Pályázati tudnivalók

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény és a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 25/2008. (VIII.8.) OKM rendelet alapján állami támogatásban részesülnek, me lyet az Európai Bizottság N202/2008. számú határozatával hagyott jóvá.

A Mozgókép Szakmai Kollégium felhívja Tisztelt Pályázói figyelmét, hogy az Európai Bizottság 2008. július 16-án elfogadta az új magyar filmszakmai támogatási rendszert, amelynek szabályait a 2008. évi XXXVIII. törvény illesztette be a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvénybe. A pályázatok elbírálásakor a Kollégium érvényesíti a törvény rendelkezéseit.

A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet:

1. Játék-és tévéfilm gyártására

Altéma kódszáma: 1061

A támogatásra azoknak a még nem megvalósított játék- és tévéfilmeknek az előállítói – rendezők és gyártók együtt – pályázhatnak, melyek az NKA Mozgókép Kollégiumának 2005-2006-2007-2008. évi pályázatán gyártás-előkészítési és/vagy gyártási támogatásban részesültek.

Igényelhető összeg:
maximum 30 millió Ft

A pályázathoz csatolni kell:

Pályázni az alábbi elszámolási költségekre lehet:

Az elbírálás szempontjai:
A filmterv művészi és szakmai színvonala, a film megvalósításának realitása.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma: 
az elkészült film egy példánya DVD formátumban.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy amennyiben a pályázati felhívás ezen pontjára pályáznak és a kollégium támogatja a pályázatot, úgy a megítélt támogatás összege az ún. „de minimis” támogatási kategóriába tartozhat.

A pályázati felhívás e pontja alapján nyújtott támogatás jogalapja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 12. § (3) bekezdés c) pontja.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

2. Animációs filmek gyártására

Altéma kódszáma: 1073

A támogatásra azoknak a filmeknek előállítói pályázhatnak, akik sikeresen szerepeltek az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának 2009. I. félévi képes forgatókönyv pályázatán és a kész forgatókönyvet 2009. július 10-ig bírálatra leadták.

Igényelhető összeg:
filmenként maximum 3 millió Ft

A pályázathoz csatolni kell:

Pályázni az alábbi elszámolási költségekre lehet:

Az elbírálás szempontjai:
A kollégium a művészi és szakmai színvonaluk alapján legjobbnak tartott filmterv(ek)nek ítéli oda a támogatást, abban az esetben, ha a film elkészítésének egyéb feltételeit biztosítottnak látja.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:
az elkészült film egy példánya DVD formátumban.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy amennyiben a pályázati felhívás ezen pontjára pályáznak és a kollégium támogatja a pályázatot, úgy a megítélt támogatás összege az ún. „de minimis” támogatási kategóriába tartozhat.

A pályázati felhívás e pontja alapján nyújtott támogatás jogalapja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 12.§ (3) bekezdés c) pontja.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap, csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

BETÉTLAP, NYILATKOZAT

3. Magyar filmek Blu-ray kiadására

Altéma kódszáma: 1066

Támogatásban részesülhetnek azok a filmforgalmazók, illetve filmgyártó cégek, melyek magyar filmek Blu-ray kiadására vállalkoznak 2009. szeptember 1. és 2010. február 28. között. A kollégium csak olyan kiadványokat támogat, amelyeken a film 1920*1080-as Full Hd transzferrel kerül a lemezre, illetve melyek tartalmazzák a Blu-ray technológiához fejlesztett interaktív pop-up menüt.
Pályázhatnak: a fenti feltételeknek megfelelő filmforgalmazók, filmgyártó cégek.

A pályázat elbírálása során előnyt jelent:

Pályázni az alábbi elszámolási költségekre lehet:

Pályázat kötelező tartalmi elemei:

A támogatás maximális mértéke: a teljes költségvetés 75%-a, de maximum 1,8 millió forint.

A pályázat elszámolása során a szakmai beszámoló elvárt elemei:

A pályázati felhívás e pontja alapján nyújtott támogatás jogalapja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 12.§ (3) bekezdés d) pontja.

4.  Magyar filmek szelektív forgalmazási támogatására

Altéma kódszáma: 1031

A Magyar Mozgókép Közalapítvány normatív támogatását kiegészítő szelektív támogatási felhívás a 2009-ben bemutatásra kerülő – elsősorban a széles közönségérdeklődésre számot tartó – magyar filmek forgalmazási támogatására.

Pályázhatnak:  
A filmek forgalmazói – részletes forgalmazási terv valamint a film megtekintésére alkalmas DVD-változat benyújtásával.

  A pályázathoz csatolni kell:

Pályázni az alábbi elszámolási költségre lehet:

A pályázati felhívás e pontja alapján nyújtott támogatás jogalapja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 12.§ (3) bekezdés d) pontja.

5.  A Mozgókép Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Filmarchívum részére az archívum filmanyagának digitális feldolgozására.
 
Altéma kódszáma: 1022  


A kollégium meghívja a MNF-et magyar filmek digitalizálására.
A pályázathoz csatolni kell a felújítandó magyar filmek listáját és tételenkénti költségvetését.  

Az igényelhető maximális támogatás összege: 3 millió Ft.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. július 17-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Mozgókép Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. június 2.

Frissítve: