A KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A támogatásforrása a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A kollégium nem ír elő kötelező saját forrást, sem nevezési díjat.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A Képzőművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet az alábbi témakörökben:

I. Alkotói támogatásra

Figyelem!

Nem nyújthat be pályázatot, és nem ítélhető meg támogatás annak az alkotónak, aki a tárgyévet megelőző három éven belül az adott Szakmai Kollégiumtól alkotói támogatásban már részesült. (2008., 2009. vagy 2010. évi döntés)

I./a) Professzionális képzőművészek részére vissza nem térítendő, alkotói támogatást biztosít, kizárólag új alkotások létrehozására 

A feladat megvalósítási határideje 2012. január 1.–2012. december 31.

A kiosztható keret összege: 45 millió Ft

Altéma kódszáma: 1602

Az I./a pontra nem pályázhat:

Tájékoztatás:
2012-ben a pályázó nem részesülhet egyidejűleg Derkovits Gyula-, illetve Pécsi József- ösztöndíjban, és NKA alkotói támogatásában.
Pályázni lehet:
a) maximum 600 000 forintra/év (egy összegben folyósítva)
b) kiemelt támogatás havi 200 000 forintra (2 400 000 Ft/év)

Az utóbbi támogatást („b” pont) maximum 5 fő nyerheti el.

Egy pályázótól mindkét pontra elfogadunk pályázatot, de ebben az esetben 2 külön pályázatot kell beadni.

Benyújtandó a pályázathoz kötelezően:

Az elbírálás szempontjai:  

1) a folyamatos, magas szintű alkotói tevékenység,
2) 2012. évi kiállítási részvétel,
3) a vállalt feladat megvalósításának realitása.

A támogatott pályázók a szerződésben megjelölt határidőig kötelesek az elkészült új mű (művek) – papír alapú – dokumentációját, fotóját szakmai beszámolójukhoz mellékelni. A szöveges szakmai beszámoló maximum 1 oldal terjedelmű lehet.

I./b)  Művészettörténészek, szakírók részére vissza nem térítendő, alkotói támogatást biztosít a kortárs képzőművészetet feldolgozó új művek létrehozására

A kiosztható keret összege: 8 millió Ft

Az I./b) pontra nem lehet pályázni:

Tájékoztatás:
2012-ben a pályázó nem részesülhet egyidejűleg Kállai Ernő-ösztöndíjban és NKA alkotói támogatásában.

Pályázni lehet:
a) maximum 600 000 Ft-ra/év (egy összegben folyósítva)
b) kiemelt támogatás havi 200 000 Ft-ra (2 400 000 Ft/év)

Az utóbbi támogatást (b pont) maximum 2 fő nyerheti el.

Egy pályázótól mindkét pontra elfogadunk pályázatot, de ebben az esetben 2 külön pályázatot kell beadni.

Benyújtandó a pályázathoz kötelezően:

Az elbírálás szempontjai:
1) a folyamatos, magas szintű szakírói tevékenység,
2) alkotók vagy műfajok, törekvések hiánypótló monografikus feldolgozása,
3) a vállalt feladat megvalósításának realitása,
4) a kiadói terv megalapozottsága.

A támogatott pályázók kötelesek az elkészült kéziratot papír alapon (mellékletek nélkül „a”pont esetében minimum 60 000, „b” pont esetén minimum 120 000 karakter) és elektronikus formátumban mellékelni. A szöveges szakmai beszámoló maximum 2 oldal terjedelmű lehet.

II. Magyar kortárs képzőművészeti alkotások megvásárlására közgyűjtemények számára

A feladat megvalósítási határideje 2012. január 1.–2012. december 31.

A kiosztható keret összege: 18 millió Ft

Altéma kódszáma: 1609

A pályázaton hazai, kortárs, országos gyűjtőkörű képzőművészeti közgyűjteménnyel rendelkező költségvetési szervek, múzeumok és közalapítványok vehetnek részt.

A pályázathoz kötelezően csatolni kell a kiválasztott műtárgyak:

Támogatás kérhető a következő jogcímre:

Rezsiköltség nem igényelhető és nem számolható el!

Az elbírálás szempontjai:
1) a megvásárlásra javasolt műtárgy művészi színvonala,
2) a pályázó intézmény gyűjtési koncepciójának minősége,
3) a minél magasabb önrészt vállalása.

Az elszámoláshoz mellékelni kell a vásárlás írásos dokumentumainak másolatait (számla, illetve adásvételi szerződés másolata, a kifizetés bizonylatának másolata, valamint az állományba vételt igazoló dokumentum másolata).

III. Kortárs képzőművészeti egyedi – első kiadású – könyv, monográfia (tehát nem katalógus) nyomdai vagy interneten történő megjelentetésére (minimum 500 példány, illetve egyéves hozzáférés)

A feladat megvalósítási határideje 2012. január 1.–2012. december 31.

A kiosztható keret összege: 18 millió Ft 

Altéma kódszáma: 1612

Pályázatot kiadó vagy a szerző nyújthat be vissza nem térítendő támogatásra.

A pályázathoz kötelezően csatolni kell:

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:
Hagyományos megjelentetés esetén:
Hagyományos kiadvány megjelentetése esetén a pályázati adatlap csak a kitöltött betétlappal együtt érvényes!

Internetes megjelentetés esetében:

Figyelem!
A támogatott pályázóknak a pályázat eredeti költségvetésében szereplő szerzői honoráriumot legalább a megítélt támogatás arányában ki kell fizetniük a szerzőknek, és ezt az elszámolásukban igazolniuk is kell. Nem vonatkozik ez a kötelezettség azokra az esetekre, ahol a szakmai kollégium az előző évben alkotói támogatásban részesítette a szerzőt a kiadvány megírására.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

A pályázat bírálati szempontjai:
1) a kiadvány hiánypótló jellege,
2) a rendelkezésre álló egyéb forrás megléte,
3) a megjelent kiadvány terjesztési lehetősége.

A szakmai beszámolóhoz mellékelni kell hagyományos megjelentetés esetén a megjelent kiadvány 1 példányát, a támogatott nyilatkozatát a példányszámról és a terjesztési módról, továbbá kötelező feltüntetni a kötetben és az elszámolásban az OSZK nyilvántartási számot (ISSN vagy ISBN), internetes megjelentetés esetén pedig a kiadvány elérhetőségét.

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék (a portfólió és a kézirat kivételével) a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) A  pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről. 
– A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése kötelező.
– Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet, alapján – kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen érinti a pályáztatás eljárás rendjét:
– 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
– 121. § (4) bekezdése alapján: Ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetésből nyújtott támogatás összege az egymillió-ötszázezer forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.
– 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
– 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között - a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Felhívjuk figyelmüket, hogy utólagos ellenőrzés esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját - programra történt elkülönített - könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot elkészíteni a portál ("Pályáztatás" cím alatt) "Aktuális pályázati felhívások" menüpontban található felhívások végén lévő "Adatlap kitöltése" link megnyitásával lehet. "Minta" pályázati adatlap ugyanezen az elérési útvonalon "Kitöltési segédletek" link alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portálon az „Ismertető / Jogszabályok” menüpont alatt.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2011. szeptember 21-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázat elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik.

A döntésről a pályázó a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kap.

A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázat megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Képzőművészeti Szakmai Kollégium

Megjelentetés dátuma: 2011. május 20.

Frissítve: