Pályázati tudnivalók

A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot ír ki

1. Játék- és tévéfilm gyártására

Altéma kódszáma: 1061

A támogatásra azoknak a filmeknek előállítói pályázhatnak, akik sikeresen szerepeltek az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának 2010. I. félévi forgatókönyv pályázatán és a kész forgatókönyvet 2010. július 30-ig bírálatra leadták, valamint a pályázat beadásakor szerepelnek a mozgóképszakmai hatóság filmelőállítókról és egyéb mozgóképszakmai szervezetekről vezetett nyilvántartásában.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A kollégium nem kíván saját forrást és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás kérhető:

Az elbírálás szempontjai:
A filmterv művészi és szakmai színvonala, a film megvalósításának realitása.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 15. § (2) bekezdésének b) pontja alapján a támogatás kizárólag akkor folyósítható, ha a filmelőállító rendelkezik a filmalkotás - a támogatási igény összege nélkül számított – gyártási költségvetésének fedezetével.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma: 
Az elkészült film egy példánya DVD-, vagy BD-formátumban.

A  rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összesen:50 millió Ft

A pályázati felhívás e pontja alapján nyújtott támogatás jogalapja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 12.§ (3) bekezdés c) pontja.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

2. Animációs filmek végleges elkészítésére

Altéma kódszáma: 1073

A támogatásra azoknak az animációs filmeknek előállítói pályázhatnak, akik sikeresen szerepeltek az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának 2010. I. félévi képes forgatókönyv pályázatán és a kész forgatókönyvet 2010. július 30-ig bírálatra leadták, valamint a pályázat beadásakor szerepelnek a mozgóképszakmai hatóság filmelőállítókról és egyéb mozgóképszakmai szervezetekről vezetett nyilvántartásában.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A kollégium nem kíván saját forrást és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás kérhető:

Az elbírálás szempontjai:
A kollégium a művészi és szakmai színvonaluk alapján legjobbnak tartott filmterv(ek)nek ítéli oda a támogatást, abban az esetben, ha a film elkészítésének egyéb feltételeit biztosítottnak látja.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 15. § (2) bekezdésének b) pontja alapján a támogatás kizárólag akkor folyósítható, ha a filmelőállító rendelkezik a filmalkotás - a támogatási igény összege nélkül számított – gyártási költségvetésének fedezetével.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:
Az elkészült film egy példánya DVD-, vagy BD-formátumban.

Igényelhető összeg: filmenként maximum 10 millió Ft

A pályázati felhívás e pontja alapján nyújtott támogatás jogalapja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 12.§ (3) bekezdés c) pontja.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap, csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

3.  Magyar filmek szelektív forgalmazási támogatására

Altéma kódszáma: 1031

A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatását kiegészítő szelektív támogatási felhívás a 2010- 2011-ben bemutatásra kerülő magyar és többségi magyar részvételű koprodukciós filmek forgalmazási támogatására.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A kollégium nem kíván nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Pályázhatnak:  
A filmek forgalmazói – részletes forgalmazási terv valamint a film megtekintésére alkalmas DVD változat benyújtásával.

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás kérhető:

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

A  rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összesen: 10 millió Ft

A támogatás maximális mértéke: az elszámolható költségek 90%-a.

A pályázati felhívás e pontja alapján nyújtott támogatás jogalapja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 12.§ (3) bekezdés d) pontja.    

4. Magyar és „art” besorolású filmek E-cinema technikán történő vetítésének szelektív támogatására

Altéma kódszáma: 1033

Támogatásra azon – a Filmirodánál regisztrált – „art” termek üzemeltetői pályázhatnak, akik negyedévente legalább 50 (belépődíjas) E-cinema előadást tartanak.

A pályázat célja: Egy modern és takarékosabb technika széles körű használatának ösztönzése, a filmek gyorsabb közönséghez juttatása érdekében.

Pályázni negyedévenként és termenként maximum 80 ezer forintra lehet.

Pályázni a 2010.október 15.–2011.április 15-ig terjedő időszakra lehet.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A kollégium nem kíván saját forrást és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás kérhető: (a Mktv. 12. § 3. bek. d. pontja és a Végrehajtási rendelet mellékletének 3. oszlop 4. pontja alapján)

A  rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összesen: 8 millió Ft

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázónkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről. A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.  Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.) A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Kormányrendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény és a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 25/2008. (VIII. 8.) OKM rendelet alapján állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N 202/2008. számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárás rendjét:

119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programjuk költségvetésének tervezésekor ezt a jogszabályi előírást figyelembe venni.
132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „ pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 példányban
2010. október 18-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A  Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázat elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak. A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Mozgókép Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. szeptember 17.

Frissítve: