Pályázati tudnivalók

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján  minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy – a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A KÉPZŐMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA   

A Képzőművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet az alábbi témakörökben:

1. Magyar kortárs képzőművészeti alkotások megvásárlására közgyűjtemények számára

A feladat megvalósítási határideje 2009. július 2.–2010. február 28.
A kiosztható keret összege: 18 millió Ft

Altéma kódszáma: 1609

A pályázaton hazai, kortárs, országos gyűjtőkörű képzőművészeti közgyűjteménnyel rendelkező költségvetési szervek, múzeumok vehetnek részt.
A pályázathoz kötelezően csatolni kell a kiválasztott műtárgyak:

Támogatás kérhető a következő jogcímre:

Rezsiköltség nem igényelhető és nem számolható el!
A kollégium a bírálatnál előnyben részesíti:
1) a megvásárlásra javasolt műtárgy művészi színvonalát,
2) a pályázó intézmény gyűjtési koncepciójának minőségét,
3) azt a pályázót, aki minél magasabb önrészt vállal.
Az elszámoláshoz mellékelni kell a vásárlás írásos dokumentumainak másolatait (számla, illetve adásvételi szerződés másolata, a kifizetés bizonylatának másolata, valamint az állományba vételt igazoló dokumentum másolata).

2. Kortárs képzőművészeti, művészettörténeti egyedi – első kiadású – könyv, monográfia (tehát nem katalógus) nyomdai vagy interneten történő megjelentetésére (minimum 500 példány, illetve egyéves hozzáférés)


A feladat megvalósítási határideje
2009. július 2.–2010. június 30.

A kiosztható keret összege:
18 millió Ft
                                            
Altéma kódszáma: 1612

Pályázatot kiadó és/vagy a szerző nyújthat be vissza nem térítendő támogatásra.

A pályázathoz kötelezően csatolni kell:

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:
Hagyományos megjelentetés esetén:

Internetes megjelentetés esetében:

A pályázat bírálati szempontjai:
1) a kiadvány hiánypótló jellege,
2) a rendelkezésre álló egyéb forrás megléte,
3) a megjelent kiadvány terjesztési lehetősége.

A beszámolóhoz mellékelni kell a megjelent kiadvány 1 példányát, internetes megjelentetés esetén elérhetőségét.
A kollégium egyik altémában sem ír elő kötelező önrészt.
A kollégium nem ír elő nevezési díjat.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék (a kézirat kivételével) a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!

Pályázati adatlapot elkészíteni a
www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. július 2-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Képzőművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. május 27.

Frissítve: