Pályázati tudnivalók

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A ZENEI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Zenei Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet, melyre meghívja a Hungarofest Kht-t a „Haydn-év 2009” zenei eseményeinek megszervezésére és megvalósítására:

A kollégium önrészt és nevezési díjat nem kíván előírni.

Altéma kódszáma: 1407

A pályázati program megvalósításának ideje: 2009. január 1.–2009. december 31.

A pályázatra fordítható tervezett keretösszeg: 150 millió forint

A megvalósítandó rendezvények és támogatásuk összege:

1.  Haydn 2009: Bicentenáriumi Konferencia 8 millió forint

2.  Rendezvények a fertődi Esterházy-kastélyban: 120 millió forint

a) KLASSZ-MR fesztivál                                              
b) Vendégségben Eszterházán                                     
c) A Budapesti Vonósok 15. Haydn-fesztiválja                                                 
d) Haydn összes Eszterházán írott szimfóniája az Orfeo zenekar előadásában, Vashegyi György vezényletével
e) 12. Haydn Eszterházán fesztivál
f)  4. Haydn vonósnégyes fesztivál és kurzus                 

3.  Kapcsolódó rendezvények: 22 millió forint

a Márványteremben                                                   

Felhasználási jogcímek:

A támogatási összeg 5%-a rezsiátalányként nem számolható el.

A pályázat kötelező tartalmi mellékletei:

A pályázathoz programtervezetet kell benyújtani:

A pályázathoz csatolni kell:

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A szakmai beszámoló elvárt tartalma:

A támogatott pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

***

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt. Amennyiben a pályázó elmulasztja az indoklást, a kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. március 31-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Zenei Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. március 6.

Frissítve: