AZ ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

AZ ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium

3 millió forintos kerettel meghívásos pályázatot hirdet a Sajtófesztivál 2009. évi megrendezésére.

A meghívott pályázó:  

a Magyar Lapkiadók Egyesülete  

A pályázatnak tartalmaznia kell a megrendezésre kerülő kulturális eseménysorozat részletes tervét, az egyes események részletes költségvetését, és e költségvetésen belül konkrétan meg kell neveznie, hogy milyen jogcímre kéri az NKA támogatását.  

Altéma kódszáma: 2508

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • bérleti díjak, standbérleti díjak;
  • eszközbérleti díjak, szállítási költségek;
  • szerzői jogdíjak;
  • nyomdai előkészítési munkák: szöveg- és képbevitel (írás és szkennelés); kiadványszerkesztés (szedés, tördelés); képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás);      korrektúra;
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás). 
Amennyiben a pályázó a fentiektől eltérő költség-jogcímet jelöl meg, úgy azt indokolnia kell.
A támogatást elnyert pályázó kiadványain, meghívóin és a fesztivál eseményein köteles feltüntetni az NKA érvényes logóját, mely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. április 23-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. április 2.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS