A MŰEMLÉKI ÉS RÉGÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati tudnivalók |

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b./ Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a./ és ha indokolt a b./ pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

- a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

- ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek.                                                                          

A MŰEMLÉKI ÉS RÉGÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2009. január 1 – 2009. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

Altéma kódszáma: 2701

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa, vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

  1. Hagyományos folyóiratok

    A pályázathoz csatolni kell:

    • a lapbejegyzés másolatát,
    • határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását (amennyiben a 2008. évre nem volt NKA által támogatott folyóirat pályázata),
    • az utolsó megjelent lapszámot,
    • új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a tervezett lap céljainak, megjelenési ütemtervének, költségvetésének, továbbá a terjesztés módjának ismertetésével, a célközönség bemutatásával,
    • a folyóirat betétlap minden sorát kötelező kitölteni. Amennyiben nincs kitöltve, úgy szöveges indoklás szükséges.

    1.   A lap 2009. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen!

    2.   Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat!

    3.   Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében  lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja  egy szokásos lapszám terjedelmének 160 %-át.

    4.   A jelentős költségnövekedést (több, mint 10 % a 2008. évi adatokhoz képest) és a 40 % feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40 % feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás, stb.)

    5.   A tematikus lapszámok, az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú termékek jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra.

    Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat betétlap 37. sora) lehet.

    A kollégium az igényelt támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

    A kollégium kiemelten támogatja a hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérését.

    A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

    A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja (betétlap 38-40. sor):

    1. szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
    2. szerzői jogdíjak,
    3. fordítói, lektorálási honorárium,
    4. nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
      • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
      • kiadványszerkesztés, tördelés,
      • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
      • korrektúra,
    5. nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

    Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsi költségre nem igényelhető, és nem számolható el.

    Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

    Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

    A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

    A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett ÁFA nyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

    A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2009. évben számíthat, a 2008. évi támogatás elfogadott elszámolása után.

  2. Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolni kell:

  • a folyóirat hozzáférhető web-címét,
  • a honlapról készült utolsó printeket.

1.   Az internetes folyóirat 2009. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen!

2.   A jelentős költségnövekedés (több, mint 10 % a 2008. évi adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat betétlap 37. sora) lehet.

A kollégium a támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  1.  szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
  2.  szerzői jogdíjak,
  3.  fordítói, lektorálási honorárium,
  4.   előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  5.   kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  6.   publikáció megjelentetés (szolgáltatás).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsi költségre nem igényelhető, és nem számolható el.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett ÁFA nyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

Folyóirat-betétlap, folyóirat-betétlap kitöltési útmutatója

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2009. évben számíthat, a 2008. évi támogatás elfogadott elszámolása után.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a „pályáztatás”/ aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. december 4-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. november 3.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS