Nemzeti Kulturális Alapprogram AZ ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Tájékoztatjuk a Tisztelt Pályázókat, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottságának javaslatára a Miniszter döntése alapján új szakmai kollégium alakult, mely 2002. január 1-jétől, Ismeretterjesztés és Környezetkultúra néven szerepel. Pályáztatási köre az I. félévi pályázati fordulóban az alábbi felhívás szövegében megfogalmazottak szerint alakul. A II. pályázati ciklusban a Kollégium a könyves nagyrendezvényeket, valamint a Növény- és Állatkerteket kívánja támogatni.

Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium pályázatot hirdet:

  • bölcseleti-tudományos,
  • gyermek- és ifjúsági,
  • országos és helyi értékeket bemutató honismereti, helytörténeti,
  • a természettudományos ismeretterjesztést szolgáló országos terjesztésű

folyóiratok és periodikák támogatására,

valamint társadalomtudományi, humán és természettudományi ismeretterjesztő - hagyományos és elektronikus technikájú - kiadványok megjelentetésére.

A Kollégium kiemelten kezeli a gyermekek és az ifjúság művelődését, a határon túli magyar kultúra támogatását.

  1. Folyóirat-kiadás támogatása 2002. 01. 01. - 2002. 12. 31. közötti időszakra

    A pályázaton a hazai bejegyzésű, valamint a határon túli magyar folyóiratok vehetnek részt. A támogatás a lap megjelentetésére fordítható.

    A pályázóknak csatolniuk kell:

    A jelen helyzetnek megfelelő adatokat tartalmazó lapbejegyzés másolatát, határon túli folyóiratok esetében lapbejegyzésük hitelesített magyar fordítását.

    A pályázó nyilatkozatát, amely tartalmazza a 2002. január - 2002. december között megjelenő lapszámok megjelentetésének időbeli ütemezését, a tervezett példányszámot, és a terjesztés módját részletező kiadói elgondolást. Összevont lapszám egy megjelenésnek számít!

    A pályázatot a lap alapítója (tulajdonosa) vagy kiadója nyújthatja be a főszerkesztő (felelős szerkesztő) ellenjegyzésével.

    A Kollégium ebben - az évben éves keretéből - 26,1 millió forintot tervez fordítani gyermek- és ifjúsági, valamint 25 millió forintot a határon túli folyóiratok támogatására.

    A Kollégium elsődlegesen nyomdaköltségre, valamint szerzői honoráriumra kíván támogatást nyújtani. A szerkesztőségeknél felmerülő munkabérekre és járulékaira támogatás nem igényelhető.

    Nem pályázhatnak a napi- és hetilapok, továbbá az aktuálpolitikai célokat, pártérdekeket szolgáló folyóiratok.

    25

    01

  2. Könyvek és elektronikus kiadványok támogatása 2002.03. 01. - 2003.03.31. közötti időszakra

    A Kollégium hagyományos technikájú és elektronikus úton megjelentetni kívánt társadalomtudományi, - ezen belül mindenekelőtt történelmi, kultúrtörténeti illetve bölcseleti - művek, valamint humán és természettudományi ismeretterjesztő könyvek, kiadványok megjelenését támogatja.

    A pályázatot a kiadók, magánkiadás esetén a szerzők nyújthatják be a szerzővel vagy fordítóval kötött szerződést mellékelve.

    A támogatás szerzői és fordítói honoráriumra, valamint a nyomdaköltség 50%-ára kérhető.

    A pályázathoz mellékelni kell a mű legfeljebb 5 oldalas bemutatását.

    25

    12

Határon túli pályázóknak magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkérniük, amely kizárólag jogi személy lehet.

A pályázati felhívás mindkét pontjánál a pályázóknak igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány-benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben minden kiadványuk vonatkozásában az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a Könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. Szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

Nem adhat be pályázatot az, aki a 2001-ben elnyert támogatás(ok) rendeltetésszerű felhasználásáról szóló szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását a szerződében megjelölt határidőig nem küldte meg az Igazgatóság részére, vagy egyéb lejárt határidejű elszámolási kötelezettségének nem tett eleget. Folyóirat támogatás esetén - a szerződés szerinti példányban - az elszámoláshoz csatolni kell az év során megjelent számokat.

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak és lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját (határon túli pályázók esetében magyar fordításban is) az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.

A pályázatok 2002. február 18-ig beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A pályázatokat egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szükséges adatlap ugyanezen a címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap - bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével - postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke-emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. A támogatás terhére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a lebonyolító - a pályázóval történő megállapodás alapján - a jóváhagyott összeg legfeljebb 5%-át számolhatja el átalánydíjként, amennyiben a támogatási szerződés másként nem rendelkezik.

A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék) az ügyfélszolgálattól kérhető.

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől-péntekig 9-15 óráig, pénteken 9-12 óráig.

 

Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS