Nemzeti Kulturális Alapprogram

A MŰEMLÉKI ÉS RÉGÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

A Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet a

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

számára az alábbi kutatási témában:

A műemlék- és örökségvédelem társadalmi elismertsége és hatékonysága megismerésének érdekében felmérés (telefonos közvélemény-kutatás) elvégeztetése és az eredmény feldolgoztatása 3000 fős reprezentatív mintán a Budapest belső városrészében élők körében (a Nagykörút és a Duna által határolt területen), a helyi lakosság műemlékekkel kapcsolatos ismereteire, attitűdjeire, a műemlékvédelemmel szembeni elvárásaira, elképzeléseire vonatkozóan.

Altéma kódszáma: 2781

A közvélemény-kutatást ezzel foglalkozó szakcég megbízásával kell lebonyolítani.

A megpályázható támogatás összege 5 000 000 Ft.


A pályázat
2004. október 21-ig
beérkezően nyújtható be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(H.- 1388 Budapest, Pf.: 82.) A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2004. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel – vállalkozások esetén a vállalkozások nagyságrendi minősítéséhez, illetve a költségvetéshez szükséges betétlappal – felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek, valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2004-ben valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint. Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek vagy amelyeknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2004.évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) Az adatlap postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító, a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a támogatás terhére.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán átvehetők a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék).
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS