A NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati tudnivalók |

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával - a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében - a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon. 

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel - a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM-rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek.

Folyóirat-betétlap, folyóirat-betétlap kitöltési útmutatója

Pályázatot benyújtani csak a portálon kitöltött adatlappal és betétlappal lehet.

A NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

I.  A Népművészeti Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2009. január 1.– 2009. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére (altéma kódszáma: 1901),

amelyre meghívja a

  • Népművészeti Egyesületek Szövetségét (MESTERSÉG ÉS MŰVÉSZET),
  • Táncház Alapítványt (FOLKMAGAZIN),
  • Magyar Néprajzi Társaságot (NÉPRAJZI HÍREK),
  • Vasi Szemle Szerkesztőséget (VASI SZEMLE).

Altéma kódszáma: 1901

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

1. Hagyományos folyóiratok

A pályázathoz csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  •  a folyóirat-betétlap minden sorát kötelező kitölteni. Amennyiben nincs kitöltve, úgy szöveges indoklás szükséges.

1. A lap 2009 évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet

2. Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat!

3. Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja egy szokásos lapszám terjedelmének 160 %-át.

4. A jelentős költségnövekedést (több mint 10 % a 2008 évi adatokhoz képest) és a 40 % feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40 % feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás, stb.)

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 37. sora) lehet. 

A kollégium az igényelt támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A kollégium kiemelten támogatja a hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérését.

A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja (betétlap 34.-36. sor):

a. szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
b. szerzői jogdíjak,
c. fordítói, lektorálási honorárium,
d. nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
  • kiadványszerkesztés, tördelés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
e. nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsiköltségre nem igényelhető.

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

2. Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolnia kell:

    • a folyóirat hozzáférhető web-címét,
    • a honlapról készült utolsó printeket.
  1. Az internetes folyóirat 2009. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet
  2. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2008 évi adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 37. sora) lehet. 

A kollégium a támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció-megjelentetés (szolgáltatás).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsi költségre nem igényelhető.

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfa-nyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2009. évben számíthat a 2008. évi támogatás elfogadott elszámolása után.

II. A Népművészeti Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2009. január 1.–2009. december 31. között kiadásra kerülő kiadvány megjelentetésére (altéma kódszáma: 1912),

amelyre meghívja a

  • Európai Folklór Központért Egyesületet (HUNGARIAN HERITAGE).

Altéma kódszáma: 1912

A pályázathoz csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • 3 oldalas szinopszist
  • két nyomdai árajánlatot,
  • ismertetni kell a kész mű terjesztésének módját.

A kollégium az igényelt támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A támogatott kiadvány első vagy hátsó borítóján (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

f. szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
g. szerzői jogdíjak,
h. fordítói, lektorálási honorárium,
i. nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
  • kiadványszerkesztés, tördelés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
j. nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsiköltségre nem igényelhető.

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. november 17-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Népművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. október 27.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS