FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Fotóművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a fotóművészek alkotómunkájának támogatására, a fotográfiai kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését célzó programok segítésére.

Pályázni az altémáknál jelzett időintervallum között megvalósuló projektekre lehet az alábbi témakörökben:

1.  Alkotói támogatásra, új alkotások megvalósítására, illetőleg tudományos munkára a 2010. március 1.– 2011. február 28. közötti időszakban.

Altéma kódszáma: 1802

Rendelkezésre álló keretösszeg: 11  millió Ft

A kollégium – korlátozott számban – maximum 1 éves időtartamra alkotói támogatást biztosít havi 100 000 Ft összegben új alkotások/kutatások megvalósítására.

A pályázathoz csatolni kell

  • az alkotó portfolióját,
  • illetve a kutató szakmai életrajzát,

hagyományos vagy digitális formában (pdf, doc, illetve nézőkép méretű jpg);

  • továbbá a megvalósítandó szakmai program leírását.

A támogatásban részesült pályázónak az alkotómunka befejeztével

  • az elkészült alkotásokat,
  • illetve a kutatómunka eredményét,

továbbá a részletes szakmai beszámolót a szerződésben megjelölt elszámolási határidőig kell  elkészítenie és hagyományos vagy digitális formában benyújtania.
A támogatásban részesült pályázó vállalja, hogy 2011. december 31-ig  az NKA-tól alkotói támogatásban részesültek beszámoló kiállításán a Magyar Fotográfusok Házában 3-5 bemutatásra kész képpel részt vesz, illetve a kutató beszámoló előadást tart. Ennek időpontjáról a Magyar Fotográfusok Háza értesíti a 2010. évben alkotói támogatásban részesült pályázókat.

Nem pályázhatnak a 2008–2009-ban már NKA alkotói támogatást elnyert alkotók illetőleg kutatók, valamint az ugyanezen időszakban Pécsi József ösztöndíjban részesült alkotók.

A pályázat lebonyolítója a Magyar Fotóművészek Szövetsége (tel.: 311-2626).

A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • szöveges szakmai beszámoló 2 oldal terjedelemben
  • az alkotó, illetőleg kutató munka CD/DVD formátumban

A kollégium önrészt és nevezési díjat nem ír elő.

2. Egyéni és csoportos kiállítás megvalósítására, valamint a kiállítás katalógusának, dokumentációjának elkészítésére a 2010. február 1.–2011. január 31. közötti időszakban.

Altéma kódszáma: 1806

Rendelkezésre álló keretösszeg: 40  millió Ft

Az altéma elbírálásakor előnyt élveznek azon pályázatok, amelyek

  • a magyar fotóművészet értékeit jelentős hazai és külföldi kiállítóhelyen mutatják be;
  • a dokumentációt a magyar mellett legalább még egy elterjedt európai nyelven is közzéteszik;
  • vállalják a dokumentáció digitális közrebocsátását (honlap, digitális adathordozó);

Pályázhat alkotóművész, a kiállítás szervezője (kurátor), a kiállítást rendező intézmény. Egyéni és csoportos kiállítás megvalósítása, a katalógus, dokumentáció (meghívó, plakát, leporelló, honlap, digitális adathordozó, egyéb ismertető anyag) elkészítésének támogatására benyújtott pályázatban a pályázati cél leírásakor szerepeljen a kiállítás megrendezésének, illetőleg a katalógus megjelenésének pontos időpontja, külföldi kiállítás esetén a kiállítóhely honlapjának címe.

A pályázathoz kérjük csatolni a kiállítóhely (hazai, külföldi) befogadó nyilatkozatát.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

kiállítás esetében

  • hagyományos és digitális képkidolgozásra, a képek előkészítésére és kivitelezésére, paszpartura, keretezésre, kasírozásra, installációra, a művek biztosítására,
  • szállítási költségre,

katalógus, kiállítási dokumentáció közzététele esetében

  • szakmai előkészítés (előszóírás, tanulmányírás, szerkesztés, fordítás, lektorálás) tiszteletdíjára, nyomdai előkészítésre, levilágításra, nyomdaköltségre,
  • digitális adathordozón való megjelentetés esetében az adathordozó anyagköltségére, a gyártásra, a borító előállítására.

 A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • 1-2 oldal terjedelmű szöveges beszámoló, amelynek tartalmaznia kell az időszaki  kiállítás hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció);
  • a kiállítás katalógusa és egyéb dokumentációja

A kollégium önrészt és nevezési díjat nem ír elő.

3.  A fotográfia szakmai rendezvényei – konferenciák, szimpóziumok – támogatására a 2010. február 1.– 2011. január 31. közötti időszakban.

Altéma kódszáma: 1808

Rendelkezésre álló keretösszeg: 6  millió Ft

Pályázatot nyújthat be alkotóművész, alkotócsoport, az esemény szervezője (kurátora), a rendező intézmény. A pályázatnak tartalmaznia kell

  • a program/rendezvény részletes költségvetését,
  • pontos időtartamát és helyszínét,
  • valamint a művészek és előadók megnevezését.
    Előnyben részesülnek azon pályázatok, amelyek
  • szakmaközi együttműködés révén elősegítik a professzionális fotográfus szakma társadalmi presztízsének növelését, olyan szakmai eseményekhez kérnek támogatást, amelyek szélesebb körű társadalmi visszhangra számíthatnak;
  • a hazai szakmai rendezvény anyagát a rendezvényt követően nyomdai vagy digitális módon megjelentetik, a magyar mellett legalább még egy elterjedt európai nyelven is;
  • a magyar művészet értékeit a fotóművészet szempontjából jelentős külföldi szakértők (kurátorok) számára, vagy fontos külföldi szakmai rendezvényeken mutatják be.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szakmai anyagköltségre, eszközbérletre, külső helyszín esetén terembérletre, tiszteletdíjra, szállásra, utazási költségre, külföldi konferencia részvételi díjára,
  • nyomdaköltségre.

A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • 1-2 oldal terjedelmű szöveges beszámoló, valamint
  • az eseményhez kapcsolódó valamennyi dokumentáció

A kollégium önrészt és nevezési díjat nem ír elő.

4. Magyar kortárs fotográfiai alkotások megvásárlására a 2010. február 1.–2011. január 31. közötti időszakban.

Altéma kódszáma: 1809

Rendelkezésre álló keretösszeg: 5  millió Ft

A pályázaton hazai fotográfiát is gyűjtő közgyűjtemények, illetve fenntartóik vehetnek részt.

A pályázathoz csatolni kell

  • a megvásárolni kívánt művek esztétikailag referenciaértékű nézőképét, feltüntetve az alkotó nevét, a mű címét, méretét, anyagát, technikáját, a keletkezése évét,
  • minden mű javasolt vételárát,
  • továbbá annak bemutatását, hogy a megvásárlásra javasolt művek hogyan illeszkednek a gyűjteményfejlesztési koncepcióba.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • műtárgy vásárlására

Az elbírálás szempontjai:

  • egyetemes és magyar fotótörténeti alkotások megvásárlása,
  • a meglévő gyűjteményi egységek minőségi bővítése, a hiányok pótlása.

A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • a megvásárolt alkotás pontos megnevezése és a gyarapodási leltárba bevezetésre került száma.

A kollégium önrészt és nevezési díjat nem ír elő.

5. Szakkönyvtárak könyvvásárlásának (fotóalbumok, fotóelmélet, fotótörténeti és gyakorlati kézikönyvek) támogatására a 2010. február 1.–2011. január 31. közötti időszakban.

Altéma kódszáma: 1810

Rendelkezésre álló keretösszeg: 4 millió Ft

Kizárólag a fotográfia közzétételével, kutatásával, gyűjtésével és oktatásával foglalkozó intézmények pályázhatnak szakkönyvtáruk bővítésére.

A pályázathoz csatolni kell

  • a beszerezni kívánt magyar és idegen nyelvű könyvek listáját, a szerző nevének, a mű címének és az árának megjelölésével,
  • valamint tartalmuk − idegen nyelvű kiadvány esetében − rövid ismertetésével, a műveket fontossági sorrendben felsorolva.

A pályázat indoklása térjen ki a könyvtár meglévő könyvállományának bemutatására, azon belül pedig a fotográfiai szakirodalom eddigi gyűjtési koncepciójára, gyűjteményen belüli arányaira,

Előnyben részesülnek azon pályázatok, amelyek

  • az NKA által korábban támogatott kiadványok, ill.
  • a Magyarországon még kevéssé elérhető külföldi alapművek beszerzésére törekszenek.

A kollégium önrészt és nevezési díjat nem ír elő.

6. Kétnyelvű fotóalbumok megjelentetésének támogatására a 2010. február 1.–2011. január 31. közötti időszakban.

Altéma kódszáma: 1812

Rendelkezésre álló keretösszeg: 15 millió Ft

Pályázatot nyújthat be az alkotóművész vagy a könyv szerkesztője, kiadója (az egymással kötött szerződést mellékelve).

A pályázathoz csatolni kell:

  • az album címét, tartalomjegyzékét, technikai paramétereit,
  • a könyv egy részletének (minimum 12 oldal) makettjét,
  • a képválogatást (lehetőleg digitális − pdf, doc, nézőkép méretű jpg − formában), valamint
  • nyomdai árajánlatot.

Az elbírálás szempontjai:

  • jelentős életművek, alkotói csoportok vagy alkotóművészeti törekvések, irányzatok átfogó, jól dokumentált bemutatása;
  • a tervezett album könyvészeti kvalitásai.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szakmai előkészítés (előszóírás, tanulmányírás, szerkesztés, fordítás, lektorálás) tiszteletdíjára
  • nyomdai előkészítésre
  • levilágításra, nyomdaköltségre.

A kollégium 30%  önrészt ír elő, azt a költségvetésnek tartalmaznia kell. Támogatott pályázat esetén az önrész nem elszámolásköteles.
A kollégium nevezési díjat nem ír elő.

7. A fotókultúra terjesztése szempontjából fontos kiadványok megjelentetésére a 2010. február 1.–2011. január 31. közötti időszakban.

Altéma kódszáma: 1821

Rendelkezésre álló keretösszeg: 6  millió Ft

Pályázatot nyújthat be a szerző, a kiadó (az egymással kötött szerződést mellékelve).

A pályázathoz mellékelni kell

  • a kiadásra szánt mű kéziratát és illusztrációs anyagát hagyományos vagy digitális formában, valamint
  • nyomdai árajánlatot.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szerzői, szerkesztői, lektorálási honoráriumra, szerzői jogdíjra, nyomdai előkészítésre,
  • levilágításra, nyomdaköltségre,
  • digitális adathordozón való megjelentetés esetében az adathordozó anyagköltségére, gyártásra, a borító előállítására.

A kollégium 30%  önrészt ír elő, azt a költségvetésnek tartalmaznia kell. Támogatott pályázat esetén az önrész nem elszámolásköteles.

A kollégium nevezési díjat nem ír elő.

Megjegyzés: Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, úgy azt röviden indokolnia kell, s ennek alapján a kollégium saját hatáskörében dönt. Amennyiben a pályázó elmulasztja az indoklást, a kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

Pályázatot benyújtani csak az NKA portálján található pályázati adatlapon lehet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2010. február 3-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Fotóművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. december 14.

Frissítve:

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS