Az NKA Bizottsága által elfogadott folyóirat-pályázati kiírás szövege
Általános tudnivalók Nyomtatható verzió

A Levéltári Kollégium meghívásos folyóirat- pályázati felhívása hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére

A kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2007. január 1. – 2007. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére a

Levéltári Közlemények

Levéltári Szemle

Turul

Fons

ARCHIVNET   című folyóiratok számára.

Altéma kódszáma: 2201

A pályázaton hazai bejegyzésű,  hagyományos, vagy internetes tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

1. Hagyományos folyóiratok

A pályázónak csatolnia kell:

·         a lapbejegyzés másolatát, 

·         az utolsó megjelent lapszámot.

Összevont lapszám egy megjelentetésnek számít, amennyiben terjedelmében nem éri el egy lapszám terjedelmének 160%-át! Összevont lapszám csak havonta, illetve kéthavonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, évente legföljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri vagy meghaladja egy lapszám 160%-át.  A különszám elszámolásként elfogadható.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy  pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségének maximum 80%-ára lehet. A kollégium (a támogatások elaprózódásának megakadályozása érdekében) az igényelt összeg 70 százalékánál kisebb (és/vagy 500 000 forintnál kevesebb) támogatást nem szavaz meg.

A pályázónak pályázatában írásban kell vállalnia, hogy – ha az NKA erre fölkéri – aláveti magát a MATESZ egyszerűsített auditálásának.

A támogatást elnyert folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, mely az NKA honlapjáról ( ) letölthető.

A kollégium előnyben részesíti azoknak a folyóiratoknak a támogatását, amelyek

·         postai terjesztésben és szabadárus helyeken elérhetők,

·         a folyóirat terjesztésére a Könyvtárellátó Kht,-val érvényes szerződéssel rendelkeznek,

·         működő weblapja van,

·         amelyeknek bevételei között a közvetlen előállítási költség legalább 10 %-át elérő

·         szponzoráció, hirdetés, egyéb támogatás mutatható ki.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

·         szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,

·         szerzői jogdíjak,

·         fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

·         szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy

számlás kifizetése,

·         nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

o        szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,

o        kiadványszerkesztés‚ tördelés,

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        korrektúra,

·         nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás,

csomagolás)

·         amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető elektronikus formája is van, és ahhoz is kér

támogatást, annak jogcímei nem térhetnek el a 2. pontban foglalt jogcímektől.

Amennyiben a pályázó áfa-visszaigénylésre jogosult, a költségvetésben, illetve az elszámolásban csak a nettó árat tüntetheti föl azoknál a tételeknél, amelyek áfája visszaigényelhető. A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázat a folyóirat-támogatásra vonatkozó betétlappal együtt érvényes! (hagyományos)

2. Internetes folyóiratok

(Kizárólag internetes formában megjelenő folyóiratra vonatkozik)

A pályázathoz csatolni kell

·         a folyóirat hozzáférhető web-címét és

·         a honlapról készült utolsó printeket.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségének maximum 80%-ára lehet. A kollégium (a támogatások elaprózódásának megakadályozása érdekében) az igényelt összeg 70 százalékánál kisebb (és/vagy 100 000 forintnál kevesebb) támogatást nem szavaz meg.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

·         szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,

·         szerzői jogdíjak,

·         fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

·         szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

·         előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,

o        korrektúra,

·         kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),

·         publikáció megjelentetés (szolgáltatás)

Amennyiben a pályázó az 1. és 2. pontokban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, úgy azt röviden indokolnia kell, s ennek alapján a kollégium saját hatáskörben dönt. Amennyiben a pályázó elmulasztja az indoklást, a kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

Amennyiben a pályázó áfa-visszaigénylésre jogosult, a költségvetésben, illetve az elszámolásban csak a nettó árat tüntetheti föl azoknál a tételeknél, amelyek áfaja visszaigényelhető. A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázat a folyóirat-támogatásra vonatkozó betétlappal együtt érvényes! (internetes)

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2007. évben számíthat a 2006. évi támogatás elszámolása után.

A pályázatok
2006. november 10-ig beérkezõen
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(
H - 1388 Budapest, Pf. 82). A határidõn túl érkezõ pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Általános tudnivalókat!

Levéltári Kollégium

Pályázati adatlap és tájékoztató!

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS