Általános tudnivalók
Nyomtatható verzió

A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a mozgóképrol szóló 2004. évi II. Törvény alapján, az e törvényben meghatározott közvetlen és közvetett támogatásban csak a Nemzeti Filmiroda által nyilvántartásba vett személyek és szervezetek részesülhetnek, amennyiben megfelelnek e törvény rendelkezéseinek. A törvény hatálya a magyar, illetve a magyar részvétellel készülo filmalkotások eloállítására, terjesztésére és archiválására, valamint a magyarországi filmterjesztésre terjed ki. Döntés elott a kollégium ellenorzi a regisztrációt a Filmirodától kapott hiteles lista alapján.

Nem részesülhet közvetlen és közvetett támogatásban /14§ (3)/:

a)      akit a Nemzeti Filmiroda nem vett nyilvántartásba, vagy onnan törölt,

b)      akinek az állammal szemben fennálló adó-, járulék- vagy egyéb köztehertartozása van,

c)      aki a vonatkozó jogszabályok szerinti kötelespéldány szolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget,

d)      aki a támogató szervezet által nyújtott támogatás felhasználásával nem számolt el, elszámolását a támogató szervezet nem fogadta el, vagy a támogató szervezettel szemben lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettséggel rendelkezik,

e)      az a szervezet, amelynek vezeto tisztségviseloi, vagy tulajdonosai között olyan személy van, aki a támogatási igény benyújtását megelozo három évben olyan szervezet vezeto tisztségviseloje volt, amely a vezeto tisztségviselésének idotartama alatt felhasznált közvetlen támogatással, a támogatóval szemben nem számolt el, vagy elszámolását a támogató szervezet nem fogadta el,

f)        az a szervezet, amelynek tulajdonosai között olyan szervezet van, amely a támogatási igény benyújtását megelozo három évben felhasznált közvetlen támogatással, a támogatóval szemben nem számolt el, vagy elszámolását a támogató szervezet nem fogadta el,

g)      aki ellen csod-, felszámolási- vagy végelszámolási eljárás van folyamatban.

A nyilvántartásba vétel nem feltétele a támogatás nyújtásának, azon szervezetek, illetve intézmények esetében, amelyek kizárólag oktatási, könyvtári, illetve közgyujteményi feladataik ellátása érdekében végeznek filmterjesztési tevékenységet, kivéve a kifejezetten mozgókép szakmai tárgyú közgyujteményeket.

A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet 2006. I. félévében az alábbi témákra:

1. Filmes rendezvényekre

Altéma kódszáma: 1007

Támogatásban részesülhetnek a 2006. szeptember 30-ig lebonyolításra kerülo – a filmművészeti értékek népszerusítését és terjesztését szolgáló – országos, regionális, és határon túli magyar rendezvények (filmhét, fesztivál, szemle, bemutató stb.) szervezoi. A kollégium kiemelten kezeli az EU-tagországok filmmuvészetével foglalkozó rendezvényeket.

Pályázni lehet:

Annak a pályázónak, aki 2005-ben az NKA-tól rendezvényre támogatást kapott, a pályázathoz csatolnia kell a támogatott rendezvény szakmai értékelését, különös tekintettel a résztvevok számára és a sajtóvisszhangra. Reprezentációs költségekre támogatás nem igényelheto.

2. Alkotói támogatás játékfilm- /tévéfilm-forgatókönyv írására

Altéma kódszáma: 1002

Pályázni lehet eredeti és adaptációs tervekkel, treatmenttel vagy máshol még nem pályáztatott elso változatú forgatókönyvvel.

(Treatment: elbeszélő jelenetsor, jelenetről-jelenetre leírt történet, de a jelenetek még nem kidolgozottak, nincsenek párbeszédek. Hossza játékfilm esetén 20-25, tévéfilm esetén 8-15 oldal. Forgatókönyv első változat: végig írt forgatókönyv, melyben még lehetnek vázlatos, jelzésszerű részletek.)

A treatmentet illetve a forgatókönyv első változatát 6 példányban kell benyújtani.

A pályázathoz csatolni kell:

Egy forgatókönyvíró csak egy témával pályázhat.

Megpályázható maximális összeg 1 200 000,-Ft.

A megítélt támogatás 50%-ának utalása az aláírt szerzodésben foglalt ütemezésnek megfelelő időpontban történik, a további összeg utalásának feltétele a kidolgozott forgatókönyv határidőre történő benyújtása és megfelelő színvonala.

3. Alkotói támogatás animációs film képes-forgatókönyvének (story board) és figuraterveinek elkészítésére

Altéma kódszáma: 1002

Pályázni lehet 5-10 perces, önálló animációs filmek, vagy filmsorozatok képes forgatókönyvének és figuraterveinek elkészítésére. Előnyt élveznek a humoros ötletek.

A pályázathoz csatolni kell:

A megpályázható maximális összeg: 600. 000,- Ft

Egy forgatókönyvíró csak egy témával pályázhat. A megítélt támogatás 50%-ának utalása az aláírt szerződésben foglalt ütemezésnek megfelelő időpontban történik, a további kifizetés utalásának feltétele a kidolgozott forgatókönyv határidőre történő benyújtása és szakmailag megfelelő színvonala.

4. Meghívásos pályázat a Magyar Nemzeti Filmarchívum részére a magyar nemzeti filmkincs megmentésének támogatására

Altéma kódszáma: 1011

A kollégium meghívja a MNF-et magyar filmek felújítására.

A pályázathoz csatolni kell a felújítandó magyar filmek listáját és tételenkénti költségvetését.

A pályázható támogatási összeg: 10 millió Ft.

5. Meghívásos pályázat az ASVA Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány támogatására

Altéma kódszáma: 1081

A kollégium meghívja az ASVA Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítványt a „Felsőoktatásban részt vevő, az audiovizuális tartalmakat illegális módon használó diákok fókusz-csoportos vizsgálata” című kutatás támogatására.

Megpályázható összeg: 1 200 000,- Ft

6. Vidéki mozik közönségkapcsolatainak kiépítésére, fejlesztésére

Altéma kódszáma: 1033

A pályázaton azok a moziként regisztrált filmszínházak vehetnek részt, melyek minden héten rendszeresen art műsort is vetítenek.

Pályázat nyújtható be a 2006. január 1.-2006. június 30. közötti időszakban megjelenő tájékoztató kiadványokra, helyi reklámra, melyek célja a mozik és a mozgóképkultúra megismertetése, fejlesztése, környezetük sajátosságait figyelembe véve.

Pályázni lehet:

A pályázatok

2006. március 31-ig beérkezően
nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(H - 1388. Budapest, Pf. 82.) A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Általános tudnivalókat!

Mozgókép Szakmai Kollégium