Pályázati tudnivalók

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A SZÉPIRODALMI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Szépirodalmi Szakmai Kollégium az alábbi témákban hirdet pályázatot:

1. 2009. július 1.–2010. június 30-ig megvalósuló irodalmi és könyvszakmai rendezvényekre

Altéma kódszáma: 2608

Csak magas színvonalú irodalmi programok támogatására nyújthatnak be pályázatot író- és irodalmi szervezetek, és ismert irodalmi műhelyekkel együttműködő kulturális intézmények, valamint könyvszakmai szervezetek.

A pályázathoz csatolni kell:

a rendezvény részletes leírását, valamint a programok időpontját és helyszínét. Az együttműködő partnerek nyilatkozatát a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról csatolni kell.

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre

Célkeret: 45 millió Ft

2. Könyvkiadói programok támogatására

Altéma kódszáma: 2631

Pályázatot nyújthatnak be olyan könyvkiadók, amelyek sorozatokkal illetve nagy mennyiségű szépirodalmi kiadvánnyal bizonyították, hogy fontos szépirodalmi műhelyt alakítottak ki és 2005–2008 között évente legalább négy, de ebben az időszakban összesen legalább 20 könyvet adtak ki.

Pályázni minimum 5 könyvcímmel, magyar klasszikus és magyar kortárs szépirodalomi mű 2010. június 30-ig történő magyar nyelvű megjelentetésére lehet, meghatározott kiadói koncepciót tükröző tervvel. Egy pályázatra maximum 5 millió Ft támogatás igényelhető.
A kiadói programban felsorolt minimum 5 könyvcím között nem szerepelhet olyan könyvcím, amelyet a kiadó a 2009. április 3-i beérkezési határidővel, a 2621 altéma kódszámon meghirdetett pályázatra már benyújtott.

A pályázathoz csatolni kell

a jelen kiadói tervben megjelölt kiadványok

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

A kuratórium fontosnak tartja, hogy a támogatás bizonyos része, mint szerzői honorárium kerüljön felhasználásra, ezért az NKA-tól igényelt támogatás 20%-át, szerzői honoráriumként kell tervezni. Támogatott pályázat esetén a támogatási összeg 20%-át kell szerzői honoráriumként felhasználni, a kifizetés tényét az elszámolásban számlával vagy bizonylattal igazolni kell. Ezt a szabályt nem kell alkalmazni, ha a szerző már nem él, vagy gyűjteményes kötettel pályázik a kiadó, de ezt a könyvcímek felsorolásánál kérjük jelezni.
A könyvcímekre vonatkozó – a kollégiumi döntést követő – módosítás csak a pályázatban szereplő könyvcímeknél lehetséges.

Célkeret: 64 millió Ft

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. május 8-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Szépirodalmi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. március 17.

Frissítve: