A Nemzeti Kulturális Alapot érintő főbb jogszabályváltozások, új kollégiumi rendszere, újonnan kinevezett tisztségviselői

Dr. Réthelyi Miklós miniszter úr és L. Simon László elnök úr 2012. január 6-án közös sajtóreggeli keretében ismertette a Nemzeti Kulturális Alap új kollégiumi rendszerét, újonnan kinevezett tisztségviselőit az NKA Igazgatósága Székházában. A találkozón meghívottként jelen volt a kilenc új kollégiumi vezető, akikhez kérdéseket intézhettek a sajtó képviselői. A 2012. január 1-jei hatállyal kinevezett tisztségviselők névsorának ismertetése mellett az Alapot érintő főbb jogszabályi változásokról is szó esett, amelyek révén minden eddiginél nagyobb összegből gyakorolhatja a mecenatúrát az idén a Nemzeti Kulturális Alap.

Miniszter úr bevezetőjében elmondta, hogy a profiltisztítások és az új struktúra kialakítása után is a kultúra minden szegmensét lefedi a szervezet. Az NKA-t érintő jogszabályok módosulásával idén több forrást is bevonhatnak a finanszírozásba, melyek eddig nem léteztek, így a bevétel növekedése, illetve a személyi struktúra változása olyan irányt jelöl ki, amely magában hordozza a továbblépés lehetőségét egy még átláthatóbb és hatékonyabb szervezet irányába.


Fotó: Papp Ágoston

L. Simon László tavaly októberi hivatalba lépése óta aktív jogalkotási folyamat zajlott le, amelynek eredményeként jelentősen bővül a pályáztatásra fordítható keretösszeg. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításával a pornográf tartalmú termékekre és szolgáltatásokra kivetett kulturális adó teljes összege, valamint a szerzői jogról szóló törvény alapján a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetések is az Alap bevételét képezik.
A Nemzeti Kulturális Alap részére történő közhasznú célú adományozás lehetőségét is megkönnyítette az Országgyűlés. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényt módosította az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény, amely alapján azon társasági adót fizetők, akik a Nemzeti Kulturális Alapnak adnak támogatást, juttatást, annak 50 százaléka csökkenti az adózás előtti eredményüket. L. Simon László beszámolt arról is, hogy törvényi garanciát kaptak arra, miszerint a Nemzeti Kulturális Alaptól maradványforrásokat nem lehet elvonni.
A 2011. évi CLX. törvény egyéb rendelkezése alapján a tárgyévi miniszteri keret pontos mértékét a miniszter a tárgyévet megelőző év december 15-éig állapítja meg, amely az ötöslottó szerencsejáték játékadójából befolyt – működési költségekkel csökkentett – összeg legfeljebb 25%-a lehet.

További jogszabályi változás, hogy Miniszter úr módosította az Alap végrehajtási rendeletét a 65/2011. (XII. 9.) NEFMI rendelettel. A módosítás legfontosabb eleme az új kollégiumi struktúra kialakítása, amelyet a rendelet melléklete tartalmaz. Ennek megfelelően az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, és 150 helyett 74 kurátorral működik a szervezet, amellyel az NKA az interdiszciplinaritás irányába kívánt nyitni. L. Simon László leszögezte, hogy az átszervezés során különös figyelmet szenteltek annak, hogy az átalakítás a lehető legkevesebb fennakadást okozza, a pályázatok elbírálása pedig folyamatos és zökkenőmentes legyen.


Fotó: Papp Ágoston

A 2012. évi költségvetési keretet ismertetve elmondta, hogy a kilenc kollégium mintegy 5 milliárd Ft-ot fordíthat pályázati támogatásra, ezen felül a miniszteri keret várhatóan 1,7 milliárd Ft lesz. Az Előadó-művészet Kollégiuma így 600 millió, az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma 450 millió, a Folyóirat-kiadás Kollégiuma 750 millió, a Könyvkiadás Kollégiuma 800 millió, a Közgyűjtemények Kollégiuma 600 millió, a Közművelődés és Népművészet Kollégiuma 400 millió, a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 700 millió, a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma 200 millió, míg a Vizuális Művészetek Kollégiuma 400 millió forintot fordíthat a pályáztatásra.

Az elnök beszámolója szerint a Nemzeti Kulturális Alap az államigazgatással összehasonlítva takarékos és hatékony szervezet, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne gondolkoznának a működés korszerűsítésén. Az NKA várhatóan a 2013-as évtől kezdődően átáll az elektronikus pályáztatási rendszerre, amely komoly megtakarítást eredményez majd.

Végezetül egyenként bemutatta a sajtóreggelin megjelent kollégiumi vezetőket, valamint részletesen ismertette a 2012. január 1-jétől kinevezett kollégiumi tisztségviselőket. Az Előadó-művészet Kollégiumát Nagy Viktor rendező, a Táncművészeti Főiskola tanára; az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumát Pottyondy Péter okleveles építészmérnök, a KÖZTI Zrt. építész vezető tervezője, stúdióvezetője; a Folyóirat-kiadás Kollégiumát Dr. Bednanics Gábor József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az Eszterházy Károly Főiskola docense; a Könyvkiadás Kollégiumát Dr. Thimár Attila irodalomtörténész, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense; a Közgyűjtemények Kollégiumát pedig Dr. Kenyeres István, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának alelnöke, Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettese vezeti. A Közművelődés és Népművészet Kollégiuma Dr. Balogh Balázs néprajzkutató, az MTA Néprajzi Kutató Intézetének igazgatója; a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Kálomista Gábor producer, a Megafilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Thália Színház menedzserigazgatója; a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma Dr. Szakály Sándor, az MTA doktora, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára; míg a Vizuális Művészetek Kollégiuma Dr. Fabényi Julia Németh Lajos-díjas művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Janus Pannonius Múzeum igazgatója vezetésével áll fel.

A sajtóreggeli anyaga letölthető formátumban.


Fotó: Papp Ágoston