtt kell, a megítélt támogatás arányában. Az elszámoláshoz mellékelni kell az eseményről készült fotódokumentációt (maximum 3 db), valamint az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát.

Amennyiben a pályázati kiírásban részletezett feltételek akár egyikének a benyújtott pályázat nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelen, és nem kerül elbírálásra!

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, úgy azt röviden indokolnia kell, s ennek alapján a kollégium saját hatáskörében dönt. Ha a pályázó az indoklást elmulasztja, a kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!

Egy portálazonosítóval csak egy pályázat adható be!

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. április 24-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Népművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. március 6.

Frissítve: