Pályázati tudnivalók

A KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMOK SZAKMAI KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet a 2010. évi Pécsi Tavaszi Fesztivál programjainak támogatására.

A pályázatra meghívást kap a Pécsi Kulturális Központ.

A meghívás önmagában nem jelenti az automatikus támogatás tényét.

Altéma kódszáma: 2887

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás.

A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20 millió Ft.

A saját forrás hányadát a kollégium kötelezően nem írja elő, azonban a pályázat elbírálásánál figyelembe veszi a saját forrás és más források mértékét.

Nevezési díjat a kollégium nem ír elő.

A pályázathoz mellékelt programleírásnak ki kell térnie arra, hogy az adott programok miképpen illeszkednek az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010 programsorozatába.

A pályázó megjelölheti, illetve a kollégium kikötheti, hogy a támogatás adott hányadát milyen konkrét cél megvalósítására kéri, illetve adja.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető (kivéve filmszakmai tárgyú rendezvények):

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Ennek megítéléséről a Kollégium dönt.

Amennyiben a Pécsi Tavaszi Fesztivál programja filmszakmai tárgyú rendezvényt is tartalmaz, a filmszakmai tárgyú rendezvényre kizárólag az oktatási és kulturális miniszter 25/2008 (VIII.8.) OKM rendelete Mellékletében foglaltak szerint igényelhető támogatás.

A Kollégium az üzemeltetési és fenntartási kiadásokat (rezsiköltséget) nem támogatja.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A támogatott pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult program részletes ismertetését, eredményességét, szakmai hatásait.

TÁJÉKOZTATÁS

1) Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázónkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

- A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

- Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek.

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott –  www.kozpenzpalyazat.gov.hu  - központi portálon.

2) Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezett – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján – kulturális célú állami támogatásban részesül, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá. 
3) Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárási rendjét:

- 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

- 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programja költségvetésének tervezésekor ezt a jogszabályi előírást figyelembe venni.

- 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségére.

- 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

4) Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. („minta” pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

5) A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portálon jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2010. június 8-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére.
(H – 1388 Budapest, Postafiók: 82.)
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek!

Pályázattal kapcsolatos felvilágosítást az NKA ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben, vagy telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. május 31.

Frissítve: