A MŰEMLÉKI ÉS RÉGÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A MŰEMLÉKI ÉS RÉGÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet műemléki és régészeti célok megvalósítására.

A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 350 millió Ft.

Pályázni az alábbi 4 témakörre lehet:

1/A  Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására

Altéma kódszáma: 2732

Pályázni lehet a 2010. április 1. és 2011. december 31. közötti időszakban megvalósuló programokra.

A pályázók köre:
Pályázhatnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) hivatalos műemléki nyilvántartásában szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével.

A támogatás felhasználási jogcímei:
Támogatás igényelhető építőipari kivitelezési és restaurálási költségekre, műszaki ellenőr díjazására, tervezői művezetésre, régészeti érintettség esetén a kapcsolódó régészeti feltárás költségeire.

A finanszírozásra utólag (részelszámolás esetén maximum 2 részletben), a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló beküldését, valamint a szakértői vélemény becsatolását követően kerül sor.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • az elvégzett munka leírása,
  • fotódokumentáció a megvalósítás utáni állapotról,
  • karbantartási terv, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a támogatással megvalósított felújítás/restaurálás jó karban tartásához/állagvédelméhez szükséges intézkedéseket, valamint az intézkedések tervezett ütemezését,
  • építési tevékenység esetén: az építési napló másolata, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal képviselője, a tervező, az építtető, az építtető műszaki ellenőre és a kivitelező állásfoglalását tartalmazó átadás-átvétel jegyzőkönyv, a külön jogszabályban előírt minőségi tanúsítványokkal, jótállási nyilatkozatokkal együtt,
  • restaurálás esetén: a restaurálási dokumentáció, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal képviselőjének állásfoglalása,
  • régészeti érintettség esetén: a jelentés és a feltárási dokumentáció hiánytalan leadását igazoló KÖH-nyilatkozat.

A pályázó részére előírt saját forrás mértéke és az igényelhető támogatás felső határa:
A pályázónak rendelkeznie kell a program megvalósításához szükséges teljes összeg legalább 50%-ának megfelelő saját erővel.
Az igényelhető támogatás maximális összege 13 millió Ft.

A pályázat a műemlékek állagmegóvására, helyreállítására vonatkozó betétlappal együtt érvényes!

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet! (Lásd külön, a 4. témakör után!)

A pályázat benyújtásakor kötelezően csatolandó mellékletek:

  • a tervezett munka leírása, az érintett objektum bemutatása (leírás, jelen állapotot ábrázoló fotódokumentáció, összesített költségtervezet, lebonyolítás terve – legfeljebb 5 A/4-es oldalon),
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap,
  • ha a pályázó nem azonos a tulajdonossal, a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása,
  • építési/restaurálási engedélyezési tervdokumentáció (nagyobb terjedelem esetén a műleírás és a jellemző tervlapok),
  • építési/restaurálási engedély, valamint annak jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerő még nem áll rendelkezésre, akkor legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!),
  • régészeti érintettség esetén: a szükséges kapcsolódó régészeti feltárásokra vonatkozó feltárási engedélykérelem benyújtását igazoló okirat,
  • munkanemenkénti tételes költségvetés, az ellenőrizhetőség és összehasonlíthatóság érdekében TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer, vagy azzal egyenértékű költségvetés-készítő program alkalmazásával,
  • a legalább 50 % önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozat,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány, vagy banki átutalási bizonylat másolata.

1/B  Veszélyeztetett helyzetű műemlék épületek veszély-elhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatására

Altéma kódszáma: 2733

Pályázni lehet a 2010. április 1. és 2011. december 31. közötti időszakban megvalósuló programokra.

A pályázók köre:
Pályázhatnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) hivatalos műemléki nyilvántartásában szereplő, veszélyeztetett ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével.

A támogatás felhasználási jogcímei:
Támogatás igényelhető építőipari kivitelezési költségekre, műszaki ellenőr díjazására, tervezői művezetésre, régészeti érintettség esetén a kapcsolódó régészeti feltárás költségeire.

A finanszírozásra utólag (részelszámolás esetén maximum 2 részletben), a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló beküldését, valamint a szakértői vélemény becsatolását követően kerül sor.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • az elvégzett munka leírása,
  • fotódokumentáció a megvalósítás utáni állapotról,
  • karbantartási terv, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a támogatással megvalósított veszély-elhárítás ismertetését, a helyreállítás folytatásához és a műemlék további jó karban tartásához/állagvédelméhez szükséges intézkedéseket, valamint az intézkedések tervezett ütemezését,
  • az építési napló másolata, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal képviselője, a tervező, az építtető, az építtető műszaki ellenőre és a kivitelező állásfoglalását tartalmazó átadás-átvételi jegyzőkönyv, a külön jogszabályban előírt minőségi tanúsítványokkal, jótállási nyilatkozatokkal együtt,
  • régészeti érintettség esetén: a jelentés és a feltárási dokumentáció hiánytalan leadását igazoló KÖH nyilatkozat.

A pályázó részére előírt saját forrás mértéke és az igényelhető támogatás felső határa:
A pályázónak rendelkeznie kell a program megvalósításához szükséges teljes összeg legalább 10 %-ának megfelelő saját erővel.
Az igényelhető támogatás maximális összege 7 millió Ft.

A pályázat a műemlékek veszély-elhárítására betétlappal együtt érvényes!

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet! (Lásd külön, a 4. témakör után!)

A pályázat benyújtásakor kötelezően csatolandó mellékletek:

  • a tervezett munka leírása, az érintett objektum bemutatása (leírás, jelen állapotot ábrázoló fotódokumentáció, összesített költségtervezet, lebonyolítás terve – legfeljebb 5 A/4-es oldalon),
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap,
  • ha a pályázó nem azonos a tulajdonossal, a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, vagy az illetékes építésügyi hatóság veszély-elhárításra és/vagy jó karban tartásra kötelező hatósági kötelezése,
  • hatósági kötelezés hiányában: a műemlék épületre vonatkozó, annak életveszélyes állapotát rögzítő, bejegyzett építésügyi igazságügyi szakértő által készített és aláírt igazságügyi szakértői vélemény,
  • hatósági kötelezés hiányában: építési engedélyezési tervdokumentáció (nagyobb terjedelem esetén a műleírás és a jellemző tervlapok),
  • hatósági kötelezés hiányában: építési engedély, valamint annak jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerő még nem áll rendelkezésre, akkor legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!),
  • régészeti érintettség esetén: a szükséges kapcsolódó régészeti feltárásokra vonatkozó feltárási engedélykérelem benyújtását igazoló okirat,
  • munkanemenkénti tételes költségvetés, az ellenőrizhetőség és összehasonlíthatóság érdekében TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer, vagy azzal egyenértékű költségvetés-készítő program alkalmazásával,
  • a legalább 10 % önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozat,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány, vagy banki átutalási bizonylat másolata.
2. Régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárására és állagmegóvására

Altéma kódszáma: 2731

Pályázni lehet a 2010. április 1. és 2011. december 31. közötti időszakban megvalósuló programokra.

A pályázók köre:
Pályázhatnak a 21/2007. (III. 26.) OKM rendelettel módosított 18/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet alapján régészeti feltárásra jogosult intézmények.

A támogatás felhasználási jogcímei:
Támogatás igényelhető a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) hivatalos nyilvántartásában szereplő régészeti lelőhelyek feltárására, illetve régészeti bemutatóhelyek állagmegóvására, helyreállítására, kialakítására.

A megítélt támogatás 50%-a a szerződés megkötését követően kerül átutalásra (kivéve, ha a program csak a következő évben valósul meg), 50%-a a pályázati cél megvalósítását követően, a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló benyújtása és elfogadása után kerül kifizetésre.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • az elvégzett munka leírása,
  • a tudományos eredmények összefoglalása,
  • ásatás esetén: feltárási napló csatolása,
  • a feltárással érintett terület összesített alaprajza,
  • fotódokumentáció a megvalósítás utáni állapotról,
  • az elsődleges leletfeldolgozás megtörténtét igazoló leletjegyzék,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal igazolása a feltárással kapcsolatos dokumentációs kötelezettség hiánytalan teljesítéséről (rövid jelentés és feltárási dokumentáció leadása),
  • tényleges költségfelhasználás,
  • karbantartási terv, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a régészeti lelőhely állagvédelme szempontjából szükséges intézkedéseket, valamint az intézkedések tervezett ütemezését.

A pályázó részére előírt saját forrás mértéke és az igényelhető támogatás felső határa:
A pályázónak rendelkeznie kell a program megvalósításához szükséges teljes összeg legalább 30%-ának megfelelő saját erővel.
Feltárásra igényelhető támogatás maximális összege 4 millió Ft, régészeti bemutatóhely esetén helyreállításra, állagmegóvásra és kialakításra további maximum 4 millió Ft.

A pályázat a régészeti lelőhelyek feltárására és állagmegóvására vonatkozó betétlappal együtt érvényes!

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet! (Lásd külön, a 4. témakör után!)

A pályázat benyújtásakor kötelezően csatolandó mellékletek:

  • a tervezett munka leírása, az érintett objektum bemutatása (leírás, jelen állapotot ábrázoló fotódokumentáció, összesített költségtervezet, lebonyolítás terve – legfeljebb 5 A/4-es oldalon),
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap,
  • ha a pályázó nem azonos a tulajdonossal, a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása,
  • az ásatás helyének azonosítására alkalmas helyszínrajz, a tervezett munkálatok helyszíne, tervezett kiterjedése, feltárás esetén a már feltárt terület megjelölésével,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélye (feltárási engedély, állagmegóvás esetén építési/restaurálási engedély), a régészeti lelőhely KÖH nyilvántartási számának feltüntetésével, valamint az engedély jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor még nem áll rendelkezésre, akkor legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!),
  • állagmegóvás esetén: építési/restaurálási engedélyezési tervdokumentáció,
  • munkanemenkénti tételes költségvetés,
  • a legalább 30% önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozat,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány, vagy banki átutalási bizonylat másolata.

3. Országos és nemzetközi műemléki és régészeti konferenciák, rendezvények,  szakmai továbbképzések megrendezésére, a rendezvény dokumentálására

Altéma kódszáma: 2708

Pályázni lehet a 2010. március 1. és 2011. március 31. között megvalósuló rendezvényekre.

A pályázók köre:
Pályázatot jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok nyújthatnak be.

Pályázni a tervezett rendezvény pontos időpontjának, helyének és programjának megadásával lehet, csatolva a rendezvénynek helyszínt biztosító szervezet befogadó nyilatkozatát.

A támogatás felhasználási jogcímei:

  • tiszteletdíj (előadói, tolmács, fordítói),
  • szállásköltség,
  • utazási költség,
  • terembér vagy kiállítási helyszín bérleti díja,
  • szállítási költség,
  • installáció,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • a rendezvény dokumentálásának költsége.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Ennek megítéléséről a kollégium dönt.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • a rendezvény tematikája, részletes programja, előadói,
  • a rendezvény hasznosulásának értékelése,
  • a dokumentáció tartalma.

A pályázó részére előírt saját forrás mértéke:
A pályázónak rendelkeznie kell a program megvalósításához szükséges teljes összeg legalább 15%-ának megfelelő saját erővel. A pénzügyi elszámolást a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről kell benyújtani.

Ebben a témakörben a kollégium nevezési díjat nem ír elő.

4. Hazai és nemzetközi műemléki és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására 

Altéma kódszáma: 2704

Pályázni lehet a 2010. március 1. és 2011. március 31. között megvalósuló rendezvényeken való részvételre.

A pályázók köre:
Pályázatot az örökségvédelem területén (is) tevékenykedő szervezet, vagy magánszemély nyújthat be, utóbbi esetben egy ilyen szervezet írásos ajánlásával.

A kollégium kizárólag előadással, prezentációval, poszterrel, vagy erre vonatkozó felkéréssel rendelkező pályázókat támogat.

Pályázni a rendezvény pontos időpontjának, helyének és programjának megadásával lehet. A pályázathoz csatolni kell a hivatalos meghívólevél, vagy a kitöltött és elküldött jelentkezési lap másolatát, valamint az előadás, prezentáció, poszter címét, témáját.

A támogatás felhasználási jogcímei:

  • részvételi díj,
  • utazási költség,
  • szállásköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Ennek megítéléséről a kollégium dönt.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • a rendezvény tematikája, programja, előadói
  • a pályázó előadásának, vagy poszterének tartalma,
  • a rendezvény és az azon történő szereplés értékelése.

Ebben a témakörben a kollégium kötelező önrészt, valamint nevezési díjat nem ír elő.

*

Az 1/A,  1/B és 2. témakör esetében:

A pályázó nevezési díj címen az igényelt összeg 1%-át + 25% áfát tartozik befizetni
a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA Igazgatósága
10032000-01425200-00000000 számú pénzforgalmi jelzőszámára banki átutalással vagy postai (rózsaszín) csekken.
A nevezési díj összege félmillió forintnál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb
5.000 Ft + 25% áfa összegénél, azaz 6250 Ft-nál.

Az átutalás, illetve postai (rózsaszín) csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni

a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „portál adatlap azonosítót”.
Kérjük továbbá, hogy átutalás esetén a közlemény rovat végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 3 pozícióban a 310 kódot tüntesse fel.
A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a támogatásban nem részesülő pályázók részére sem kerül visszafizetésre.

Elbírálásra csak az a pályázat kerül, amely tartalmi és formai szempontból egyaránt helyes!

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázatokat a kurátorok számára sokszorosítjuk, ezért kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, bármilyen tűzést, kötést, spirálozást, ragasztást, valamint a mappákat!

A nem támogatott pályázatokhoz csatolt mellékleteket (fotók, tervek, engedélyek, CD, DVD) nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán átvehetők a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül.
A határidő letelte után a fenti anyagokat – külön értesítés nélkül – megsemmisítjük.

Pályázatot benyújtani csak az NKA portálján található pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet.
(A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2010. január 29-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. december 8.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS