A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Könyvtári Szakmai Kollégium pályázatot hirdet könyvtári dokumentumok állományvédelmi munkáinak támogatására.

A kollégium nem kíván nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás, vissza nem térítendő támogatás.

A pályázatok megvalósításának időtartama: 2010. november 1.–2011. december 31.

Pályázatot nyújthatnak be:

Hazai: egyházi könyvtárak, a közoktatási és felsőoktatási intézmények könyvtárai, valamint a nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő szak- és közkönyvtárak. Nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója nyújthat be pályázatot.

Pályázni a muzeális könyvtári dokumentumok kezelésével és nyilvántartásával kapcsolatos szabályokról szóló 22/2005. (VII. 18.) NKÖM rendelet 1. § 2/a-f szakaszának megfelelő muzeális dokumentumok restaurálására lehet.

A pályázóknak mindkét altéma esetében a tervezett összes költség (adatlap „B” oszlopa 4.1.5 ponja szerint) 30%-ával önrészként kell rendelkeznie, amelyet a pályázati adatlap 4. pontja „Bevételek” rovatában fel kell tüntetnie!

Támogatás kérhető:


1. Egyedi muzeális könyvtári dokumentumok, illetve muzeális gyűjtemény restaurálására
.

Altéma kódszáma: 2129

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • az intézmény rövid bemutatását, ezen belül a muzeális dokumentum, ill. gyűjtemény szerepét, helyismereti, helytörténeti, intézménytörténeti jelentőségét.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a restaurálandó dokumentum állapotleírását, könyvtörténeti, művészeti, kutatási jelentőségét
  • a restaurálási munka rövid ismertetését
  • az egyes művekre vagy az összevontan kezelhető művek csoportjának restaurálására vonatkozó árajánlatot, amelynek tartalmaznia kell a várható munkaidő-ráfordítást és a dokumentumok elkészülésének időbeli ütemezését
  • a kiválasztott restaurátorszervezet által közgyűjtemény számára korábban végzett referenciául szolgáló három munka felsorolását, valamint az intézmények nevét, címét és a restaurálásról információt adó személy nevét.

Egy pályázó legfeljebb 1,3 millió forintig kérhet támogatást.

A pályázat megvalósításáról a pályázó készítsen részletes szakmai beszámolót, kitérve a támogatás hasznosulására. A szakmai beszámolóhoz mellékelje - fotódokumentációval alátámasztva - a restaurátor szervezet szakmai anyagát is.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • formai követelményeknek való megfelelés (kötelező dokumentumok, mellékletek megléte)
  • a költségvetés realitása, arányossága
  • a pályázat kidolgozottsága, igényessége
  • az eredmény széles körű hasznosulása
  • a tervezett állományvédelem kiemelt fontosságú gyűjteményre vagy egyedi dokumentumra irányul
  • az elvégzendő állományvédelmi munka és a pályázói környezet összhangja

Tervezett keret: 25 millió Ft

2. Muzeális gyűjtemények védelmét szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra (fertőtlenítés, bőrkötések tisztítása, karbantartása, javítása).

Altéma kódszáma: 2111

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • az intézmény rövid bemutatását, ezen belül a muzeális gyűjtemény szerepét, helyismereti, helytörténeti, intézménytörténeti jelentőségét.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a szolgáltatásra vállalkozó cég vagy szervezet tételes munka- és árajánlatát

Egy pályázó legfeljebb 1 millió forintig kérhet támogatást.

A szakmai beszámolóban kerüljön leírásra a megvalósított állományvédelmi szolgáltatás, melyet fotódokumentációval (kivéve, ha kizárólag fertőtlenítésre kapott támogatást) támasszanak alá a pályázók. A szakmai beszámolóhoz mellékelhető a szolgáltatást végző szervezet szakmai anyaga is.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • formai követelményeknek való megfelelés (kötelező dokumentumok, mellékletek megléte)
  • a költségvetés realitása, arányossága
  • a pályázat kidolgozottsága, igényessége
  • az eredmény széles körű hasznosulása
  • a tervezett állományvédelem kiemelt fontosságú gyűjteményre vagy egyedi dokumentumra irányul
  • az elvégzendő állományvédelmi munka és a pályázói környezet összhangja

Tervezett keret: 25 millió Ft

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről. 

– A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

– Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által    meghatározott –  www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján – kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárás rendjét:
– 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
– 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programjuk költségvetésének tervezésekor ezt a jogszabályi előírást figyelembe venni.
– 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
– 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portálon jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 példányban
2010. október 20-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak. A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Könyvtári Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. szeptember 17.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS