A Könyvtári Szakmai Kollégium meghívásos folyóirat-pályázati felhívása

Pályázati tudnivalók | Nyomtatható verzió Nyomtatható verzió

Figyelem! A folyóirat-betétlap 2007. november 6-tól lesz elérhető a Portálon!

A Könyvtári Szakmai Kollégium meghívásos folyóirat-pályázati felhívása


A kollégium meghívásos pályázatot hirdet 2008. január 1. és december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.
A pályázaton az alábbi lapok vehetnek részt:

Altéma kódszáma: 2101

Könyvtári Levelező/Lap
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás
Könyv és Nevelés
Könyv, Könyvtár, Könyvtáros
Könyvtári Figyelő

A pályázaton, hagyományos és internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő — felelős szerkesztő — ellenjegyzésével.

1. Hagyományos folyóiratok
A pályázónak csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • az utolsó megjelent lapszámot,

Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat.
Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja egy lapszám terjedelmének 160 %-át.
A tematikus lapszámok nem a jelen felhívás keretében kerülnek támogatásra.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségének (folyóirat betétlap 36. sora) maximum 80%-ára lehet. A kollégium (a támogatások elaprózódásának megakadályozása érdekében) az igényelt összeg 70 százalékánál kisebb támogatást nem szavaz meg.

Fenti szempontoktól a kollégium egyhangú szavazással eltérhet.

A kollégium kiemelten támogatja (előnyben részesíti) hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérést.

A pályázónak pályázatában írásban kell vállalnia, hogy – ha az NKA erre fölkéri – aláveti magát a MATESZ egyszerűsített auditálásának. Ez a szabály a határon túli folyóiratokra nem vonatkozik.

A támogatást elnyert folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, mely az NKA honlapjáról () letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium, 
  • szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • kiadványszerkesztés‚ tördelés,
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség - nyomdaszámla).

A fentiektől eltérő jogcímre történő igénybenyújtást a pályázónak indokolnia kell.
Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését bruttó (áfával növelt) értéken kell kitölteni.

2. Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolni kell

  • a folyóirat hozzáférhető web-címét és
  • a honlapról készült utolsó printeket

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségének (betétlap 36. sor) maximum 80%-ára lehet. A kollégium (a támogatások elaprózódásának megakadályozása érdekében) az igényelt összeg 70 százalékánál kisebb támogatást nem szavaz meg.

A 80%-os költséghatártól, illetve a 70%-os minimum értéktől a kollégium egyhangú szavazással eltérhet.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium, 
  • szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő képszerkesztő) honorárium,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás)

A fentiektől eltérő jogcímre történő igénybenyújtást a pályázónak indokolnia kell.

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését bruttó (áfával növelt) értéken kell kitölteni.

A pályázat 2007. november 12-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Könyvtári Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS