A MÚZEUMI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A MÚZEUMI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

A Múzeumi Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet az alábbi témákban:

1.2008-ban megvalósuló, kiemelkedő jelentőségű, országos érdeklődést kiváltó kiállítás megvalósítására, amelyre meghívja a Budapesti Történeti Múzeumot.

Altéma kódszáma: 2306

A pályázathoz csatolni kell :

  • A megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását:
  • a kiállítás anyagának, témájának aktualitása (max. 3000 karakter),
  • az anyag, helyszín bemutatása (max. 2000 karakter),
  • látványterv és indoklása (max. 1000 karakter),
  • közművelődési hasznosítási terv, (max. 6000 karakter), benne
    • a várható közönség köre, létszáma  (max. 1500 karakter),
    • a kiállításhoz kapcsolódó szakmai és közönségprogramok,
  • pr-, reklám-, marketingtervet (max. 3000 karakter),
  • a megvalósítás ütem- és költségtervét,
  • a látogatói bevétel nagyságát.

 Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • installációra,
  • kiállítási tervezésre és kivitelezésre,
  • szállítási költségre,
  • szakmai anyagköltségre,
  • műtárgy-biztosításra,
  • pr-, reklám- és marketingköltségre (ennek a munkarésznek a megvalósítására a 
  • kiállítás teljes költségvetésének minimum 10, maximum 25%-át kell igényelni, fordítani)

A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania.

A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A kiállítás hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).

 2. Az MTI Fotóarchívum nyílt, kereshető digitális adatbázisának létrehozására, amelyre meghívja a Magyar Távirati Iroda Zrt.-t.
Altéma kódszáma: 2322

A pályázathoz csatolni kell:

  • A megvalósítani kívánt többéves program részletes tartalmi bemutatását (benne pedig a 2008. évi feladatokat külön kiemelten):
  • A feladat aktualitása, társadalmi relevanciája (max. 3000 karakter),
  • A feldolgozandó anyag bemutatása (max. 2000 karakter),
  • A szakmai azonosítás terve és indoklása (max. 1000 karakter),
  • Hasznosítási terv, (max. 6000 karakter), benne
    • a várható felhasználók köre, létszáma (max. 1500 karakter),
    • a feldolgozáshoz kapcsolódó további szakmai fejlesztések,
    • a megvalósítás ütem- és költségtervét,
    • a várható bevétel nagyságát,
    • az adatbázis használatában a múzeumoknak kínált felhasználói kedvezményeket.

 Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • digitalizálási és archiválási költségekre, beleértve a közvetlen adathordozói költségeket is,
  • adatbázis tervezésre és programírásra,
  • a közvetlenül e feladat ellátásához szükséges speciális szoftver költségre,
  • a képek szakmai azonosításának költségeire, az ezzel kapcsolatos tiszteletdíjakra,
  • az on-line azonosítási munkák speciális adattovábbítási költségeire.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
Az elkészült adatbázis hasznosulásának értékelését (keresők száma, sajtóanyag, a projekt tényleges bevételei /közvetlen adatszolgálati bevétel, kiadványokból származó bevételek/,

A pályázó intézménynek az elkészült adatbázisról készült részletes ismertetőt (a használat leírását és a használatot segítő illusztrációkat) az intézmény honlapján fenn kell tartania.

A meghívásos pályázati kiírás forrása az NKA Bizottsága 78/2008. (X. 20.) számú határozata, melynek felhasználható címzett támogatásként átadott keretösszege 10 millió forint.

A kollégium egyik altémában sem ír elő nevezési díjat, illetve kötelező önrészt.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. december 18-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Múzeumi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. december 10.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS