Pályázati tudnivalók

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján  minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

A Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2008. november 1. és 2009. június 30. között megvalósuló, magas művészeti szakmai színvonalú táncművészeti tervek megvalósításának támogatására.

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt előírni.

1. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója) új produkcióik megvalósítására.

Altéma kódszáma: 1517

Egy pályázó a témában 1 pályázatot adhat be.

A 2008. április 9-i döntésen nyertes pályázók nem nyújthatnak be pályázatot.

Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a pályázók, akik:

Támogatás igényelhető:

Az igényelhető maximum támogatási összeg pályázatonként: 1 millió forint.

A pályázathoz csatolni kell:

Befogadó nyilatkozatot abban az esetben nem szükséges csatolni, amennyiben a bemutatót létrehozó intézmény, szervezet rendelkezik saját játszóhellyel és a tervezett produkciót saját játszóhelyén kívánja bemutatni. Az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell.

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 13 millió forint.

2. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója) már bemutatott produkcióinak forgalmazására.

Altéma kódszáma: 1518

Az adott produkcióra vagy a befogadó hely, vagy az azt bemutató, művészek, művészeti együttesek pályázhatnak.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 8 millió forint.

3. Hazai hivatásos táncművész együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója), szólisták, szakemberek nemzetközi fórumokon – versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon való részvételére.

Altéma kódszáma: 1503

Támogatás igényelhető:

A pályázathoz csatolni kell:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 4 millió forint 

4. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója) táncműveinek felújítására, melyek bemutatása legalább 3 évvel megelőzte a felújítás tervezett időpontját.

Altéma kódszáma: 1536

Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázók, akik:

Támogatás igényelhető:

A támogatást kizárólag a felújított mű bemutatójáig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni.

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 5 millió forint

5. Alkotói támogatás tánctudományi kutatások (történeti, elméleti munkák) megvalósítására

Altéma kódszáma: 1502

A pályázónak csatolnia kell a megírandó munkájának részletes szinopszisát és kutatási tervét (max. 5 oldal).
A kollégium az elfogadott szinopszis benyújtóinak a vállalt munka megírásához legfeljebb 8 hónapos időtartamra havi 70.000 Ft alkotói támogatást biztosít.
A pályázónak a munka végeztével szakmai beszámolóként a kézirat egy példányát be kell nyújtania.

Alkotói támogatásra csak magánszemély pályázhat. A támogatás utalása pénzügyi lebonyolítón keresztül történik. A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3 millió forint

6. Táncművészeti rövidfilmek (5-10 perc) elkészítésére
                                                                                                         
Altéma kódszáma: 1537

Pályázatot csak magánszemélyek nyújthatnak be.

A pályázathoz csatolni kell:

A kollégiumtól igényelt támogatás legfeljebb 600 000 Ft lehet.

Támogatás igényelhető:

A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
A szakmai beszámolóhoz mellékelni kell a kész film egy kópiáját DVD-n.

Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3 millió forint

***

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

***

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. november 7-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Táncművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. október 8.

Frissítve: