Pályázati tudnivalók

A MÚZEUMI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Múzeumi Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet múzeumi szakmai feladatok támogatására

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.
A kollégium egyik pályázati pontnál sem ír elő kötelező saját forrást és nevezési díjat.

Pályázhatnak:

Felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy az előző évek gyakorlatával szemben a 2010. évben a restaurálás és állományvédelmi eszközök beszerzésének tárgyában a Kollégium a pályázati kiírást a rendelkezésre álló források szűkössége miatt összevonja. A Kollégium célja, hogy támogassa a legfontosabb és legsürgősebb teendőket az adott pénzügyi lehetőségek mellett is.

Pályázni az alábbi témakörökre lehet:

1. Állagvédelemre, preparálásra, konzerválásra, restaurálásra, műtárgyvédelmi szempontból indokolt, egyedi műtárgymásolásra, valamint a pályázatban megjelölt tevékenységhez szorosan kapcsolódó, a műtárgyak védelmét, biztonságos és korszerű tárolását segítő eszközök,  anyagok beszerzésére.

Nem nyújtható be olyan pályázat, amely kizárólag eszközök (műtárgyvédelmi, restaurálási, tárolási) beszerzését célozza!

Altéma kódszáma: 2311

Pályázni a 2011. szeptember 30-ig megvalósuló állagvédelmi feladatokra lehet.

A restaurált műtárgya(ka)t, preparátumokat a pályázó múzeumnak a munka befejezését követően minimum három hónapig ki kell állítania.
Egy pályázó csak egy pályázatot adhat be!

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal együtt érvényes!
Igényelhető támogatás: legfeljebb 1 millió Ft.
Erre az altémára tervezett keret mindösszesen: 30 millió forint

A pályázathoz csatolni kell:

Konzerválás, restaurálás esetén

  1. az altéma kódszámával ellátott betétlapot,
  2. a pályázó gyűjteményébe beleltározott, konzerválásra/restaurálásra kiválasztott tárgy(-ak) megnevezését, leltári számát, valamint a konzerválás/restaurálás tárgyankénti (tárgycsoportonkénti) tervezett költségét,
  3. a kiválasztás részletes szakmai indoklását,
  4. szakirányú végzettséggel rendelkező restaurátor által készített állapotfelmérést (fényképes és szöveges),
  5. szakirányú végzettséggel rendelkező restaurátor által készített restaurálási tervet,
  6. a terv kivitelezéséhez tartozó részletes költségvetést (az adatlap 4. pontjának külön lapon történő további részletezése), vagy külső megbízás esetén tételes árajánlatot,
  7. külső megbízás esetén indoklást, amennyiben az intézményben van restaurátor,
  8. műtárgyvédelmi eszközök,  anyagok beszerzésére esetén a beszerezni kívánt anyagok, eszközök megnevezését, mennyiségét, a velük elérni kívánt szakmai célok, illetve várható eredmények leírását, költségtervet, 50.000 Ft feletti egyedi érték esetén árajánlatot.

Preparálás esetén

  1. az altéma kódszámával ellátott betétlapot,
  2. a preparálásra kiválasztott példány(-ok) megnevezését, a preparálás példányonkénti  tervezett költségét
  3. a kiválasztás részletes szakmai indoklását,
  4. a terv kivitelezéséhez tartozó részletes költségvetést (az adatlap 4. pontjának külön lapon történő további részletezése) vagy külső megbízás esetén tételes árajánlatot,
  5. külső megbízás esetén indoklás, amennyiben az intézményben van preparátor,
  6. műtárgyvédelmi eszközök,  anyagok beszerzésére esetén a beszerezni kívánt anyagok, eszközök megnevezését, mennyiségét, a velük elérni kívánt szakmai célok, illetve várható eredmények leírását, költségtervet, 50.000 Ft feletti egyedi érték esetén árajánlatot.

Műtárgymásolás esetén

  1. az altéma kódszámával ellátott betétlapot,
  2. a másolat(ok) készítésének szakmai indoklását,
  3. szakirányú végzettséggel rendelkező restaurátor által készített állapotfelmérést a másolandó tárgy(ak)ról,
  4. másolási tervet,
  5. a terv kivitelezéséhez tartozó részletes költségvetést (az adatlap 4. pontjának külön lapon történő további részletezése) vagy külső megbízás esetén tételes árajánlatot,
  6. műtárgyvédelmi eszközök,  anyagok beszerzésére esetén a beszerezni kívánt anyagok, eszközök  megnevezését, mennyiségét, a velük elérni kívánt szakmai célok, illetve várható eredmények leírását, költségtervet, 50.000 Ft feletti egyedi érték esetén árajánlatot.

Gázosítás, fertőtlenítés esetén

  1. az altéma kódszámával ellátott betétlapot,
  2. szakirányú végzettséggel rendelkező restaurátor/műtárgyvédelmi felelős által készített állapotfelmérést,
  3. az adott feladat elvégzésére jogosult szakember által készített kezelési tervet,
  4. 150 eFt feletti bekerülési költségű külső megbízás esetén tételes árajánlatot.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

Konzerválás, restaurálás esetén

Preparálás esetén

Műtárgymásolás esetén

Gázosítás, fertőtlenítés esetén

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a Kollégium dönt!

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A pályázó intézménynek a műtárgy-megóvási dokumentáció (műtárgymásolat készítés esetén a megvalósítási dokumentáció) eredményeinek nagyközönség számára készülő ismertetését (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania.

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

2. Gyűjteménygyarapításra

Altéma kódszáma: 2309

Pályázni a 2011. június 30-ig megvalósuló programokra lehet.

Egy pályázó csak egy pályázatot adhat be!

Igényelhető támogatás: legfeljebb 1 millió Ft.

Erre az altémára tervezett keret mindösszesen:  16 millió forint

 A pályázathoz csatolni kell:

  1. a megvásárolni kívánt tárgyak/tárgycsoportok leírását,
  2. állapot meghatározását,
  3. fotót (vagy rajzot),
  4. a tárgy megvásárlásának szakmai indoklását és a prioritás szempontjait, az időszaki vagy állandó kiállításban történő bemutatás/publikálás tervét,
  5. eladói szándéknyilatkozatot, amely tartalmazza a műtárgy(ak) jegyzékét és a vételi ár tárgyankénti/tárgycsoportonkénti megjelölését.

A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek:

  A pályázat elbírálásának szempontjai:

A pályázó intézménynek a megvásárolt műtárgy nagyközönség számára készülő ismertetését (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania.

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával - a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében - a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

- A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

- Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által   meghatározott -  www.kozpenzpalyazat.gov.hu  - központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek - összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján - kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárás rendjét:

- 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

- 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programjuk költségvetésének tervezésekor ezt a jogszabályi előírást figyelembe venni.

- 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

- 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a
„ pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2010. szeptember 21-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának postacímére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Múzeumi Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. augusztus 9.

Frissítve: