Pályázati tudnivalók

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A SZÍNHÁZI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Színházi Szakmai Kollégium pályázatot hirdet az alábbi témakörökben:

1. Új színházi produkciók bemutatására

Altéma kódszáma: 1317

Pályázni a 2009. szeptember 1.–2010. május 31. között bemutatandó produkciókra lehet.

Pályázhatnak:

Magánszemély nem adhat be pályázatot!

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!

Egy pályázó csak egy produkció színrevitelére pályázhat!

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás az alábbi kiadásokra  kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!
A támogatást kizárólag a bemutatóig felmerülő jogcímekre lehet felhasználni.
A támogatási összeg utalása a bemutató előadás időpontjához igazodva, ütemezetten történik.

A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 120 millió forint.

2. A 2008/2009-es évadban, vagy korábban bemutatott, kimagasló művészi értéket képviselő színházi produkciók bemutatóhelyen kívüli, de országhatáron belüli előadására

Altéma kódszáma: 1326

Pályázni a 2009. szeptember 1. – 2010. május 31. között megvalósuló vendégjátékokra lehet.

Pályázhatnak: 

A pályázatot az előadást létrehozó színház/társulat/társulás adhatja be!!

Magánszemély nem adhat be pályázatot!

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!

Egy társulat csak egy produkció bemutatására pályázhat!

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

Igényelhető támogatás: maximum 1 millió Ft.

Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 20 millió forint

3. Magyar színházi szakemberek külföldi, valamint külföldiek magyarországi szakmai útja

Altéma kódszáma: 1304

Pályázni a 2009. szeptember  1.–2010. január 31. között megvalósuló tanulmányutakra lehet.

Pályázhatnak:

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!

Magánszemély pályázó esetén nem kell nevezési díjat fizetni!

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:
azt a magánszemély pályázót, aki

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

Igényelhető támogatás: maximum 500 ezer forint.

Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 5 millió forint

4. Színházszakmai publikációk, kiadványok hagyományos vagy elektronikus (CD, DVD) formában történő megjelentetésére

Altéma kódszáma: 1312

Pályázni a 2009. szeptember 1.–2010. augusztus 31. között megjelenő kiadványokra lehet.

Pályázhatnak: 

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!

A pályázathoz csatolni kell:

Támogatás az alábbi kiadásokra  kérhető:

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:

Igényelhető támogatás: maximum 1 millió Ft.

Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 5 millió forint

A kollégium egyik altémában sem ír elő kötelező önrészt.

A pályázó nevezési díj címén az igényelt összeg 1%-át (amely 20%-os áfát tartalmaz) tartozik befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 számú pénzforgalmi jelzőszámára.
A nevezési díj összege félmillió forintnál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál (amely 20%-os áfát tartalmaz).
Az átutalás, illetve a postai (rózsaszín) csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap portál azonosítót”.
Kérjük továbbá, hogy átutalás esetén a közlemény rovat végéről a 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 3 pozícióban a 310 kódot tüntesse fel.

A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díjat a támogatásban nem részesülő pályázó sem igényelheti vissza. 

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. május 25-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Színházi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. április 8.

Frissítve: