Tisztelt Pályázóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Könyvtári Szakmai Kollégium felhívásának beadási határnapja az NKA Hírlevelében (Magyar Hivatalos Közlönykiadó) helytelenül jelent meg.
A jelen honlapon és a napilapok (Népszabadság, Magyar Hírlap) megjelent közleményeiben olvasható a helyes beadási dátum: 2003. április 23.

A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A kollégium kiemelten támogatja:

A kollégium ösztönzi a különböző könyvtárak, könyvtártípusok együttműködésével létrejövő projekteket, ezért a több könyvtár összefogásával megvalósított pályázatok előnyben részesülnek.

A Könyvtári Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2003. évi szakmai és szolgáltatási feladatok támogatása céljából az alábbi témakörökben:

Szakmai innováció - szakmai erőforrások

1. Könyvtári innovációs projektekre

A kollégium ösztönzi a szakma aktív részvételét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma könyvtári stratégiai tervének megvalósításában. Ennek érdekében pályázatot ír ki a különböző könyvtártípusokban létrejött innovációk széles körű hasznosítására. A kollégium célja, hogy felszínre hozza az egyes szervezetekben meglévő, vagy bevezetésre kerülő új megoldásokat. Különösen fontosnak tartja az alábbi témák élenjáró tapasztalatainak támogatását:

Teljesítménymérés - a szolgáltatások hatékonyságát, a különböző célcsoportok használati szokásait, igényeit megjelenítő szakmai mutatók gyakorlati alkalmazásának tapasztalatai.

Könyvtáros életpálya - a hivatás el- és megismertetésével kapcsolatos koncepcionális és módszertani kérdések.

Távmunka és könyvtár - a könyvtárosok távmunka végzésének szervezési, vezetési és ellenőrzési kérdései, valamint a könyvtár szerepe a hazai munkavállalók távmunkára való felkészítésében.

A pályázathoz csatolni kell:

a)      a választott téma rövid indoklását, a kidolgozás szempontjait

b)      a vele együttműködő könyvtárak és/vagy szervezetek nyilatkozatát arról, hogy részt vesznek a program kidolgozásában.

Pályázatot nyújthatnak be:

Könyvtárak, felsőfokú könyvtáros képző intézmények, szakmai szervezetek.

A pályázat elszámolásához csatolni kell:

Támogatás kérhető:

Tervezett keret: 5 millió Ft

Altéma kódszáma: 2139

2. Könyvtár-szakmai kiadványok előkészítésére

Pályázni lehet könyvtár-szakmai kiadványok - kivéve bibliográfia és repertórium -, tanulmányok, könyvtártörténeti kiadványok kéziratának elkészíttetésére, nyomtatott vagy elektronikus formában.

Előnyben részesülnek a különböző könyvtári szolgáltatásokat elemző módszertani munkák, egy-egy sikeres projektet - különös tekintettel az Európai Uniós gyakorlatra -bemutatni szándékozó írások.

A pályázathoz csatolni kell:

A munka egy kidolgozott fejezetét két szakmai ajánló véleményével.

Pályázatot nyújthatnak be:

Könyvtárak, felsőfokú könyvtáros képző intézmények, szakmai szervezetek.

Támogatás kérhető:

Altéma kódszáma: 2140

3. Könyvtár-szakmai kiadványok megjelentetésére

Pályázni lehet könyvtár-szakmai kiadványok - kivéve bibliográfia és repertórium -, tanulmányok, könyvtártörténeti kiadványok nyomtatott vagy elektronikus formában történő megjelentetésére.

Előnyben részesülnek a különböző könyvtári szolgáltatásokat elemző módszertani, egy-egy sikeres projektet - különös tekintettel az Európai Uniós gyakorlatra -bemutató kiadványok.

A pályázathoz csatolni kell:

A teljes kéziratot vagy a tartalomjegyzék és a tervezett terjedelem alapján a kézirat legalább 75 %-át, illetve az elektronikus kiadvány tartalmi, strukturális leírását.

Pályázatot nyújthatnak be:

Könyvtárak, felsőfokú könyvtáros képző intézmények, szakmai szervezetek.

Támogatás kérhető:

Tervezett keret (2. és 3. altémára): 25 millió Ft

Altéma kódszáma: 2112

4.  Szakmai programokra

A kuratórium támogatja a könyvtári gyakorlatban időszerű szakmai programok megszervezését, lebonyolítását.

A pályázatokhoz részletes programot kell csatolni. Előnyben részesülnek azok a pályázók, ahol több könyvtártípus összefogása érvényesül.

4.1 Pályázatot nyújthatnak be a nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő közkönyvtárak a lakosság Internet és elektronikus szolgáltatások ismereteinek elsajátítására szervezett tanfolyamokra. A pályázathoz csatolni kell a tanfolyam tematikáját. Előnyben részesülnek azok a könyvtárak, ahol már korábban is szerveztek ilyen képzéseket.

4.2 A nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő közkönyvtárak pályázatot nyújthatnak be a gyermekek érzelmi intelligenciájának, kreativitásának fejlesztésére szervezett - irodalomközpontú - programokra.

A pályázathoz csatolni kell:

a)      a programtól várt eredmények bemutatását,

b)      a program folyamatossága és komplexitása, valamint a megfelelő szakmai háttér leírását.

4.3 Pályázni lehet olyan szakmai továbbképzés megszervezését, amely a minőségbiztosítás gyakorlati bevezetésére, a szakma korszerű ismereteinek átadására irányul. Elsősorban a minőségbiztosítási képzésen részt vett könyvtárosok gyakorlati tréningjére pályázhatnak könyvtárak, szakmai szervezetek és felsőfokú könyvtáros képző intézetek.

Támogatás kérhető az altéma egyes pontjainál:

Tervezett keret: 30 millió Ft

Altéma kódszáma: 2104

5.  Könyvtári rendezvényekre, kiállításokra

A pályázat célja olyan országos, regionális, és több településen megtartott megyei rendezvények megszervezésének támogatása, ahol a szakma eredményeinek mások számára történő színvonalas bemutatása széles körű kapcsolatteremtő szándékkal érvényesül.

A kollégium támogatásával segíti az uniós és csatlakozó nemzetek kulturális sokszínűségét megismertető kezdeményezéseket.

Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik más forrásokat is be tudnak vonni a programok megvalósításába.

Pályázhatnak országos szakmai szervezetek, az ODR szolgáltató könyvtárai.

Támogatás kérhető:

Tervezett keret: 35 millió Ft

Altéma kódszáma: 2108

6. Intézményi akkreditációra

Pályázatot nyújthatnak be azok a  nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő közkönyvtárak, akik felnőttképzést folytatnak és intézményeiket akkreditáltatni szeretnék a 48/2001. (XII.29.) OM-rendeletben foglaltak alapján. A támogatás - a 7/2002. (XII.6. ) FMM rendelet szerint - kizárólag az akkreditációs díjra fordítható, így maximum 400 ezer Ft lehet.

Sikertelenség esetén a támogatást vissza kell fizetni.

Amennyiben az intézmény az akkreditációs tanúsítványt nem kapja meg, a támogatást vissza kell fizetnie.

Tervezett keret: 5 millió Ft

Altéma kódszáma: 2141

7. Elektronikus kommunikációra - digitális kultúrára

Pályázni lehet webes szolgáltatások kialakítására, új adatbázisok, információs szolgáltatások létrehozásával. (Ez nem lehet dokumentumok katalogizálása). A szolgáltatást legalább két évig elérhetővé kell tenni a weben.

Pályázatot nyújthatnak be:      

Könyvtárak, felsőfokú könyvtáros képző intézmények.

Támogatás kérhető:

Szoftverek beszerzését a kollégium nem támogatja.

Tervezett költség: 5 millió Ft

Altéma kódszáma: 2122

8. Szakmai eszközfejlesztésre, korszerűsítésre

Ebben a témakörben szereplő valamennyi pályázathoz csatolni kell a fenntartó kötelezettségvállalását az előírt önrészről és egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy a beszerzett eszközt a könyvtárban helyezi el és üzemelteti. A pályázathoz minden eszközről mellékelni kell termékismertetőt és árajánlatot. Az elszámolásban rezsiköltség nem szerepelhet.

 8.1 Ellátórendszert működtető (kistelepülésen letéteti állományt biztosító) nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő közkönyvtárak pályázhatnak új gépkocsi beszerzésére a vételár   50 %-áig, de maximum 2 millió Ft-ig.

A pályázatban nevesíteni kell azokat a településeket, amelyek rendszeres ellátásban részesülnek. 

8.2 Fénymásológépre pályázhatnak nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő területi munkahelyi könyvtárak, az ötezer lakos alatti városok könyvtárai,  községi könyvtárak, valamint az országos szakmai szervezetek. A támogatás mértéke a gép árának maximum      50 % -a, de legfeljebb 300 ezer Ft lehet.

8.3 CD íróra, DVD lejátszóra, szünetmentes áramforrásra, nyomtatóra pályázhatnak a nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő városi és főiskolai  könyvtárak. A támogatás az eszközök árának maximum 50 %-a lehet. Egy pályázó legfeljebb két eszközre pályázhat, maximum 250 000 Ft értékben.

Az altéma egyes pontjainál az elszámolás az önrésszel növelt összeggel történik.

Tervezett költség: 75 millió Ft

Altéma kódszáma: 2105

9. A fogyatékkal élők  könyvtári szolgáltatásának támogatására

A nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő könyvtárak pályázhatnak olyan dokumentumok (hangoskönyv, öregbetűs könyvek), eszközök, (nagyító, olvasóléc, kerekesszék, stb.) költségeire, amelyek a fogyatékosok könyvtári ellátását javítják. A támogatás a pályázat költségeinek maximum 50 %-a, de legfeljebb 200 ezer Ft lehet.

Az elszámolás az önrésszel növelt összeggel történik.

Tervezett költség: 10 millió Ft

Altéma kódszáma: 2142

10. Nemzetközi kapcsolatokra

10.1 Hazai és határon túli könyvtárak együttesen pályázhatnak a határon túli könyvtárakban lévő, a magyar kulturális örökség részét képező dokumentumállomány elektronikus feldolgozására. A pályázatot azoknak a magyarországi könyvtáraknak kell - részletes szakmai programterv kidolgozásával - benyújtania, amelyek koordinálják a szakmai programot. Előnyben részesülnek azok, akik egy megkezdett munka befejezésére pályáznak.

Támogatás kérhető:

10.2 Hazai könyvtárak, könyvtáros-képző intézmények pályázhatnak - mindkét fél nyilatkozatával alátámasztott -  nemzetközi együttműködésen alapuló könyvtár szakmai program lebonyolítására. A támogatottnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a közös program hazai könyvtárügyben felhasználható szakmai tapasztalatait publikálja (szakmai cikk, elektronikus dokumentum, Internet), amely elengedhetetlen feltétele az elszámolás elfogadásának.

Támogatás kérhető:

A pályázathoz részletes programtervet kell csatolni!

Tervezett költség: 15 millió Ft

Altéma kódszáma: 2103

11. Állománybővítésre

A Nemzeti Kulturális Alapprogram kiemelten fontosnak tartja a lakosság tájékozódási, olvasási lehetőségeinek támogatását a nyilvános könyvtári rendszer könyvállományának bővítésével.

A program első lépéseként a 2003. évben a 10 ezer lakos feletti városok nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő önkormányzati fenntartású könyvtárai nyújthatnak be pályázatot állományuk bővítésére.

A pályázat teljes költsége legfeljebb 400 ezer Ft lehet, amelynek 30 %-át önrészként a pályázónak kell vállalnia, a támogatási összeg maximum 280 000 FT.

A pályázathoz csatolni kell a fenntartó önkormányzat nyilatkozatát arról, hogy a teljes költség 30 %-a a könyvtár rendelkezésére áll a költségvetésben tervezett állománygyarapítási kereten felül, valamint, hogy a könyvtár a dokumentumok beszerzése után az áfát visszaigényli-e.

A pályázathoz csatolni kell a könyvtár 2002. évi statisztikai jelentésében szereplő forgalmi adatait:

Az elszámolás az önrésszel növelt összeggel történik.

Altéma kódszáma: 2110
A pályázatok 2003. április 23-ig beérkezően
nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(H-1062 Budapest, Bajza u. 32.).A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2003. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek, valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2003-ban valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.  Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2003. évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá  személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.)  Az adatlap  postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

 Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító,  a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a  támogatás terhére.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet.  A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán  átvehetők  a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék).

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

Könyvtári Szakmai Kollégium