A KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKMAI KOLLÉGIUM  PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

1. Kiemelkedő országos és regionális (legalább három megyét érintő) közművelődési rendezvények támogatására

A pályázat célja: azoknak a 2003. június 15. és 2003. december 31. között megrendezésre kerülő országos és regionális rendezvényeknek, amatőr művészeti fesztiváloknak, találkozóknak a támogatása, amelyek erősítik az ország, a régió kulturális/közművelődési tevékenységét, értékeit.

A kollégium kiemelten támogatja

közművelődési intézmények együttműködésével megvalósuló programokat.

Pályázhatnak

A pályázathoz csatolni kell

Előnyben részesülnek a pályázati cél megvalósításához többféle támogatásra és forrásra számító rendezvények. Az erre vonatkozó szándéknyilatkozatokat kérjük mellékelni.

Támogatás kérhető

Egy pályázó egy pályázatot adhat be, de a pályázat több esemény támogatására is vonatkozhat.

Altéma kódszáma: 2007

2. Közművelődési (művészeti, ismeretterjesztő vagy környezeti nevelést szolgáló vagy komplex) alkotótáborok megrendezésére

Pályázhatnak

Egy intézmény vagy szervezet egy pályázatot nyújthat be maximum 100 fő táboroztatásához; ezen belül többféle szaktábor is megvalósítható, akár különböző időben és időtartamban.

A pályázathoz csatolni kell szaktáboronként

Támogatás kérhető

Altéma kódszáma 2033

3. A hazai cirkuszművészet fejlesztésére

A pályázat célja

Pályázhatnak

A pályázathoz csatolni kell

Támogatás kérhető

Altéma kódszáma: 2035

4. Szakmai tevékenységet szolgáló eszközfejlesztésre

A pályázat célja:

A közművelődési intézmények és közművelődési tevékenységet végző nonprofit szervezetek, minőségi munkájának javítását közvetlenül szolgáló szakmai eszközfejlesztése, működőképességének helyreállítása.

Pályázhatnak:


A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás kérhető:

Nem kérhető támogatás általános berendezési tárgyakra (pl.: szék, asztal, szekrény, irodai-számítástechnika és bútor stb.). A támogatás rezsi jellegű kiadásokra nem használható fel.

Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be eszközfejlesztésre, ennek keretében azonban több eszköz beszerzésére vagy helyreállítására is kérhető támogatás. Saját kivitelezésű helyreállítás esetén csak az anyagköltségre igényelhető támogatás.
A megpályázható összeg felső határa pályázatonként 800.000,-Ft
A pályázónak a támogatási összeg és az önrész felhasználását az elszámolás során utólag számlamásolatokkal együttesen igazolni kell.
A pályázatok elszámolásának esedékessége legkésőbb a szerződéskötést követő 5. hónap.

Altéma kódszáma 2005


A pályázatok

2003. február 25-ig beérkezően

nyújthatóak be kizálólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére

(H- 1062 Budapest, Bajza u. 32.) A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.


Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2003. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A folyóirat-támogatás adatlapjához külön betétlap is tartozik! A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek, valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2003-ban valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.  Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2003. évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá  személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.)  Az adatlap  postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

 Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító,  a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a  támogatás terhére. Az utóbbi rendelkezés a folyóirat-támogatásra nem vonatkozik.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet.  A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán  átvehetők  a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető

(tel.: 351-5461/141-es mellék).

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig

 

Közművelődési Szakmai Kollégium