A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Könyvtári Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet a 2002. évre a könyvtári szaksajtó támogatására. Az alábbi szakfolyóiratok pályázhatnak:

A pályázatot a lap tulajdonosa vagy kiadója nyújthatja be a főszerkesztő (felelős szerkesztő) ellenjegyzése mellett.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

A pályázathoz csatolni kell:

A pályázók a szerkesztőségeknél felmerülő munkabérekre, azok járulékaira és rezsire támogatást nem igényelhetnek.

[Altéma kódszám: 2101]

Nem adhat be pályázatot az, aki a 2001-ben elnyert támogatás(ok) rendeltetésszerű felhasználásáról szóló szakmai beszámolóját (2-2 példányt az év során megjelent számokból) és pénzügyi elszámolását a szerződésben megjelölt határidőig nem küldte meg az Igazgatóságnak, vagy egyéb, lejárt határidejű elszámolási kötelezettségének nem tett eleget. Ugyancsak nem nyújthat be pályázatot az a kiadó, amely ellen csőd-, illetve felszámolási eljárás folyik

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. A pályázati adatlaphoz a folyóiratra vonatkozó főbb ismérveket tartalmazó betétlapot is ki kell tölteni és a pályázathoz mellékelni. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak és lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.

A pályázatok 2002. január 15-ig beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szükséges adatlap ugyanezen a címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról: www.nka.hu

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható.

A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék) az ügyfélszolgálattól kérhető.

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől - csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

Könyvtári Szakmai Kollégium