A LEVÉLTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM
Általános tudnivalók

LEVÉLTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

az 1995. évi LXVI. törvény 34/A §-a (1) bekezdésében foglaltak támogatására  

A kollégium pályázatot hirdet magyarországi közlevéltárak, valamint a nyilvános magánlevéltárként bejegyzett egyházi, alapítványi és egyéb magánlevéltárak részére a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 34/A. §-a (1) bekezdésében meghatározott, a veszélyeztetett állapotú levéltári anyag megmentését szolgáló feladatok elvégzésének, illetve a feladatok elvégzéséhez szükséges szakmai és technikai feltételek megteremtésének 2006. évi támogatására.  

Pályázni az alábbi feladatokra, szakmai programokra és eszközcsoportokra lehet: 

1. Mikrofilmezés előkészítésére                                                     

Altéma kódszáma:2238  

Elsősorban 20. századi irategyüttesek rendezésére, átselejtezésére és mikrofilmezésére történő előkészítésre.

Támogatás kérhető:  

- honoráriumra és járulékaira 

Támogatást igényelni csak a rendezési terv benyújtásával lehet. 

2. Mikrofilmeztetésre                                                                                

Altéma kódszáma:2239

A vonatkozó előírásoknak megfelelően előkészített irat-együttesek mikrofilmeztetésére, valamint biztonsági célú másolatokról kutatási célú másolatok készítésére.

A pályázathoz mellékelni kell a mikrofilmező műhely nyilatkozatát, hogy a pályázatban megjelölt iratok mikrofilmezését, illetve a mikrofilmek másolását 2007.06.30-ig elvégzi.

Támogatás kérhető:

> -          mikrofilmeztetésre

> -          mikrofilm másolatok készíttetésére 

3. Restaurálásra                                                                                         

Altéma kódszám:2211

Megrongálódott, pusztulásnak indult iratok, irategyüttesek restaurálására.

A pályázathoz mellékelni kell a restauráló műhely nyilatkozatát, hogy a pályázatban megjelölt iratok restaurálását 2007.06.30-ig elvégzi.

Támogatás kérhető:

> -          restaurálásra  

4. Raktári eszközök és berendezések beszerzésére                                

Altéma kódszáma:2205  

A levéltári anyag tárolásához, fizikai állapotának megóvásához szükséges eszközök beszerzésére.

Támogatás kérhető:

> -          savmentes irattároló dobozokra,

> -          mikrofilmek, tervrajzok, térképek és restaurált iratok tárolásához speciális  

      szekrényekre,

> -          oklevelek és pecsétek tárolásához szolgáló speciális eszközökre,

> -          hepa szűrős raktári takarítógépre. és tartozékaira,

> -          raktári fény-, páratartalom-, hőmérséklet mérésére szolgáló eszközökre 

5. Restauráláshoz és mikrofilmezéshez szükséges gépek, műszerek és nyersanyagok beszerzésére                                

Altéma kódszáma:2205

Iratvédelmi (restauráló, mikrofilmező) műhelyek kapacitásának jobb kihasználását és bővítését, valamint új iratvédelmi műhelyek kialakítását segítő beszerzésekre.

Új restauráló vagy mikrofilmező műhely kialakítása esetén a pályázathoz mellékelni kell a levéltár fenntartójának arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a műhely céljára alkalmas helyiség kialakítását, valamint a műhely tervezett kapacitásához szükséges szakszemélyzet biztosítását és a műhely további folyamatos működtetését is vállalja.

Támogatás kérhető:

> -          a levéltár saját iratainak restaurálásához és mikrofilmezéséhez szükséges nyersanyagok és vegyszerek vásárlására,

> -          mikrofilmező és restauráló gép- és műszerpark beszerzésére és üzembe helyezésére. 

A pályázatok  

2006. március 13-ig beérkezően  

nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címén

(H- 1388 Budapest, Pf.82.) A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.  

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetetjén található Általános tudnivalókat!  

Levéltári Szakmai Kollégium

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS