Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Közművelődési Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet a 2010–2011. évi szakmai tevékenységek fejlesztése és megújítása céljából az alábbi témakörökre:

1. A Közművelődési Szakmai Kollégium pályázatot hirdet olyan helyi, hagyományosan több éve megrendezésre kerülő, gyermek és ifjúsági korosztály részvételével megvalósuló, amatőr művészeti közművelődési program támogatására, mely 2011. január 1– 2011. április 30. között kerül lebonyolításra.

Altéma kódszáma: 2008

Pályázhatnak magyarországi és határon túli:

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A kollégium nem kíván saját forrás és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

Egy pályázó erre az altémára csak egy pályázatot adhat be, amely csak egy programot tartalmazhat.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50 millió forint.

Támogatás kérhető:

A kollégium kikötheti, hogy a támogatás adott hányadát milyen konkrét cél megvalósítására adja.

A pályázathoz csatolni kell:

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium nem támogatja:

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
az esemény helyét, idejét, részletes programját, a rendezvény részletes leírását, fotódokumentációját, médiavisszhangját, látogatói és közreműködői létszámát.

A Közművelődési Szakmai Kollégium a 2011. május 1-jét követően megvalósuló közművelődési programok támogatására újabb pályázatot 2011-ben ír ki.

Azokkal a programokkal, melyek a Közművelődési kollégium 2010.évi első pályázatán már támogatásban részesültek, nem lehet újra pályázni.

2. A Közművelődési Szakmai Kollégium pályázatot hirdet közművelődési szervezetek tevékenységeinek online marketing promóciója támogatására. Interneten terjesztendő, reklám célú videoszpotok készítésére, terjesztésére, melyek a pályázók saját közművelődési programjait, művelődő kisközösségeit népszerűsítik a felhasználói kör(ének) bővítése érdekében. 

Altéma kódszáma: 2085

Pályázhatnak magyarországi és határon túli:

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A kollégium nem kíván saját forrást és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A megvalósítás ideje: 2010. november 1.- 2011. április 30.

Pályázónként egy pályázat adható be, melyben maximum 3 videoszpot elkészítésére (melyek időtartama darabonként nem haladhatja meg a 45 másodpercet) összesen 300 000 Ft támogatási összegre lehet pályázni.

Támogatás kérhető:

  (Kizárólag a pályázati program megvalósításához közvetlenül kapcsolódó megbízási díjak számolhatók el.)

A pályázathoz csatolni kell:

Az elbírálás szempontjai:

Előnyt élvez az a pályázó, mely :

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma: 

A  rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összesen: 15 millió Ft

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázónkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával - a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében - a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.  Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.) A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott - www.kozpenzpalyazat.gov.hu - központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek - összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény és a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 25/2008. (VIII. 8.) OKM rendelet alapján állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N 202/2008. számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárás rendjét:
119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programjuk költségvetésének tervezésekor ezt a
jogszabályi előírást figyelembe venni.
132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó
részletes költségtervet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „ pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 példányban
2010. október 25-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A  Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázat elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak. A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Közművelődési Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. szeptember 23.

Frissítve: