A NÉPMŰVÉSZETI ÉS TÁNCMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM KÖZÖS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Népművészeti és Táncművészeti Szakmai Kollégium közös pályázatot hirdet folyamatosan és magas színvonalon működő nem hivatásos alternatív táncművészeti csoportok és minősített néptánc együttesek részére, kizárólag repertoárjuk új táncművekkel való bővítésére.

A pályázathoz mellékelni kell:

Pályázni a koreográfus, a zenei kíséret és a betanítás tiszteletdíjára, azok TB-járulékára, valamint terembérletre lehet.

Az igényelhető támogatás összege: maximum 300 000 Ft.

Altéma kódszám: 8117

A pályázatok 2002. május 30-ig beérkezően nyújthatóak be
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Általános tudnivalók

Nem nyújthat be pályázatot az, aki korábbi, az Alapprogram bármely kollégiumától kapott támogatással kapcsolatos beszámolási és pénzügyi elszámolási kötelezettségének nem tett eleget.

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Magánszemélynek személyi jövedelemadó köteles támogatás igénylése esetén, továbbá a bankszámlával nem rendelkező részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, valamint külföldi székhelyű jogi és magánszemély pályázónak minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie, amely önállóan gazdálkodó magyarországi jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet.

Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.

A határon túli pályázóknak – a tájékoztatóban foglaltaktól eltérően – pályázatukhoz mellékelniük kell a hatályos alapító okirat és a bírósági bejegyző végzés közjegyzővel hitelesített másolatát, az érvényes aláírási címpéldányt és azoknak magyar fordítását.

A kiadványokra pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szükséges adatlap a fenti címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. A támogatás terhére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a lebonyolító – a pályázóval történő megállapodás alapján – a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalánydíjként, amennyiben a támogatási szerződés másként nem rendelkezik

A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az Igazgatóságon átvehetők a döntésről szóló értesítés dátumától számított 30 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – mellékleteikkel együtt megsemmisítjük azokat.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék) az ügyfélszolgálattól kérhető.

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.