A MÚZEUMI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A MÚZEUMI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Múzeumi Kollégium meghívásos pályázatot hirdet „A felemelő század” − Nemzeti romantika és polgári felemelkedés a XIX. századi Magyarországon című, 2010–2011-ben megvalósuló tematikus évad keretében tervezett alábbi programok vissza nem térítendő támogatására:

a) 2010. november 10-ig megnyíló, kiemelt jelentőségű, országos és regionális érdeklődést kiváltó kiállítások, továbbá a hozzájuk kapcsolódó kiadványok és múzeumpedagógiai programok megvalósítására.

Altéma kódszáma: 2306

Pályázónként maximálisan pályázható összeg: 30 millió Ft

A pályázatra meghívást kap:

  • a Magyar Természettudományi Múzeum, aTermészetiek tára – Természet-rajz” című kiállítással,
  • a Magyar Nemzeti Galéria, a „XIX. Nemzet és művészet. Kép és önkép” című kiállítással,
  • a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a „Város és falu határán” című kiállítással,
  • a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a „Fardagály és „kámvás rokolya”” című kiállítással,
  • az Iparművészeti Múzeum, a „Ti szárnyas, óriás lelkek! Lechner Ödön és Jungfer Gyula” című kiállítással,
  • a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a „Száz vasutat, ezeret” című kiállítással,
  • a Petőfi Irodalmi Múzeum, a „Mikszáth köntöseitől a tegnap ködlovagjaiig” című kiállítással,
  • az Országos Széchényi Könyvtár, a „Nagyvárosi angyalok. Női szerepváltások, női térnyerés a modern 19. században” című kiállítással,
  • a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, a „Sebesült Görgey” című kiállítással,
  • a Zenetudományi Intézet, az „Opera és nemzet. Emlékkiállítás Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján” című kiállítással,
  • a Budapesti Történeti Múzeum, a „Pesti polgár, budai "Bürger"”című kiállítással,
  • a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a „Lótenyésztés, lóversenyzés, polgári társadalom” című kiállítással.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását:
    • a kiállítás témájának aktualitása, társadalmi relevanciáját (max. 2500 karakter),
    • a kiállítás üzenetét, célcsoportjait (max. 500 karakter),
    • a Felemelő évszázad tematikus programhoz való kapcsolódási pontokat (max. 500 karakter),
    • a tervezett megnyitás és a zárás időpontját,
    • a kiállítás tématervét,
  • a kiállítási forgatókönyv elérési útját (A pályázóknak az elkészült forgatókönyvet honlapjuk nem nyilvános részén kell elhelyezniük, mivel a kollégium tagjai azokba bele kívánnak tekinteni. Erre azért van szükség, hogy a pályázóknak ne kelljen az esetenként igen nagy terjedelmű forgatókönyvet lemásolniuk.),
  • látványterv koncepcióját és a látványterv készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • műtárgyvásárlásra, dokumentumvásárlásra vonatkozó tervet, illetve műtárgymásolat készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • a kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírást,
  • múzeumpedagógiai tervet (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a múzeumpedagógiai program megvalósítására), 
  • közművelődési, hasznosítási tervet (max. 6000 karakter), benne
      • a várható közönség köre, létszáma,
      • a kiállításhoz kapcsolódó kiadványok terve,
      • a kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok,
      • a kiállításhoz kapcsolódó közönségprogramok,
      • a rendezvény hatása a helyi közösségre, az országos és nemzetközi turizmusra,
  • pr-, reklám-, marketingtervet (max. 3000 karakter),
  • a kiadvány tervezett megjelenési időpontját,
  • a kiadvány szinopszisát és tartalomjegyzékét,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • kiadvány esetében 100 ingyenes példány – közgyűjtemények számára – átengedéséről szóló szándéknyilatkozatot,
  • a kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint a múzeumpedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségtervet. A részletes költségvetés bevételi tervet is mutasson.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás megvalósítása esetén:

  • honoráriumra (grafikai és látványtervezés),
  • installáció tervezési és kivitelezési költségeire,
  • szállítási költségre,
  • biztosításra,
  • szakmai anyagköltségre,
  • reklám- és propagandaköltségre,
  • a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyvédelmi eszközökre,
  • a kiállításhoz kapcsolódó restaurálás anyagköltségére, illetve munkavédelmi felszerelésekre.
  • kiegészítő műtárgy-, illetve dokumentumvásárlásra, vagy műtárgymásolat készítésre (erre a jogcímre a tervezett összes költség – pályázati adatlap 4. pont, B oszlop -  max. 10%-a igényelhető).

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • nyomdai előkészítésre /szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), korrektúra/
  • nyomdaköltségre /levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, lemezkészítés, kötészet, kötészeti anyagok, csomagolás, szállítás/
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltségre (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítésre, (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás),
  • pr-költségre.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a teljes költségvetésben a pr- és marketingköltségek 5%-ot meghaladó mértéke,
  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége,
  • hiánytalan dokumentumlista, illetve kötelező mellékletek.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • A kiállítás hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).
  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.

b) 2011. november 10-ig megnyíló, kiemelt jelentőségű, országos és regionális érdeklődést kiváltó kiállítások előkészítésére:

Altéma kódszáma: 2306

Pályázónként maximálisan pályázható összeg: 8 millió Ft

A  pályázatra meghívást kap:

  • a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a „Szabad a pálya” című kiállítással,
  • a Budapesti Történeti Múzeum, a „Biedermeier művészet” című kiállítással,
  • a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, „A polgárosodás sikertörténete” című kiállítással,
  • a Petőfi Irodalmi Múzeum, a „Költő vagyok! Költőileg kell végigrohannom az életúton! ” című kiállítással,
  • a Magyar Nemzeti Galéria, a „A mítosztól a képig. Markó Károly művészete” című  kiállítással.
  • a Néprajzi Múzeum,  a „Női munka, háztartás és házi ipar a nemzetépítés korában – a szőnyeg példája” című kiállítással,
  • a Zenetudományi Intézet, a „Liszt és a társművészetek” és a „Liszt Ferenc plakátkiállítás” című kiállítással.

A pályázathoz csatolni kell :

  • a megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását:
  • a kiállítás témájának aktualitása, társadalmi relevanciáját (max. 2500 karakter),
  • a kiállítás üzenete, célcsoportjait (max. 500 karakter),
  • a Felemelő évszázad tematikus programhoz való kapcsolódási pontokat  (max. 500 karakter),
  • az anyag, helyszín bemutatását (max. 2000 karakter),
  • közművelődési, hasznosítási tervet (max. 6000 karakter), benne
    • a várható közönség köre, létszáma,
    • a kiállításhoz kapcsolódó kiadványok terve,
    • a kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok,
    • a kiállításhoz kapcsolódó közönségprogramok,
    • a rendezvény hatása a helyi közösségre, az országos és nemzetközi turizmusra,
  • pr-, reklám-, marketingtervet (max. 3000 karakter),
  • az előkészítés részletes ütem- és költségtervét, hozzákapcsoltan a teljes program ütem- és költségvetési tervét (a  részletes költségvetés bevételi tervet is mutasson),
  • kiadvány esetében 100 ingyenes példány – közgyűjtemények számára – átengedéséről szóló szándéknyilatkozatot,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • arculati és látványterv koncepcióját,
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • műtárgyvásárlásra, dokumentumvásárlásra vonatkozó tervet, illetve műtárgymásolat készítésére vonatkozó árajánlatot.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás előkészítése esetén:

  • installációra,
  • kiállítási tervezésre és kivitelezésre, benne arculati és látványterv készítésre,
  • szakmai anyagköltségre,
  • a kiállításhoz kapcsolódó restaurálás anyagköltségére, illetve munkavédelmi felszerelésekre,
  • kiegészítő- és dokumentumvásárlásra,
  • kiegészítő műtárgy-, illetve dokumentumvásárlásra, vagy műtárgymásolat készítésre (erre a jogcímre az előkészítésre tervezett összes költség – pályázati adatlap 4. pont, B oszlop –  max. 20%-a igényelhető).

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • nyomdai előkészítésre /szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), korrektúra/
  • nyomdaköltségre /levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, lemezkészítés, kötészet, kötészeti anyagok, csomagolás, szállítás/
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége,
  • hiánytalan dokumentumlista, illetve kötelező mellékletek.

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • az ütemtervhez igazodó megvalósítás eredményeit, kapcsolódását a tervezett kiállításhoz.

c) a 2010. július 31.–2011. március 31. között megnyíló kiemelt jelentőségű, országos és regionális érdeklődést kiváltó kiállítások, továbbá a hozzájuk kapcsolódó kiadványok és múzeumpedagógiai programok megvalósítására és koordinálására:

Altéma kódszáma: 2306

Pályázónként maximálisan pályázható összeg: 20 millió Ft

A pályázatra meghívást kap:

  • a Petőfi Irodalmi Múzeum, a 19. század kiemelkedő irodalmi egyéniségeinek életművét és hatását megjelenítő, különböző helyszíneken megvalósuló állandó, időszaki, illetve vándorkiállításokkal,
  • a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a „A paraszti polgárosodás tárgyi világa és a nemzeti jelképek” című témákban, különböző, tájházi helyszíneken megvalósuló időszaki, illetve vándorkiállításokkal,
  • a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a „Gőzerő” című, a 19. század műszaki örökségének emlékeit bemutató, különböző helyszíneken megvalósuló időszaki, illetve vándorkiállításokkal,
  • a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, a „Kastélyúrnők egy új korszakban” című témában, különböző helyszíneken megvalósuló időszaki kiállításokkal.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását:
    • a kiállítás témájának aktualitása, társadalmi relevanciáját (max. 2500 karakter),
    • a kiállítás üzenetét, célcsoportjait (max. 500 karakter),
    • a Felemelő évszázad tematikus programhoz való kapcsolódási pontokat (max. 500 karakter),
    • a tervezett megnyitások és a zárások időpontját (helyszínenként),
    • a kiállítás tématervét,
    • a kiállítások szinopszisát,
  • látványterv koncepcióját és a látványterv készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • műtárgyvásárlásra, dokumentumvásárlásra vonatkozó tervet, illetve műtárgymásolat készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • a kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírást,
  • a kiállítás helyszíneit, a fogadó intézmény(ek) szándéknyilatkozatát, amelyben a projekthez történő hozzájárulás módját és mértékét (összegét) is megadják,
  • múzeumpedagógiai tervet (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a múzeumpedagógiai program megvalósítására), 
  • közművelődési, hasznosítási tervet (max. 6000 karakter), benne
    • a várható közönség köre, létszáma,
    • a kiállításhoz kapcsolódó kiadványok terve,
    • a kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok,
    • a kiállításhoz kapcsolódó közönségprogramok,
    • a rendezvény hatása a helyi közösségre, az országos és nemzetközi turizmusra,
  •  pr-, reklám-, marketingtervet (max. 3000 karakter),
  •  a vándorkiállítások esetében az összehangolt kommunikációs tervet, és a hozzá illeszkedő lokális kommunikációs tervet,
  • a kiadvány tervezett megjelenési időpontját,
  • a kiadvány szinopszisát és tartalomjegyzékét,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • kiadvány esetében 100 ingyenes példány – közgyűjtemények számára - átengedéséről szóló szándéknyilatkozatot,
  • a kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint a múzeumpedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségtervet. A részletes költségvetés bevételi tervet is mutasson.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás megvalósítása esetén:

  • honoráriumra (grafikai és látványtervezés),
  • installáció tervezési és kivitelezési költségeire,
  • szállítási költségre,
  • biztosításra,
  • szakmai anyagköltségre,
  • reklám- és propagandaköltségre,
  • a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyvédelmi eszközökre,
  • a kiállításhoz kapcsolódó restaurálás anyagköltségére, illetve munkavédelmi felszerelésekre.
  • kiegészítő műtárgy-, illetve dokumentumvásárlásra, vagy műtárgymásolat készítésre (erre a jogcímre a tervezett összes költség – pályázati adatlap 4. pont, B oszlop -  max. 10%-a igényelhető),

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • nyomdai előkészítésre /szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), korrektúra/
  • nyomdaköltségre /levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, lemezkészítés, kötészet, kötészeti anyagok, csomagolás, szállítás/
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltségre (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítésre, (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás),
  • pr-költségre

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a teljes költségvetésben a pr- és marketingköltségek 5%-ot meghaladó mértéke,
  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége,
  • hiánytalan dokumentumlista, illetve kötelező mellékletek.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • Az állandó, időszaki és vándorkiállítások hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).
  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
d) 2010. július 31.–2011. november 10. között megnyíló kiemelt jelentőségű, országos és regionális érdeklődést kiváltó  „A lehetőségek országa – Polgárosodás a 19. századi Magyarországon” című vándorkiállítás több helyszínen történő megrendezésére, továbbá a hozzájuk kapcsolódó kiadványok és múzeumpedagógiai programok teljes körű megvalósítására és koordinálására.

Altéma kódszáma: 2306
Maximálisan megpályázható összeg: 55 millió Ft, ebből 2010-ben max. 45 millió Ft használható fel, a fennmaradó 10 millió forint kifizetésére a 2010-ben felhasznált támogatás beszámolójának (pénzügyi és szakmai) elfogadása után kerülhet sor.

A pályázatra meghívást kap:

  • Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága,
  • Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet,
  • Győr- Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága,
  • Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága. 

A meghívott pályázók közül a szakmailag legszínvonalasabb pályázatot benyújtó pályázó kap támogatást.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását:
    • a kiállítás témájának aktualitása, társadalmi relevanciáját (max. 2500 karakter),
    • a kiállítás üzenetét, célcsoportjait (max. 500 karakter),
    • a Felemelő évszázad tematikus programhoz való kapcsolódási pontokat (max. 500 karakter),
    • a tervezett megnyitás és a zárás időpontját,
    • a kiállítás tématervét,
  • a kiállítási forgatókönyv elérési útját (A pályázóknak az elkészült forgatókönyvet honlapjuk nem nyilvános részén kell elhelyezniük, mivel a kollégium tagjai azokba bele kívánnak tekinteni. Erre azért van szükség, hogy a pályázóknak ne kelljen az esetenként igen nagy terjedelmű forgatókönyvet lemásolniuk.),
  • látványterv koncepcióját és a látványterv készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • műtárgyvásárlásra, dokumentumvásárlásra vonatkozó tervet, illetve műtárgymásolat készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • a kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírást,
  • a kiállítás helyszíneit, a fogadó intézmény(ek) szándéknyilatkozatát, amelyben a projekthez történő hozzájárulás módját és mértékét (összegét) is megadják,
  • múzeumpedagógiai tervet (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a múzeumpedagógiai program megvalósítására), 
  • közművelődési, hasznosítási tervet (max. 6000 karakter), benne
    • a várható közönség köre, létszáma,
    • a kiállításhoz kapcsolódó kiadványok terve,
    • a kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok,
    • a kiállításhoz kapcsolódó közönségprogramok,
    • a rendezvény hatása a helyi közösségre, az országos és nemzetközi turizmusra,
  • pr-, reklám-, marketingtervet (max. 3000 karakter),
  • a vándorkiállítások esetében az összehangolt kommunikációs tervet, és a hozzá illeszkedő lokális kommunikációs tervet,
  • a kiadvány tervezett megjelenési időpontját,
  • a kiadvány szinopszisát és tartalomjegyzékét,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • kiadvány esetében 100 ingyenes példány – közgyűjtemények számára – átengedéséről szóló szándéknyilatkozatot,
  • a kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint a múzeumpedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségtervet. A részletes költségvetés bevételi tervet is mutasson.

Támogatás az  alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás megvalósítása esetén:

  • honoráriumra (grafikai és látványtervezés),
  • installáció tervezési és kivitelezési költségeire,
  • szállítási költségre,
  • biztosításra,
  • szakmai anyagköltségre,
  • reklám- és propagandaköltségre,
  • a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyvédelmi eszközökre,
  • a kiállításhoz kapcsolódó restaurálás anyagköltségére, illetve munkavédelmi felszerelésekre.
  • kiegészítő műtárgy-, illetve dokumentumvásárlásra, vagy műtárgymásolat készítésre (erre a jogcímre a tervezett összes költség – pályázati adatlap 4. pont, B oszlop –  max. 10%-a igényelhető),

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • nyomdai előkészítésre /szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), korrektúra/
  • nyomdaköltségre /levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, lemezkészítés, kötészet, kötészeti anyagok, csomagolás, szállítás/
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltségre (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítésre, (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás),
  • pr-költségre

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a teljes költségvetésben a pr- és marketingköltségek 5%-ot meghaladó mértéke,
  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége,
  • hiánytalan dokumentumlista, illetve kötelező mellékletek.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • Az állandó, időszaki és vándorkiállítások hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).
  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.

A pályázó köteles a „Felemelő század” logót használni a kiállításokkal kapcsolatos megjelenéseken. A logó az NKA honlapjáról lesz letölthető. A logó elérhetőségéről a támogatási szerződés rendelkezik.

A programra fordítható teljes összeg 325 millió forint, amelynek forrása az NKA Bizottsága 59/2009. (XI.02.) sz. határozatában biztosított „A felemelő század  tematikus évad országos és regionális  jelentőségű kiállításokra” címzett támogatása.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A kollégium nem ír elő kötelező önrészt és nevezési díjat.

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

***

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)
Saját forrás a 292/2009 (XII.19. ) Korm. rendelet 113. § (3) bekezdése aa) ab) ac) pontja alapján kerülhet meghatározásra.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.
Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
– a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2010. április 12-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben, vagy a (36 1) 327-4445-ös telefonszámon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően.
Kérjük, programjuk költségvetésének tervezésekor a fenti jogszabályi előírást figyelembe venni.

A 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglaltak betartása érdekében változik a finanszírozási eljárás a támogatott pályázatok esetében. Előfinanszírozás keretében a támogatás összegének legfeljebb 90%-át utaljuk, figyelembe véve a támogatás terhére elszámolható kiadási jogcímeket is. A fennmaradó összeget egészben, vagy részben a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után, továbbá az előző bekezdésben foglalt tervezett és tényleges összköltség figyelembevételével utaljuk.

Múzeumi Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. március 19.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS