A MÚZEUMI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A MÚZEUMI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Múzeumi Kollégium meghívásos pályázatot hirdet „A Felemelő Század” − Nemzeti romantika és polgári felemelkedés a XIX. századi Magyarországon című, tematikus évad keretében tervezett, 2011-ben II. félévében megvalósuló alábbi programok támogatására:

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás fedezete az NKA Bizottsága 31/2010. (IX.06.) határozatában biztosított címzett keret.
A támogatás formája
: vissza nem térítendő támogatás.
 A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.
A kollégium nem ír elő kötelező saját forrást és nevezési díjat.

2011. december 31-ig megnyíló, kiemelt jelentőségű, országos és regionális érdeklődést kiváltó kiállítások, továbbá a hozzájuk kapcsolódó kiadványok és múzeumpedagógiai programok megvalósítására.

Altéma kódszáma: 2306

Pályázónként maximálisan pályázható összeg: 23 millió Ft

A pályázatra meghívást kap:

  • a Budapesti Történeti Múzeum, a Biedermeier művészet című kiállítással,
  • a Heves megyei Múzeumi Szervezet, a Polgárosodás és életmód a 18–20. századi Egerben című kiállítással,
  • a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a  Csárdás, polka, zepperli − zenés szórakoztató vendéglátás és zenemű-kereskedelem a 19. században című kiállítással,
  • a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a 150 éves a Jedlik dinamó című kiállítással,
  • a Magyar Nemzeti Múzeum, a  Liszt-emlékek a Nemzeti Múzeumban című kiállítással,
  • Az Országos Széchényi Könyvtár, a Vállalkozás, kultúra, polgárosodás. Heckenast Gusztáv (1811–1878) című kiállítással,
  • a Zenetudományi Intézet, a Liszt és a társművészetek című kiállítással,
  • a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Liszt Ferenc Emlékmúzeum), a Liszt Ferenc életművét bemutató plakátkiállításra.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását:
    • a kiállítás témájának aktualitása, társadalmi relevanciáját (max. 2500 karakter),
    • a kiállítás üzenetét, célcsoportjait (max. 500 karakter),
    • „A Felemelő Század” tematikus programhoz való kapcsolódási pontokat (max. 500 karakter),
    • a tervezett megnyitás és a zárás időpontját,
    • a kiállítás tématervét,
  • a kiállítási forgatókönyv elérési útját (A Pályázóknak az elkészült forgatókönyvet honlapjuk nem nyilvános részén kell elhelyezniük, mivel a kollégium tagjai azokba bele kívánnak tekinteni. Erre azért van szükség, hogy a Pályázóknak ne kelljen az esetenként igen nagy terjedelmű forgatókönyvet lemásolniuk.),
  • a látványterv koncepcióját és a látványterv készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • műtárgyvásárlásra, dokumentumvásárlásra vonatkozó tervet, illetve műtárgymásolat készítésére vonatkozó árajánlatot (amennyiben ilyen költséget terveznek),
  • a kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírást,
  • múzeumpedagógiai tervet (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a múzeumpedagógiai program megvalósítására), 
  • közművelődési, hasznosítási tervet (max. 6000 karakter), benne
      • a várható közönség köre, létszáma,
      • a kiállításhoz kapcsolódó kiadványok terve,
      • a kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok,
      • a kiállításhoz kapcsolódó közönségprogramok,
      • a rendezvény hatása a helyi közösségre, az országos és nemzetközi turizmusra,
  • pr-, reklám-, marketingtervet (max. 3000 karakter),
  • a kiadvány tervezett megjelenési időpontját,
  • a kiadvány szinopszisát és tartalomjegyzékét,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • katalógus megjelentetése esetén 100 ingyenes példány – közgyűjtemények számára - átengedéséről szóló szándéknyilatkozatot,
  • a kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint a múzeumpedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségtervet. A részletes költségvetés bevételi tervet is mutasson (A tervezett bevételeket a pályázati adatlapon lévő összesített költségvetésben - adatlap 4. pontja - is szerepeltetni kell. A program várható bevételét – tervezett jegybevétel, kiadványok eladásából, múzeumpedagógiai programból származó bevétel – a pályázati adatlap 4.2.2. pontjánál kell feltüntetni.). Amennyiben a pályázó nem tervez bevételt, úgy azt indokolni kell.

Támogatás az  alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás megvalósítása esetén:

  • honoráriumra (grafikai és látványtervezés),
  • installáció tervezési és kivitelezési költségeire,
  • szállítási költségre,
  • biztosításra,
  • szakmai anyagköltségre,
  • reklám- és propaganda költségre,
  • a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyvédelmi eszközökre,
  • a kiállításhoz kapcsolódó restaurálás anyagköltségére, illetve munkavédelmi felszerelésekre.
  • kiegészítő műtárgy-, illetve dokumentumvásárlásra, vagy műtárgymásolat készítésre (erre a jogcímre a tervezett összes költség – pályázati adatlap 4. pont, B oszlop -  max. 10 %-a igényelhető).

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • nyomdai előkészítésre,
  • nyomdaköltségre,
  • fordítási költségre,
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltségre (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítésére, (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás),
  • múzeumpedagógiai kiadvány nyomdai előkészítésére, nyomdaköltségére,
  • PR- költségre.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége (tervezett látogatószám, a kiállítás tervezett bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó programok és rendezvények száma, elérendő célcsoportok száma, média-megjelenések),
  • a teljes költségvetésben a pr- és marketingköltségek 5%-ot meghaladó mértéke,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • A kiállítás hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).
  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
  • Katalógus megjelentetése esetén az ingyenes kiadványok megküldésről szóló nyilatkozatot, átvételi elismervényt.
  • Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén a program rövid ismertetését, a célkitűzések megvalósulásának értékelését a célcsoportok szempontjából, a foglalkozások időpontját, helyét és a résztvevők számát, fotódokumentációt (max. 10 felvétel).

A pályázó köteles „A Felemelő Század” logót használni a kiállításokkal kapcsolatos megjelenéseken. A logó az NKA honlapjáról letölthető.

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával - a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében - a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről
- A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
- Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által    meghatározott -  www.kozpenzpalyazat.gov.hu  - központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek - összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján - kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárás rendjét:

- 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

- 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programjuk költségvetésének tervezésekor ezt a jogszabályi előírást figyelembe venni.

- 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

- 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a
„ pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2011. április 22-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.  

Múzeumi Szakmai Kollégium

Megjelentetés dátuma: 2011. április 12.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS