Pályázati tudnivalók

A KÖZMŰVELŐDÉSI  SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Közművelődési Kollégium nyílt pályázatot hirdet a 2010. évi szakmai tevékenységek fejlesztése és megújítása céljából az alábbi témakörökre:

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván nevezési díjat előírni.
A támogatás formája minden pályázati pontnál: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

1. A kollégium pályázatot hirdet olyan közművelődési rendezvények támogatására, nem hivatásos művészeti találkozók, városi, kistérségi, megyei, regionális és országos hatókörű szakmai programok megrendezésére, melyek 2010. június 1.– 2011. január 31. között kerülnek lebonyolításra.

Altéma kódszáma: 2008

Pályázók köre:

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 100 millió forint.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltségvetés 20%-a.
Saját forrás a 292/2009 (XII.19. ) Korm. rendelet 113. § (3) bekezdése aa) ab) ac) pontja alapján kerülhet meghatározásra.

Támogatás kérhető:

A kollégium kikötheti, hogy a támogatás adott hányadát milyen konkrét cél megvalósítására adja. A támogatott jogcímeken túli költségek (pl. hivatásos produkciók, a rendezvény értékeinek biztosítása, egészségügyi szolgáltatások, stb.) csak az önrész terhére számolhatók el.

 A pályázathoz csatolni kell:

Az önrészt a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1 pontjában kell feltüntetni.
A pályázóknak az önrésszel (meglévő saját forrás) és a támogatással együtt kell elszámolniuk.

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium nem támogatja:

Egy pályázó az altémára egy pályázatot nyújthat be, amely maximum 3 rendezvényre vonatkozhat.

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: az esemény helyét, idejét, részletes programját, a rendezvény részletes leírását, fotódokumentációját, médiavisszhangját, látogatói és közreműködői létszámát.

2. A kollégium pályázatot hirdet a 2010. évi közművelődési szakmai tevékenységek fejlesztése és megújítása céljából közművelődési célú nyári táborok szakmai programjainak támogatására:

Altéma kódszáma: 2032

Pályázat nyújtható be a 2010. június 1. és szeptember 1. között megvalósuló tematikus, művészeti, alkotó jellegű és honismereti nyári bentlakásos táborok (minimum 4 éjszaka) támogatására.

Pályázók köre:

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 25 millió forint.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltségvetés 30%-a.
Saját forrás a 292/2009 (XII.19. ) Korm. rendelet 113. § (3) bekezdése aa) ab) ac) pontja alapján kerülhet meghatározásra.

Támogatás kérhető:

A kollégium kikötheti, hogy a támogatás adott hányadát milyen konkrét cél megvalósítására adja.

A pályázathoz csatolni kell:

Egy pályázó egy pályázatot adhat be, de a pályázat több (max. 3) tábor támogatására is vonatkozhat.

Az önrészt a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1 pontjában kell feltüntetni.
A pályázóknak az önrésszel (meglévő saját forrás) és a támogatással együtt kell elszámolniuk.
Étkezési költség csak az önrész terhére számolható el.

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium nem támogatja a népművészeti jellegű táborokat.

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: a táborban töltött éjszakák számát, vagy a tábor bentlakásos jellegének bemutatását, a tábor fotódokumentációját, a résztvevők számát, a tábor/ok által kitűzött célok elérésének bemutatását.

3. A kollégium pályázatot hirdet a 2010-ben megjelenő közművelődési tartalmú kiadványok támogatására:

Altéma kódszáma:2012

A pályázat célja támogatást nyújtani:

Pályázók köre:

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 25 millió forint.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltségvetés 20%-a.
Saját forrás a 292/2009 (XII.19. ) Korm. rendelet 113. § (3) bekezdése aa) ab) ac) pontja alapján kerülhet meghatározásra.

Támogatás kérhető

A kollégium kikötheti, hogy a támogatás adott hányadát milyen konkrét cél megvalósítására adja.

A pályázathoz csatolni kell:

Az önrészt a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1 pontjában kell feltüntetni.
A pályázóknak az önrésszel (meglévő saját forrás) és a támogatással együtt kell elszámolniuk.

Az elbírálás szempontjai:

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: papír alapú kiadvány esetén a megjelenésenkénti példányszámot, a kiadvány árát, terjesztési tervét, valamint csatolni kell a megvalósított kiadvány(ok) egy példányát;  elektronikus kiadvány esetén a megjelenés gyakoriságát, a havonta publikált cikkek számát, az elektronikus archívum hozzáférhető web címét.

4. A kollégium pályázatot hirdet nemzetközi közművelődési szakmai szervezetekben a magyar részvétel támogatására:

Altéma kódszáma: 2003

A pályázat célja:
2010 folyamán a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nemzetközi szervezetekben való tagsági viszonyok fenntartása, a magyar részvétel jelentőségének fejlesztése.

Pályázók köre:

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10  millió forint.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltségvetés 30%-a.
Saját forrás a 292/2009 (XII.19. ) Korm. rendelet 113. § (3) bekezdése aa) ab) ac) pontja alapján kerülhet meghatározásra.

Támogatás kérhető:

Az önrészt a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1 pontjában kell feltüntetni.
A pályázóknak az önrésszel (meglévő saját forrás) és a támogatással együtt kell elszámolniuk.

A pályázathoz csatolni kell:

Az elbírálás szempontjai:

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: részvételi támogatás esetén útibeszámolót, mely ismerteti a kiutazók személyét, utazás céljának teljesülését, a kiutazók tevékenységét a nemzetközi szervezetben, programján, a kiutazás eredményeinek hazai felhasználása, disszeminációja ismertetését;
tagdíj támogatás esetén a nemzetközi szervezet hazai tagszervre vonatkozó szolgáltatásainak, tevékenységének bemutatását, illetve a hazai szervezet nemzetközi szervezetre vonatkozó tevékenységének bemutatását

Fontos! Egy pályázó több tagsági díj tekintetében is pályázhat. A kollégium nem fogadja be azokat a pályázatokat, amelyek kifejezetten más szakmai kollégiumok hatáskörébe tartoznak.

5. A kollégium pályázatot hirdet a hazai cirkuszművészet fejlesztésére

Altéma sorszáma: 2035

A pályázat célja: a cirkuszművészet színvonalának emelése, a műsorok fejlesztése, bővítése, a cirkuszművészet újszerű törekvéseinek, új artistaszámok alkotásának támogatása a
2010. február 8.–2011. február 8. közötti időszakban.

Pályázók köre:

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5  millió forint.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltségvetés 50%-a.
Saját forrás a 292/2009 (XII.19. ) Korm. rendelet 113. § (3) bekezdése aa) ab) ac) pontja alapján kerülhet meghatározásra.

Pályázat nyújtható be:

Támogatás kérhető:

Az önrészt a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1 pontjában kell feltüntetni.
A pályázóknak az önrésszel (meglévő saját forrás) és a támogatással együtt kell elszámolniuk.

A pályázathoz csatolni kell:

Az elbírálás szempontjai:

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: a támogatási cél megvalósulásának bemutatását (a hazai/fiatal artistaművészek foglalkoztatásának emelkedését, külföldi produkciók itthoni megjelenését, a műsorok fejlesztésének bemutatását), a produkciók, előadások számát, a nézőszámot.

Egy pályázó csak egy pályázatot adhat be.

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

***

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.
Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
– a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

A pályázatok 1 példányban
2010. március 22-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának címére.

(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a (36 1) 327-4445 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően.
Kérjük, programjuk költségvetésének tervezésekor a fenti jogszabályi előírást figyelembe venni.

A 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglaltak betartása érdekében változik a finanszírozási eljárás a támogatott pályázatok esetében. Előfinanszírozás keretében a támogatás összegének legfeljebb 60%-át utaljuk, figyelembe véve a támogatás terhére elszámolható kiadási jogcímeket is. A fennmaradó összeget egészben, vagy részben a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után, továbbá az előző bekezdésben foglalt tervezett és tényleges összköltség figyelembevételével utaljuk.

Közművelődési Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. február 16.

Frissítve: