A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A kollégium kiemelten kívánja támogatni a gyermekek és az ifjúság művelődését szolgáló, a határon túli magyar kultúrát, illetve a szakmai ismereteket korszerűsítő tudnivalók elterjesztését segítő programokat, amelyekre az éves keret legalább 10%-át fordítja.

A Könyvtári Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2002. évi szakmai és szolgáltatási feladatok támogatása céljából az alábbi témakörökben:

  1. Könyvtári rendezvényekre, kiállításokra
    A pályázat célja, hogy a könyvtárak tartalmas, színes, meggyőző formában mutassák be szerepüket az információs társadalomban, a közösségépítésben, az életcélokat segítő tanulásban, a gyermekek és az ifjúság olvasóvá nevelésében.
    Pályázhatnak az országos könyvtári szakmai szervezetek és a nyilvános könyvtárak.
    Támogatás kérhető tiszteletdíjra, utazási és szállásköltségre, propaganda és szakmai anyagok költségeire.
    Tervezett keret 25 millió forint.
    Altéma kódszáma: 2108
  2. A szakma szellemi erőforrásainak mozgósítására
    A pályázat célja, hogy segítse optimális színvonalra emelni a szakmai munkát, teremtsen feltételeket a szakmai pályán való előrehaladáshoz.
    1. Könyvtári szakmai kiadványok
      Pályázni lehet könyvtári szakmai kutatások eredményeinek publikálására, kiadványok, tanulmányok, módszertani útmutatók, összefoglaló munkák kéziratának elkészítésére, megjelentetésére.
      Előnyben részesülnek az informatikai kultúrát népszerűsítő, a könyvtári marketing és gazdálkodás témakörét feldolgozó, illetve segítő kiadványok, amelyek az akkreditált képzés tananyagaként is felhasználhatók.
      A pályázathoz csatolni kell:
      a.) kézirat elkészítése esetén a kutatási tervet, a munka egy kidolgozott fejezetét két szakmai ajánló véleményével.
      Támogatás kérhető tiszteletdíjra.
      b.) kiadás esetén a teljes kéziratot vagy a tartalomjegyzék alapján a tervezett kézirat legalább 75%-át.
      Támogatás kérhető tiszteletdíjra és nyomdaköltségre.
      Altéma kódszáma: 2112
    2. Szakmai programok
      A kuratórium e témakörben támogatni kívánja az információs és kommunikációs technológiák, az olvasáspedagógia, a felhasználóképzés, a minőségmenedzsment, a könyvtárak működésére vonatkozó időszerű szabályok megismertetésére irányuló programokat, kezdeményezéseket.
      A pályázathoz részletes tematikát kell csatolni.
      Előnyben részesülnek a kiemelt témakörök és a határon túli könyvtárakat is bevonó programok.
      Támogatás kérhető tiszteletdíjra, szakmai anyaköltségre.
      A 2. pontban foglalt témákra tervezett keret 25 millió forint.
      Altéma kódszáma: 2104
  3. Elektronikus kommunikációs tevékenységek támogatására
    Gyermek és ifjúsági korcsoportok kommunikációs és ismeretszerzési készségének fejlesztésére pályázhatnak nyilvános könyvtárak, interaktív gyermekoldalak (pl. gyermekkönyvtári honlapok) létrehozására, kiemelten az információkeresés technikájának elsajátítására és az olvasás motiválására.
    A pályázathoz a tervezett szolgáltatás (termék) létrehozásának és működtetésének tartalmi leírását kell csatolni.
    Támogatás kérhető: tiszteletdíjra, szakmai anyagköltségre
    Tervezett keret 5 millió forint.
    Altéma kódszáma: 2134
  4. Retrospektív katalóguskonverzióra
    Könyvtári állományuk visszamenőleges feltárására pályázhatnak az országos dokumentumellátó rendszer tagkönyvtárai és az egyházi nyilvános könyvtárak, különös tekintettel idegennyelvű, valamint helyismereti állományukra. A kuratórium honosítás esetén maximum bruttó 120 Ft /tétel, új rekord előállításakor maximum bruttó 360 Ft / tétel támogatást nyújt.
    Támogatás kérhető tiszteletdíjra.
    Tervezett keret 30 millió forint.
    Altéma kódszáma: 2120
  5. Szakmai eszközfejlesztésre, korszerűsítésre
    Ebben a témakörben szereplő minden pályázathoz csatolni kell a fenntartó kötelezettségvállalását az 50, illetve 30% önrészről és nyilatkozatát, amelyben vállalja, hogy a beszerzett eszközt a könyvtárban helyezi el. A pályázathoz minden eszközről, termékről termékismertetőt kell csatolni. Az elszámolásban rezsiköltség nem szerepeltethető.
    1. Az 1996-2001. között várossá nyilvánított települések nyilvános könyvtárai pályázhatnak a szolgáltatás-fejlesztést támogató technikai eszközökre (fénymásoló gép beszerzésére és a zenei részleg technikai felszerelésére). A támogatás a termék árának maximum 50%-a, de legfeljebb 1 000 000 forint lehet.
    2. Rendezvények, konferenciák, továbbképzések lebonyolításához szükséges prezentációs berendezések beszerzésére pályázhatnak nyilvános könyvtárak és az országos könyvtári szakmai szervezetek. A támogatás a termék árának maximum 70%-a, de legfeljebb 1 500 000 forint lehet.
      Az 5. pontban foglalt témákra tervezett keret 75 millió forint.
      Altéma kódszáma: 2105
  6. Nemzetközi kapcsolatok támogatására
    1. Hazai és határon túli könyvtárak együttesen pályázhatnak a határon túli könyvtárakban lévő, a magyar kulturális örökség részét képező dokumentumállomány elektronikus feldolgozására. A pályázatot a magyarországi könyvtárnak kell benyújtania, amely koordinálja a szakmai programot.
      A betanítással és a szakmai ellenőrzéssel kapcsolatosan támogatás kérhető megbízási díjra, utazási, szállásköltségre és szervezett étkeztetésre, valamint a feldolgozó munkához tartozó anyagköltségre. A szervezett étkeztetésre kérhető összeg maximum napi 1000 Ft / fő lehet.
    2. Hazai könyvtárak, bejegyzett könyvtári szakmai szervezetek, könyvtáros-képző intézmények pályázhatnak nemzetközi együttműködésen alapuló szakmai programok lebonyolítására.
      Támogatás kérhető megbízási díjra, útiköltségre, szállásköltsége, szervezett étkeztetésre és dokumentációs költségre. A szervezett étkeztetésre kérhető összeg maximum napi 1000 Ft / fő lehet.
      A pályázathoz részletes programtervet kell csatolni.
      A 6. pontban foglalt témákra tervezett keret 5 millió forint.
      Altéma kódszáma: 2103

A Könyvtári Szakmai Kollégiumhoz a pályázatok 2002. április 8-ig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H.- 1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Általános tudnivalók

A határon túli pályázóknak magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkérniük, amely kizárólag jogi személy lehet.

A kiadványokra pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827. Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek! Nem nyújthat be pályázatot az, aki korábbi, az Alapprogram bármely kollégiumától kapott támogatással kapcsolatos elszámolási kötelezettségének nem tett eleget.

Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak és lebonyolítónak (a határon túli pályázók esetében magyar fordításban is) a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szükséges adatlap a fenti címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. A támogatás terhére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a lebonyolító – a pályázóval történő megállapodás alapján – a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalánydíjként, amennyiben a támogatási szerződés másként nem rendelkezik

A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék) az ügyfélszolgálattól kérhető. Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

 

A Könyvtári Szakmai Kollégium